Iszonyat belegondolni abba, hogy a Szájer személye elleni lejárató propaganda egyben megalázza Szájer feleségét és gyermekét is, vagyis a családot. A politika egy undorító csatamező, ahol a legvisszataszítóbb emberek csatáznak egymással. Primitív béka-egér harc, nyomorultak fakardozása. Szomorú látni, hogy ebben a csatározásban nem számít senki és semmi.

A Szájer-ügy undorító. Mármint az, hogy ügy lett abból, ami valójában nem ügy; hogy botránnyá fajult az, ami valójában nem botrány. Bár a FIDESZ elkövetett két súlyos hibát, nem mondott ellent önmagának. A FIDESZ annyit tett csupán, miszerint belevette az Alaptörvénybe, hogy a család egy férfi, egy nő és egy gyermek. A FIDESZ igazából kifejezte azt, hogy a klasszikus család a magyar társadalom alapja. Ahogy Falafel is írja egy esszéjében: „az a családforma, amely ma a magyar kormány által jogi státuszt kapott, nem túl régi keletű”. Ennek értelmében csak férfiak és nők köthetnek egymással házasságot, s csak egy férfi és egy nő fogadhat örökbe gyermeket. Vagyis kizárólag heterók.

A balliberálisok ajvékoltak, miszerint az, hogy Szájer elment egy buziorgiára, ellentmondott a FIDESZ konzervatív családpolitikájának.

Hadd kérdezzem meg:

MÉGIS HOGYAN?

Az Alaptörvény szerint csak férfiak és nők köthetnek egymással házasságot.

Szájer az életmódja alapján biszexuális. A nők iránti vonzalmának egy házassággal nyitott teret, a férfiak iránti vonzalmának meg ilyen kalandokkal. Az asszonyt vette feleségül, nem valamelyik férfi szeretőjét. Szájer ezen a téren következetes.

Az Alaptörvény szerint csak egy férfi és egy nő fogadhat örökbe gyermeket.

Szájernek az asszonya szült egy leányt. Szájer családja megfelel a hagyományos családmodellnek, hiszen tagjai egy férfi, egy nő és egy gyermek. Szájer valamelyik férfi szeretőjével nem fogadott örökbe gyermeket. Szájer ezen a téren is következetes.

A balliberális interpretáció szerint Szájer, mint homoszexuális, hátba döfte a többi homoszexuálist. Csakhogy Szájer nem homoszexuális, hanem biszexuális. Szó sincs hátba döfésről, hiszen olyan politikát támogat, ami valójában nem árt a magyarországi homoszexuális közösségnek. Az, hogy a melegek miért nem házasodhatnak, és miért nem fogadhatnak örökbe gyermeket, az belátható a józan ész fényénél. Persze nem mindenki látja be, legfőképpen a tudatlanok és a gazemberek. Az, hogy ez a két melegjogi követelés nem teljesül, nem roncsolja a hazai meleg közösséget.

Ritka primitív érvek fogalmazódnak meg Szájerrel szemben. Három szubkultúra is nekiesett Szájer Józsefnek – mint valami hiénacsorda a sebesült oroszlánnak. Gyurcsány Ferenc kiadta az ukázt a balliberálisoknak; Toroczkai László hasonló módon mozgósította a szélsőjobboldalt. Ráadásként pedig, Puzsér Róbert és a WC-s néni stílusban önmegvalósító oldalbordája, Pottyondy Edina is üzent az alternatív balliberalizmus híveinek, a „centrum”-nak. Megérezték a vérszagot. Szájer most a földön van, neki lehet esni! A szélsőjobb, a balliberálisok és a „centrum” egymással versenyezve marcangolta Szájert. Még az sem érdekelte ezeket a szarháziakat, hogy ezzel megalázzák a családtagokat is. Sőt, ez még csak növelte a gyönyört!

És most említsük meg, milyen hibákat is vétett a FIDESZ.

Az egyik hiba az erkölcs terén felmutatott kétszínűsége. Ha egy párt túl sokszor hivatkozik az erkölcsre, mint a politikájának fundamentumára, akkor azt keményen számon fogja kérni a társadalom. A kokainozó és kurvázó Borkai, a pedofil Kaleta és a buziorgián részt vevő Szájer esete azért robbant ilyen nagyot, mert ezek éppen ellentmondtak annak, hogy a nersevik politika alapja a morál. Kiderült, csak üres póz. A hivatalos újkonzervatív politikának nem alapja a morál. Bárcsak az lenne!

A másik hiba a FIDESZ-en belüli homofóbok aktív tevékenysége. A NER-nek be kellett volna fognia a szarkavaró médiagecijeinek és zsebfirkászainak a pofáját. Gondolok itt a Trombitás Kristófra, a Horváth Tamásra, a vadhajtásos félkegyelműekre. Ugyancsak ideértendő pár fantasztikus Szász Péter-interjú a 888-on. Hangosan rikkantotta ez a szélsőség, hogy a homoszexualitás bűn és betegség, meg hogy a melegek ki fognak kötni a pokolban. Mindezzel sikerült is hergelni a magyar meleg közösséget, köztük olyan személyeket is, akik amúgy ellene vannak az LMBT-mozgalomnak. A Trombitás homofób hülyeségeit elő is vette a balliberális sajtó a Szájer-ügy kapcsán.

Az Orbán-kormánynak már rég egyértelművé kellett volna tennie, hogy ők nem a tisztességes homoszexuális emberek ellenségei, és nem szándékoznak ártani a magyarországi homoszexuális közösségnek. Az Orbán-kormány egyedül a társadalomra kártékony LMBT-mozgalom ellensége. Hiszen egyértelmű, hogy a balliberális homoszexuális politikusok és értelmiségiek nem képviselnek minden homoszexuálist, csak azokat, akik elkötelezettek a balliberális világnézet iránt. Az, hogy a homoszexuálisok miért nem kapják meg a házassághoz való jogot és a gyermek örökbefogadási jogot, megmagyarázhatóak a társadalomtudomány módszereivel. Még a megfelelő személyek is megtalálhatóak a helyes interpretációhoz (pl. Szilvay Gergely).

Vagyis ezt elrontotta a FIDESZ. Aminek most áldozata Szájer.

Mindenesetre, ami Szájerrel történt, az förtelmes. Aki a meghurcolásában részt vesz, az gazember. A Szájerrel szembeni virtuális lincselést ugyanaz a logika vezeti, mint a MeToo-t és a Kék Bálna-jelenséget. Valahol félelmetes az, miszerint emberek arra használják az internetet, hogy úgy tapossanak el embereket, ahogy a bogarakat szokás. Az meg különösen bizarr, hogy közben hivatkoznak az emberi erkölcsre. Nincs önkontroll, nincs bűntudat, nincs lelkiismeret-furdalás, csak az embertársainknak okozott fájdalomból kinyert nyers élvezet.

Itt ez a fasza kis interjú!

https://ectopolis.hu/interju/naomi-alderman-mindig-lesznek-olyanok-akik-szornyu-dolgokat-kovetnek-el-pusztan-azert-mert-megtehetik/

Az interjút készítő annyira szervilisen állt az interjúalanyhoz, hogy észre sem vette annak nemi soviniszta inditatású gyűlöletbeszédét. A kedves hölgy feminista, így hát mi más lenne az uszításának a célpontja, mint a férfiak?!

Naomi Alderman írt egy regényt Hatalom címmel. Ami arról szól, hogy a Nemek Háborújában győztek a nők, és kiépítettek egy diktatúrát a férfiak elnyomására. Igen, a regény világában a nők az elnyomók, a férfiak az elnyomottak. Emiatt egyes antifeministák hajlamosak úgy kezelni Aldermant, mint aki egy közülük – vagyis mint szövetségest. Korai az öröm! Az, hogy miként áll a hölgy a férfiakhoz, azt szépen megmutatja az Ectopolis által készített interjú is. Úgy, ahogy a többi feminista is.

Ez amúgy a harmadik dísztópia az irodalomban, amiben a nők elnyomják a férfiakat.

Van ugyebár Robert Merle híres regénye, a Védett férfiak. Merle észlelte az elnyomó tendenciákat a másodvonalas feminizmusban. A francia szerző a dísztópiájában fejezte ki aggodalmát. Mostanában úgy emlegetik Merle művét a feministák, mint ami méltó párja A szolgálólány meséjé-nek. (Ami ugyebár egy hülyeség, mivel Margaret Atwood férfi ellenes uszításnak szánta művét, míg Robert Merle éppen a feminizmus lelkiismeretére kívánt hatni a könyvével.) Arról elfeledkeznek, hogy Merle súlyos támadásokat kapott könyve megjelenése után több feminista értelmiségtől is.

Naomi Alderman Hatalom c. regénye a második. Szomorúan a hölgy célja kevésbé olyan nemes, mint Merlé-é. Alderman az Ectopolis interjújában elmondja, hogy nincs a valóságban olyan diktatúra, ahol a nők elnyomják a férfiakat. Ellenben többször is utal rá, hogy ma a nyugati civilizációban a férfiak rendszerszinten elnyomják a nőket. A könyve valójában egy művészi fogás. Alderman szerint a jelenlegi feminizmus jó irányba halad. A feministák a keblükre ölelik, mint jó elvtársat. Az interjú is bizonyítéka annak, hogy Alderman egyáltalán nem olyan becsületes értelmiségi, mint Merle.

Kevesen tudják, hogy van magyar regény is ugyanezzel a koncepcióval. Moskát Anita Horgonyhely c. regénye ugyanezt a dilemmát járja körül. Sajnálatosan Moskát is azt gondolja, amit Alderman: miszerint a jelenlegi feminizmus problémamentes. Ezt tökéletesen bizonyítja az, hogy Moskát a saját blogján promózza a nemi soviniszta NANE-t.

Most pedig nézzünk részleteket az interjúból!

Az Ectopolis megkérdezte Aldermant, mint gondol a MeToo-ról:

„Kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy nők végre úgy érzik, beszélhetnek a velük történt szörnyűségek egy részéről. Remélem, hogy ez nemcsak a celebek és a hollywoodi hírességek esetében van így és egy bárban dolgozó nőnek is nagyobb valószínűséggel hiszik el, amikor elmondja, hogy a főnöke megerőszakolta. Szívből remélem, hogy a Dominique Strausshoz hasonló férfiak nem ússzák meg büntetlenül, amikor egy hotelben szexuálisan zaklatják a takarítószemélyzet tagjait. Azokat az esetek, amikor a nők azt mondják, hogy az aktus megelőzően nem történt explicit, vágyon alapuló beleegyezés a részükről és csak némán, szenvtelenül eltűrték az abúzust, hiszen a férfiak nem hagyták abba, leginkább a részeg autóvezetéshez lehet hasonlítani. Korábban teljesen megszokott és elfogadott volt illuminált állapotban a volán mögé ülni, de manapság ez már nincs így, sőt, többnyire zéró tolerancia van az ittas sofőrökkel szemben. Azonban nem gondolom, hogy húsz, harminc évvel ezelőtt megtörtént eseteket kéne elővenni. Egészen egyszerűen csak tudniuk kell a férfiaknak, hogy mostantól a nőknek egyértelmű belegyezésüket kell adniuk a szexhez, hiszen anélkül erőszakról beszélünk."

A magam részéről nem kívánom kifejteni részleteiben, mi a probléma a MeToo-val. Ezt már jól kifejtette előttem Csuzi Attila, Farkas Attila Márton és Puzsér Róbert. Csak nagy vonalakban, miért is fordult fel a jobb erkölcsű emberek gyomra! Egyrészt, mert a MeToo mögött álló feminista közírók és közszereplők ordenáré módon nyomatták a férfiakat mocskoló nemi soviniszta uszítást. A MeToo kapcsán többször kiemelték a femcsik, hogy a férfiak rendszerszinten elnyomják a nőket, aminek része a nemi erőszak is. Vagyis egy férfiakat démonizáló gyűlöletbeszéd volt a szellemi fundamentuma a MeToo-nak. Másrészt, a bizonyított bűnesetek mellett számos rágalmazás is történt alacsony erkölcsű nők részéről. Számos esetben igaztalanul voltak megvádolva férfiak szexuális zaklatással és nemi erőszakkal. Harmadrészt pedig a MeToo az internetes csőcselékhangulatnak adta át az ítélet jogát az ilyen esetekben, nem pedig a hivatalos igazságszolgáltatásnak. Egyes közszereplő férfiak (Pak Vonszun, Carl Saregant) öngyilkosok lettek, mert nem bírta a pszichéjük a verbális lincselést.

Elég visszataszító módon Alderman elvárja a férfiaktól, hogy bemondásra fogadják el, ha egy nő azt állítja, hogy öt megerőszakolta az XY. Leginkább a sok rágalmazási ügy után. Először talán ki kellene vizsgálni az ügyet, és ha bizonyított az ügy, utána ítélkezni. Alderman szerint az is nemi erőszak, ha egy nő szó nélkül beleegyezik a szexuális együttlétbe, de nem élvezi az aktust. A probléma csak az, miszerint bármi oka lehet annak, hogy egy nő nem élvezi a szexet. A nemi erőszak az a szituáció, amikor a csaj azt mondja a szexuális felajánlásra, hogy NEM, de a srác, nem törődve a visszautasítással, erővel kényszeríti szexre a másikat. Az, hogy a nő belemegy a szexbe, de nem élvezi az együttlétet, nem nemi erőszak. Az, hogy „némán és szenvtelenül eltűrik az abúzust”, sok esetben azt jelenti, hogy nem tiltakoznak verbálisan, csak non-verbálisan jelzik, hogy felőlük akár mehet az ágyakrobatika. Számos olyan feljelentés volt Spanyolországban, Svédországban és Dél-Koreában, ahol a nő, miután lefeküdt a sráccal, néhány nap elteltével feljelentette a partnerét. Mindezt azért, mert meglátta a lehetőséget a könnyű pénzszerzésre a nemi erőszak vádjában, ehhez pedig segítségére volt az adott országban kiépülő feminista rendszer. A feministák, köztük Alderman is, kitágítják a nemi erőszak fogalomkörét. Így az is belekerül, ami nem az.

A feminista mozgalom máig nem foglalkozik azokkal a nőkkel, akik rágalmazásra alkalmazzák a szexuális zaklatás és a nemi erőszak vádját. Ami persze nem véletlen. De mivel ők vannak HATALMON több országban is, ezért probléma.

"A heteroszexuális nők számára abban az időszakban válik a férfi test vonzóvá, mikor az fizikailag erősebb lesz náluk. A heteroszexuális férfiakat pedig akkor kezdik el szexuálisan érdekelni a nők, amikor fizikailag dominánssá válnak velük szemben. Ez egy elég komplex helyzetet eredményez. Nem feltétlen jó és kívánatos tehát minden, ami természetes."

Kihangsúlyozom, hogy Alderman nem azt mondja, hogy EGYES heteroszexuális nők és EGYES heteroszexuális férfiak. Hanem azt, hogy A heteroszexuális nők és A heteroszexuális férfiak. Nem konkretizál, hanem általánosít. Jó feminista szokás szerint. Alderman szerint a hetero nők azokat a férfiakat tartják vonzónak, akik elnyomják őket; a hetero férfiak azokat a nőket, akiket elnyomhatnak. A kijelentés lényege: a férfiak által gyakorolt rendszerszintű elnyomás a nőkön, ami kialakítja az ezzel járó korszellemet, amihez alkalmazkodnak a nők és a férfiak tucatjai.

„Valóban szörnyű olvasni, ahogy a férfiakat kínozzák a könyvben. Reméltem is. Ugyanilyen rosszul kéne érezzük magunkat, amikor ugyanez nőkkel történik.”

Azt mondja a szellemi gyökér, hogy „rosszul kéne érezzük magunkat, amikor ugyanez nőkkel történik”. Mert a valóságban az egészséges erkölccsel rendelkező férfiak nem érzik rosszul magukat, ha bántalmaznak egy nőt? Dehogynem! A legtöbb késdobálóban, ha egy férfi a saját örömére megüt egy nőt, az nem megy ki az épületből ép bőrrel. A börtönökben a nemi erőszakolókat szanaszét verik a börtöntársak. Amikor a legalacsonyabb szinteken ennyire jelen van a nők védelme, ostobaság az a kijelentés, hogy a férfiak érzéketlenek a nők bántalmazása kapcsán. Ha pedig nem ostoba a kijelentés, akkor rosszindulatú. A férfiak többsége igenis védelmezi a nőket, ha azokat fenyegeti bármiféle veszély.

„Mikor elkezdtem írni a könyvet, folyamatosan a francia Engrenages című TV-sorozat első része járt a fejemben. Ebben a rendőrök egy női holttestet találnak a szemét között, akinek levágták mindkét mellét. Az egyik férfi rendőr megjegyzi, hogy azért ölték meg a nőt, mert gyönyörű volt. Ez a fajta felületesség, nemtörődömség és érzéketlenség felzaklatott és undorral töltött el. Ebben a világban teljességgel lehetetlen, hogy egy sorozatban egy férfiasságában bestiálisan megcsonkított hullát találjanak, amire az egyik rendőr azt mondja a másiknak, hogy azért ölték meg, mert nagyon gyönyörű volt. Miért van ez így? Miért olyan könnyű azzal kezdeni egy történetet, hogy valami erőszakos dolog történet egy nővel? Miért olyan nyilvánvaló, hogy a női szépség szükségszerűen erőszakot vált ki egyesekben? Miért tartjuk ezt szórakoztatónak?”

Újabb gyökér gondolat! Látszik, hogy még felszínesen sem foglalkozott Alderman kriminológiával. A kéjgyilkosok többsége igenis a gyönyörű és sok esetben fiatal nőket cserkészik be maguknak. A női mellek levágása is a kéjgyilkosokra jellemző aberráció. A kéjgyilkosok mindig férfiak. Női kéjgyilkosok tudtommal nincsenek. Mivel női kéjgyilkosok nem léteznek, ezért nem valószínű, hogy a bűnüldöző szervek „egy férfiasságában bestiálisan megcsonkított hullát találjanak, amire az egyik rendőr azt mondja a másiknak, hogy azért ölték meg, mert nagyon gyönyörű volt”. Aldermannak ez a felületes, nemtörődöm és érzéketlen gondolata, bár nem zaklat fel, de undorral tölt el.

„A könyvvel leginkább egy tükröt szeretnék tartani mindkét nem elé, hogy lássák, mit lát a másik. A nők számára megmutatni, milyen a fizikailag domináns osztály tagjának lenni, a férfiaknak pedig átélhetővé tenni a folyamatos félelem érzését.”

Alderman mintha csak a feminizmus céljait ismertette volna. A baloldali nők már folyamatosan törekednek arra, hogy tagjai legyenek a fizikailag domináns osztálynak. Spanyolországban, Svédországban és Dél-Koreában, meg minden olyan országban, ahol a feminizmus a rend és a törvény része, megtapasztalják a férfiak a „folyamatos félelem érzését”. Ehhez nem kell regény, köszönjük!

„Bár szerintem a férfiaknak az a legfélelmetesebb, hogy bizony a nők egyáltalán nem jámborabbak a férfiaknál. Ez csupán egy hazugság, amivel a győztesek áltatják magukat a legyőzöttek felett. Az észak-amerikai emberek úgy tartják az itteni őslakosokról, hogy sokkal törődőbbek, kedvesebbek és szorosabb kapcsolatot ápolnak a természettel. Ez egy nagyon szép gondolat azokról, akiket legyőztek, elnyomtak. Azt hiszik, hogy fordított irányba ez nem történhet meg és a biztonságérzet hamis illúziójába ringatják magukat. Ugyanúgy, ahogy nekik, a férfiaknak sem szabad biztonságban érezniük magukat. Biztos vagyok benne, hogy sok nő követne el hasonló szörnyűségeket a férfiakkal szemben, mint amiket a nők kénytelenek elszenvedni a férfiaktól.”

Alderman folyamatosan együtt emleget egy reális és nem-reális gondolatot. A reális gondolata az, hogy mind a férfiak, mind a nők között vannak szociopaták. A nem-reális gondolata az, hogy mind az USA-ban, mind Európában csakis kizárólag férfiak bántalmaznak nőket. A valóság az, hogy mind az USA-ban, mind Európában férfiak és nők bántalmaznak férfiakat és nőket. Ironikusan úgy is mondhatnám, hogy a bántalmazás egy olyan terület, ahol megvalósult az emancipáció. Az még súlyosabb probléma, hogy Alderman itt is általánosít: hiszen szerinte „a nők kénytelenek elszenvedni a férfiaktól” a bántalmazást.

„Néhány férfi úgy néz rám, mintha egy szörnyeteg volnék, aki csak a semmiből találta volna ki a könyvben lévő szörnyűségeket. Akiknek elég háttértudása van a témában, tudja, hogy valójában nem ez a helyzet. Egy brit kritikus kritikájában azt írta, hogy először teljesen nevetségesnek találta a ‘zabolázást’, vagyis a férfi nemi szerv megcsonkítását pubertás korukat elérve. Aztán eszébe jutott a női nemi csonkítás gyakorlata, ami után elszégyellte magát és nem tartotta többé nevetségesnek a fordítottját. Kell egyfajta háttértudás és empátia tehát ahhoz, hogy a férfiak is megértsék a könyvem.”

„Szerencsére” ezen a téren is tetten érhető az emancipáció. Hiszen nem csupán a pubertás lányok nemi csonkítása létezik Afrikában, de a kisfiúk körülmetélése is egyes közegekben.

„Szó szerinti értelemben vet háborúnak rendkívül kicsi az esélye. Azt viszont nagyon remélem, hogy újraértelmeződik az egymásról való gondolkodásnak néhány aspektusa, ahogy az az utóbbi harminc évben már elkezdődött. Bizonyára továbbra is létezni fog majd a nők ellen irányuló erőszak a férfiak irányából. A nők viszont soha nem fognak nagy számban erőszakot alkalmazni a férfiakkal szemben, hacsak nem teszünk szert valahogy a gondolattal történő elektrosokkolás képességére.”

A beteg elme számára továbbra is fontos a valóságtorzítás. Alderman szerint kizárólag a férfiak követnek el nők elleni erőszakot, de nők a férfiak ellen nem. Valamilyen téren érthető ez a valóságtorzítás. Mert ha Aldermannak rá kellene nyitnia a szemét a valóságra, akkor rájönne, hogy a számára vallási mankóként alkalmazott feminizmus szart sem ér. Mert hát igazából mi másról szól a feminizmus, mint arról, hogy beteges nők tömegei követnek el erőszakot férfiak ellen! Meg időnként olyan nők ellen, akik nem értenek velük egyet! Amúgy felhívom Alderman figyelmét arra, hogy a nők egy része már rég szert tett a „gondolattal történő elektrosokkolás képességére”. Már a MeToo is egy ilyen férfiak ellen kifejlesztett fegyver volt.

„A fiction irodalom tekintetében napjainkban az a helyzet áll fenn, hogy a nők olyan könyveket vesznek, melyeket nők is és férfiak is írtak. A férfiak ezzel szemben szinte kizárólag férfiak által írt könyveket olvasnak.”

Amellett, hogy megint általánosított Alderman, mondott megint egy ordenáré faszságot! Számos olvasó férfitársamnál tapasztalom azt, hogy képes női szerzőt is kézbe venni, ha érdekli a mű témája, és tetszik neki a szöveg stílusa. Kleinheincz Csillát, Moskát Anitát és Gaura Ágnest szinte majdnem ugyanannyi férfi dicséri, mint nő. Az olyan franchise-okban, mint a STAR WARS, a STAR TREK, az ALIENS, szintén jelennek meg női szerzők – akiket szintén olvasnak férfiszerzők. Christie Golden és Karen Traviss talán több férfirajongóval rendelkezik, mint nőivel… Ezt az undorító rosszindulatot!

Külön szeretnék gratulálni az Ectopolis-nak, hogy megjelentettek egy ilyen töményen nemi soviniszta tartalmú szöveget a weboldalukon. Aldermanon egyébként érződött, hogy teszteli az interjúkészítőt. Folyamatosan dobta fel a labdákat, amiket aztán a balfasz publicista valamiért rest volt leütni. Inkább behódolt a dominának. Alderman az Ectopolis-on keresztül demonstrálta, mi az igazi HATALOM. Az, amikor a kedves újságíró alázatosan földig hajol előtted, mikor készít veled egy interjút!

Még amit kiemelnék, az Alderman sekélyessége. Egyetlen értelmes gondolat nem volt ebben az interjúban. Rosszindulat és ostobaság viszont bőségesen.

Tegnap az interneten szembejött velem ez:

https://www.kortarsonline.hu/aktual/a-10-legmeghatarozobb-magyar-fantasyiro.html

A cikk szerzőjének a nevét most hallottam először. Fekete I. Alfonz. A címszöveg szerint nem akárki. Jelentős író (akinek van egy szem novelláskötete) és jelentős kritikus (akinek van néhány kritikája). Kacagó Alfonzként ír a Moly-ra. Díjat kapott.

Elmondom, szerintem miről szól a cikk. Ennek az Alfonz gyereknek van 10 kedvenc könyve a műfajon belül. Amit most szeretne megosztani a nagyérdeművel. Ezzel úgy nincs semmi baj. Puzsér óta tudjuk, hogy minden embernek van egy 10-es listája. A gond az, hogy rossz értelmiségi szokás szerint Alfonz a saját szubjektív véleményét úgy állítja be, mint objektív értékrendet. „Listájára a műfaj 10 legmeghatározóbb hazai képviselőjének könyvei közül válogatott.”

***

Oké.

Három feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy ma valaki Magyarország meghatározó fantasy szerzője legyen.

1. Régóta kell írnia a fantasy műfajban. Vagyis rendelkeznie kell írói múlttal. Ez lehet akár 4-5 év is.

2, Magas minőségi szinten kell művelnie a fantasy-t.

3, Tömegeknek kell olvasnia a műveit. Szükséges a popularitás.

Szerintem. Én Alfonzzal ellentétben nem vagyok „szakértő”. De ezek talán elfogadható feltételek egy ilyen lista összeállításánál.

***

Elmondom, kik nincsenek a listán!

Nincs rajta Gáspár András, Nemes István, Nyulászi Zsolt, Goldman Júlia, Bán Mór, Berke Szilárd, Hernád Péter.

Ha már objektíve akarunk listázni, akkor elengedhetetlen, hogy ezek a nevek fenn legyenek a listán. Már csak azért is, mert népszerűsítették a fantasy-t, mint műfajt.

***

Kik vannak fenn a listán?

***

Kezdjük azokkal, akik szerintem tényleg jogosan vannak fenn a listán.

Gaura Ágnes – Ha mondanom kellene két írónőt, akiknek a magas színvonalon megírt regényei nagy népszerűségnek örvendenek a fantasy szubkultban, akkor az Gaura Ágnes és Goldmann Júlia. Szomorúan más név nem jut eszembe. G. Ágnes és G. Júlia azok a szerzőnők, akiket tömegek olvasnak a fantasy rajongók közül, nem pedig egy szűk réteg. Pont emiatt érdemes is, hogy említésre kerüljenek egy ilyen listán.

Gaura Ágnes ott is van a listán.

Goldmann Júlia nem.

(Szerintem még ideférhetett volna Vikopál Zsuzsa neve is, ha hagyják kibontakozni, és nem veszik el a kedvét az írástól.)

Kornya Zsolt – Még jó, hogy ott van! S nem csupán a színvonalas regényei miatt, hanem mert a M.A.G.U.S. szerepjáték egyik megalkotója. Ahogy egyébként Gáspár András és Nyulászi Zsolt is. Akik szintúgy nincsenek fenn a listán.

Ez a két név, amivel egyetértek.

***

Bánki Éva. Csurgó Csaba. Theodora Goss. Lakatos István. Sepsi László. – Most hallottam róluk először. Jó ideje nyomon követem a magyar fantasy szubkultúra sorsát, de nem hallottam még ezeket a neveket.

***

Veres Attila. – Jó író, de még csak most kezdte a szakmát. Még csak két könyvvel büszkélkedhet. Nincs még komoly életműve, amivel bekerülhet a komoly fantasy szerzők közé. Egyesek tőle várják el, hogy ő lesz a magyar Stephen King. Majd meglátjuk, meddig jut. A kezdés mindenesetre ígéretes. Még kicsit várjunk vele; türelmesen várjuk meg, milyen regényeket rak le az asztalra! Egyelőre még nem összemérhető egy olyan komoly veteránnal, mint pl. Kornya Zsolt.

***

Kleinheincz Csilla. Moskát Anita. – Rétegszerzők. Sosem értettem, rétegszerzőket miért kell úgy beállítani, mintha populárisak lennének. (Jó ideje ezt nyomatják Esterházy Péterrel is.) Egy szűk bölcsészréteg olvassa őket, nem pedig olvasók tömege.

Kleinheincz Csilla egy Tormay Cecile- és Grecsó Krisztián-szinten alkotó szerző. Az nem rossz. Megérdemelné, hogy komolyabban foglalkozzon vele a magyar irodalomtudomány – de hogy írónőként komolyabb hatást tett volna a magyar fantasy-re, kétséges. Kiadóvezetőként igen – de írónőként nem. Ez természetesen nem von le az értékéből. Persze Kleinheincz Csilla tekintélyszemély – sokan szeretnek is pitizni neki! Tartok tőle, hogy a listában is ezért szerepel a neve. Alfonz tudja, kinek kell megadni a tiszteletet!

Moskát Anita korunk új Thury Zsuzsája, Gergely Mártája, Beczássy Juditja, Palotai Borisa. Bocsánat, nem tudom megállni: Szilvási Lajosa! Mindhárom könyve politizál. A balliberális identitáspolitikát csomagolja fantasy-be és sci-fibe. Olyan regények, amivel bátran meg lehet jelenni egy „progresszív” értelmiségi körben (mondjuk a Közélet Iskolájában). Olvasható – és felejthető. Komolyan nem értem, miért szerepel a listán – mondjuk egy Goldmann Júlia helyett! Hacsak nem a politika miatt.

***

Nem tudok elmenni amellett, hogy mostanában mennyire visszaesett a magyar fantasy.

Mire is gondolok?

Az 1990-es és a 2000-es, de még a 2010-es időszak kezdeti éveiben is sokkal színesebb volt a magyar fantasy paletta, mint most. Csak gondoljunk bele, mennyi világ közül válogathattak a fantasy-re éhező olvasók! M.A.G.U.S., Káosz Világa, Cherubion, Ammerúnia, Soraabia, Túlélők Földje, Kárpáthia, Ars Magica, CODEX. Meg még mennyi próbálkozás a világteremtésre!

Napjainkra mi található a magyar fantasy-ben?

M.A.G.U.S. és urban fantasy. Ezeken kívül semmi más. Ez a két dolog van az étlapon. Kevés. Ez, akárhogyan nézem is, visszaesés.

***

Őszintén? Semmi bajom nem lett volna a cikkel, ha Fekete I. Alfonz arról beszél, mely szerzők mely művei tettek rá hatást. Megossza a szubjektív érzéseit és gondolatait. De nem! Ehelyett ex katedra kijelenti, kik ma a legmeghatározóbb szerzők a fantasy-ben. Objektíven. Kinyilatkoztat. Azt az értelmiségi attitűdöt gyakorolja, ami mindig is ellenszenves volt a többségnek. Mert az irodalomban az egyéni vélemény mindig egyéni, és nem diktálhat a többségnek. Alfonznak ajánlok a figyelmébe valamit. Az alázatot. Gyakorolja!

Én a magam részéről remélem, pár éven belül színesebb és gazdagabb lesz a magyar fantasy. Mert ami most van, az valahol kiábrándító. Legfőképpen, ha az ember visszanéz a régmúltra.

(Pető Andrea – Láthatatlan elkövetők)

Ezt olvasgattam legutóbb. Igazából nem is egy könyvet, hanem két tanulmányt. Az első tanulmány témája a Csengery utcai mészárlás. A második tanulmány témája a nyilas mozgalomban aktív szerepet játszó nők elemzése. Ami összeköti haloványan a két tanulmányt, az Dely Piroska személye.

1944 októberében Dely Piroska vezetésével megjelenik egy SS-katonákból és nyilasokból álló vegyes osztag a Csengery utcában, rárontanak egy csillagos házra, rabolnak és fosztogatnak, megölnek 19 embert. Pető Andrea a népbírósági tárgyalások jegyzőkönyvei és a túlélők visszaemlékezései révén megkísérli rekonstruálni a történteket. Külön foglalkozik az áldozatok és az elkövetők szempontjaival; hiszen másképp látja az eseményeket az, aki elszenvedi, és az, aki elköveti. A tanúk emlékezetét befolyásolják a különféle érzelmek, úgy mint az önigazolás vagy a bűntudat. A visszaemlékezések révén a történész nem egy igazságot talál, hanem többet. Pető nem elégszik meg a tragédia több szempontú ismertetésével. Részletesen foglalkozik még az 1945 után felálló népbíróságok működésének problematikájával is. A magyarországi népbíróságok elsődleges célja az volt, hogy felelősségre vonják a II. világháború idején Magyarországon háborús és népellenes bűnöket elkövető személyeket. Ugyanakkor a népbíróságok tevékenységük folyamán meghatározták azt, miképpen is szükséges és lehetséges értelmezni az előző Horthy-rendszerben elkövetett háborús rémtetteket. Így a Csengery utcai mészárlást is. Mondhatni: a népbíróságok létrehoztak minderről egy diskurzust.

Dely Piroska a nyilasokhoz csapódó, a mészárlásban résztvevő lumpenproletár nő. A történet szereplői közül róla tudunk a legkevesebbet. Annál inkább többet két másik kulcsfiguráról, Strucky Józsefről és Lichter Antalról.

Strucky József a házmestere a Csengery utcai csillagos háznak. Strucky váratlan hatalmat kap a kezébe. Mint nem-zsidó („keresztény magyar”), úgy viselkedik a nála lakó csillagos zsidókkal, mint valami börtönigazgató. Való tény, a Csengery utcai ingatlan innentől tényleg börtön az ott lakó zsidóknak. A házmester élet és halál ura; van, akit elbújtat a nyilasok elől, és van, akit kiszolgáltat a nyilasoknak. Strucky mozgatórugója nem az eszme, hanem a pénz. A zsidók, ha életben akarnak maradni, fizetniük kell Strucky-nak. Strucky-nak az sem okoz lelkifurdalást, hogy kisajátítsa magának azoknak a lakóknak a vagyonát, akiket elvittek a nyilasok. Persze ez Strucky olvasatában csak „gondozásba vevés” – ha visszajön a lakó, (vagyis ha túléli a terrort), visszakapja a vagyontárgyait a házmestertől. Igazi haszonleső dögevő!

A Csengery utcai mészárlás áldozatainak képviselője Lichter Antal. A nyilas terror elvette tőle a fiát, a feleségét, a szüleit. Úgy érzi, van miért visszafizetnie – valódi bosszúálló alak! Igazából egymaga gondoskodik arról, kemény munkával, hogy ne maradjon a szörnyű tett megtorlatlanul. Bosszúállásának célpontjai legfőképpen Dely Piroska és Strucky József. Nem csupán nyomoz, feljelent és tanúskodik, hanem emléktáblát állít az elhunytaknak. A probléma csupán az, hogy aki a legfőbb személyes tanúja az üggyel kapcsolatos népbírósági eljárásnak, az ott sem volt személyesen az eseményeknél. Lichter vérhast szimulálva egy kórházban megúszta az egészet. Harcol a maga igazáért, s ennek a harcnak a fűtőeleme a bűntudat és a bosszúvágy.

Az ártatlanokat gyilkoló nyilasok célja a szabad rablás volt. Az egyik tanú szerint a razziázóknak megtetszettek a lakók bútoraik. A nyilasok vélhették úgy, hogy akiknek ilyen szép bútoraik vannak, azok vagyonos emberek. Egy másik zsidó családnál a cserépkályhát is szétbontották, hátha ott is rejtenek valamit. Itt ki is térek a könyv egyik nagy hibájára: hiányzik a részletes társadalomtörténeti elemzés. Emiatt sok tényező marad homályban. Pető 1944 októberétől kezdi meg a gyilkosságok anyagi hátterének bemutatását, egészen 1945 áprilisáig; ez egészen rövid időintervallum. Talán érdemesebb lett volna egy szélesebb időintervallum, ami kitér a Horthy-rendszerben jelen lévő szociális problémákra is. Ezáltal talán teljesebb képet kaptunk volna azoknak a nyilas munkásnőknek a motivációjáról, akik a háború alatt zsidókat gyilkoltak le. Az sem értem, miért csak Dely gyilkosságai vannak bemutatva. Miért nem tér ki a többi másik nyilas nő rémtetteire? Sok olyan nő is lázadt a szélsőjobboldali és nyilaskeresztes mozgalom keretében a Horthy-rendszer ellen, aki már beágyazódott annak neobarokk társadalmába. Még a szegényebb női munkások szélsőjobboldali lázadására kapunk kielégítő magyarázatot, de a módosabb középosztálybeli, értelmiségi nőkére nem.

A másik tanulmány arra a kérdésre keresi a választ, hogy a nők miért csatlakoztak tömegével a szélsőjobboldali mozgalmakhoz. Pető egyenesen visszautasítja azt az elavult és ósdi elméletet, miszerint azok a nők, akiknek a politikai választása a szélsőjobboldalra esett, valójában gyenge értelmi képességű személyek voltak, akiket félrevezettek a férfiak. Pető számos olyan szélsőjobboldali magyar nőt behoz a képbe, akik egyetemet végzett, kiemelkedő intellektusú személyiségek voltak, például orvosok. Ezek a nők mind maguk hozták meg azt a személyes döntést, hogy belépnek a nyilas pártba vagy más szélsőjobboldali politikai formációba. Ezeknél a nőknél igenis számonkérhető a történész részéről az egyéni felelősség.

Pető a II. világháború előtt és alatt tevékenykedő magyar szélsőjobboldali nőkre azt a jelzőt használja, hogy „láthatatlan”. Amivel igazából érvényesíti azt a feminista tételt, miszerint a maszkulin történetírás, néhány tekintélyes kivételtől eltekintve, sokáig láthatatlanná tette a nőket. Pető tanulmányain sajnálatosan érződnek a feminista szekta bizonyos zavaros tanai. Pető valamelyest érzékelteti a sorok között, hogy a szélsőjobboldali nők erőszakgyakorlása valamilyen értelemben emancipációs tevékenység, hiszen a férfidominanciájú társadalom nem adott megfelelő teret ezeknek a nőknek az egyéni kibontakozásra. Pető hangsúlyozza, hogy igenis személyes felelősség terheli ezeket a nőket az általuk elkövetett bűnökért – ugyanakkor mégis úgy állítja be őket, mint egy elnyomó struktúra részei. Vagyis hiába a személyes felelősség, azért mégis csak ott van a háttérben a férfiuralom, ami saját képére torzítja ezeket a nőket, majd kiküldi őket a társadalomba, mint torz végrehajtókat.

Azon jót mosolyogtam, hogy Pető Andrea azzal vádolja Tormay Cecile-t, miszerint bevezette a női politizálásba az erőszak nyelvét. Igen, Tormay Cecile tényleg meghonosította a verbális erőszakot a hazai női politizálásban. Köztük a shaming language-t. (Tormay-tól tudjuk azt, hogy Károlyi Mihály csúnya! A feministáktól pedig azt, hogy az antifeministáknak kicsi a fasza!) Szerintem nem a baloldali feminizmusnak kellene ezt Tormay Cecile-n számon kérnie. Legfőképpen nem Pető Andreának.

Pető Andrea fasizmus-értelmezésében visszhangozza Ulrich Beck és Roger Griffin elavult nézeteit. Miszerint a fasizmus egy anti-modernista ideológia és mozgalom; és hogy nincsenek nemzeti fasizmusok, minden fasizmus egyforma. Azért van valami bűbájos abban, hogy valaki még ragaszkodik a 21. században ahhoz a fasizmus-modelhez, amely sokáig gátat jelentett a fasizmus-kutatásban. Hosszú ideig azért nem voltak képesek értelmezni a kutatók a román Vasgárda egyediségét, mivel ragaszkodtak Griffin elméletéhez. Vagy hogy témánknál maradjunk: Pető emancipációs szempontból ütközteti a Nyilaskeresztes Mozgalmat más fasiszta mozgalmakkal, így pl. az Oswald Mosley nevével fémjelzett brit fasizmussal. Oswald Mosley mondotta egykor: „A fasizmus és a feminizmus nem antagonisztikusak!”. A British Union of Fascists tele volt szüfrazsettekkel. Míg Szálasi Ferenc kizárólag a feleség és anya szerepben képzelte el a nők többségét, Oswald Mosley támogatta a nők egészséges karrierizmusát. Pető, miközben ragaszkodik Griffin nézetéhez, kijelenti, hogy a hungarizmus „végiggondolt, saját eszmerendszer” volt. Arról már nem is beszélve, hogy felváltva használja, egyfajta szinonimaként a „fasizmus” és a „nácizmus” fogalmakat. Pető nem konzekvens; ritkán ellentmond saját magának is. Szögezzük le: a mai fasizmus-kutatás elismeri a nemzeti fasizmusok létezését. Természetesen vannak olyan fő fundamentumok, amikben azonosak, de az azonosságok mellett regisztrálhatóak az egyediségek.

A mai fasizmus-kutatás már rég nem tartja anti-modernistának a fasizmust. Pont az ellenkezőjének írja le. A fasizmus/nemzetiszocializmus egyfajta alternatív modernizációs kísérlet a kommunizmussal szemben. Minthogy az olyan totalitárius rendszerek, mint a kommunizmus, a fasizmus és a nemzetiszocializmus, egy radikálisabb modernizációs kísérlet volt a liberalizmus mérsékelt modernizációjához képest. Természetesen érthető, Pető miért akarja annyira letagadni a fasizmus modernizmusát. A kommunizmus, a fasizmus és a nemzetiszocializmus közös bölcsője a Francia Forradalomban megszülető jakobinizmus.

A jakobinizmusban, ami fontos, az a Közösség és a Törvény. A jakobinizmus feltételez egy Közösséget. A Közösséget alárendeli a Törvénynek. A Törvénynek egyaránt engedelmeskednek a Közösség tagjai. Aki nem engedelmeskedik a Törvénynek, az ellensége a Közösségnek. Aki megtagadja a Közösséget, az ellenség. Aki ellenség, annak két sors juthat: átnevelés vagy megsemmisítés. Akinél nem működik az átnevelés, annál jöhet a megsemmisítés.

Amit most röviden elmondtam a jakobinizmusról, azzal leírható a kommunizmus, a fasizmus és a nemzetiszocializmus is. A jakobinizmusnak is alapvető célja volt a modernizáció. Petőt láthatóan zavarja, hogy a szélsőjobb női szárnyának elképzelései több helyen érintkeznek a baloldali feminista célkitűzésekkel. Ez sem véletlen. Ugyanis a baloldali feminizmus is jelenleg egy olyan új baloldalba illeszkedik bele, ami maga is jakobinus szellemiségű. A mai baloldali feministák többsége keményen jakobinus. Petőt zavarja az, hogy ők bizony nem különböznek oly túlságosan a rivális szélsőjobbtól; és ezért egy kicsit bűvészkedik a fogalmakkal. Szómágia, meg ilyenek!

Pető nem tartja forradalmi mozgalomnak a Nyilaskeresztes Mozgalmat. A valóságban a nyilaskeresztesek meg akarták dönteni és haladni a Horthy-rendszert. Ahogy a kommunisták, csak másképp. Vagyis forradalmárok voltak. Pető persze itt is ellentmond önmagának. Maga is kihangsúlyozza, hogy a nyilaskeresztes nők elavultnak tekintették a Horthy-rendszert; és maga úgy nevezi őket, mint „forradalmi nacionalisták”. A nyilaskeresztes nők aktív szociálpolitikával szerették volna javítani a munkásnők sorsát. Az erőszakos cselekedetekkel, mint a kínzás és a kivégzés, radikálisan szakítottak a „szelíd családanya” képével. Bizonyos nyilas programok kifejezetten feministák voltak; persze akkora teret nem adtak az emancipációnak, mint a brit BUF.

Ügyetlen könyv ez. Az új információival használható a maga módján, de Ungváry Krisztiánhoz vagy Miskolczy Ambrushoz hasonlatos precíz elemzéseket ne várjon tőle az ember. Ezek igazából információmorzsák, összegereblyézve. A feminista identitáspolitikából csak egy kevés van belecseppentve, de az épp elég ahhoz, hogy rontson rajta, nem is picit.

„Egy hosszú folyamat aktuális állomása. A nagy tech cégek fölött már évekkel ezelőtt átvette az irányítást a globalista-progresszív politikai elit, és arra használják ezeket hogy kiépítsék a saját kis globális uralmukat. Persze hülyék lennének ezt teljesen nyíltan kimondani, mindig ilyen gagyi köntösökbe bújtatják: a felhasználói feltételek betartatása, a fake news üldözése, a kiskorúak védelme, stb. Gyermeteg kamuzás az egész, és aki elhiszi nekik ezeket a kifogásokat, az maga is gyermeteg elme.

Hát én nem fogok megadni nekik semmilyen személyes adatot, bár gyakorlatilag biztos, hogy már úgyis mindent tudnak, de azért a k. anyjukat. Inkább lemondok a Youtube-ról, minthogy pitizzek nekik. Nem vagyok az a fajta, aki simán tűri, hogy piaci szolgáltató cégek monopolhelyzetbe kerülve elkezdjenek úgy viselkedni vele, mint egy utolsó szolgával.”

(Deansdale)

(2020. 12. 13.)

1,

Mostanában bele akartam nézni egy Ookami Kai nevezetű vlogger Bayonetta stream-jébe. A Bayonetta egy vicces szexista játék. Mivel tudom, mennyire korhatáros a game, számítottam rá, hogy a gameplay is az lesz. Be voltam jelentkezve a Gmail-fiókomba, így bíztam benne, hogy elindul a videó. Rányomtam a PLAY-re, de az nem indult; helyette a következő szöveg fogadott:

"Az életkor igazolására szolgáló mód kiválasztása:

– Bankkártya használata az azonnali igazoláshoz

Nem számítunk fel költséget. Az esetleges tranzakciós díjakat teljes mértékben visszatérítjük.

– Igazolvány használata

Küldjön be képet valamelyik érvényes igazolványáról, például jogosítványáról vagy útleveléről. Személyazonossága ellenőrzése legfeljebb három napot vesz igénybe."

MIAFASZ?

Eddig könnyedén megoldottam azzal a korhatáros szituációkat, hogy beléptem a Gmail-fiókommal a Youtube-ba, és már néztem is a videót. Most viszont a korhatáros videót csak akkor nézhetem meg, ha fizetek a személyes adataimmal a Youtube-nak. Mi ez a hirtelen változás? Honnan ez a váratlan fordulat?

Szomorúan vettem észre, hogy a régebben streamelő Sütimester némely gameplay videója is elérhetetlen immár, pont emiatt. Szovi Gábor teljes stream-et készített a Witcher-franchise-ról; vagyis a trilógiáról, a kiegészítőkről, a DLC-kről, sőt a virtuális kártyajátékról és a virtuális társasjátékról is. A Youtube valamilyen okból kifolyólag néhány videót blokkolt a stream-ben, a jó öreg korhatáros módszerrel. Ha valaki szeretné végignézni Szovi teljes stream-jét a Witcher-franchise-ról, ki kell adni néhány személyes adatot a Youtube-nak.

Természetesen vannak itt egyéb furcsaságok is. Gulyás Márton, a Partizán-csatorna tulajdonosa a haverjaival (a bandájával) rendszeresen oszt meg olyan tartalmakat a Youtube-n, amelyek sok esetben nyugodtan tekinthetőek dezinformációnak és szociális uszításnak; a fogyasztói pedig a huszonéves bölcsészek mellett tizenéves gimnazisták. A fiataloknak politizáló Partizánt nem cseszegeti a Youtube, de ha valaki streameli a Bayonettá-t vagy a Witcher-t, bármikor kaphatja a fenyítést. Úgy látszik, a fedetlen keblek egy Witcher-stream-ben nagyobb veszélyt jelentenek a fiatalokra, mint egy a fiatalokban gyűlöletet szító agitátor. Sőt, a Witcher-stream esetleges erotikus töltete veszélyforrás, míg a fiatalokat mérgező agitátor nem. Meglehetősen torz nézőpont.

A Youtube nem csupán önkényesen korhatárossá tesz videókat, de még adathalászatra is használja a vloggerek produktumait. Én pedig választhatok, hogy melyik személyes adatomat adom meg a Youtube-nak: a bankkártyám számát, vagy egy fényképet a személyigazolványomról, a jogosítványomról és az útlevelemről. Eddigi életem során kétféle intézménynek kellett megadnom a személyigazolványom fényképét: a munkaügyi hivatalnak és a munkahelynek; meglepő, hogy bejelentkezett harmadiknak a Google. Most nem irigylem azokat a vloggereket, akiknek a videós tartalmai egy részét korhatárossá tette a Youtube. Mert a Gmail-es belépést még sokan elviselték; még az is, aki eleinte nem használt Gmail-t, inkább készített egyet a meglévő email fiók mellé, hogy megnézhesse az őt érdeklő videót. Viszont nem hiszem, hogy sok ember akad, aki a személyes adatait szívesen kiadná egy cégnek. Méghozzá annak a Google-nak, akinek mostanában kifejezetten rossz híre van a magyar netező társadalomban. (Tapasztalataim szerint egyre nagyobb a Google-ellenesség a netező emberek között.) A vloggerek számíthatnak rá, hogy a korhatárossá tett tartalmaikat jóval kevesebben fogják immár megtekinteni. Sőt, azok a videók, amik még nem korhatárosak, bármikor azzá válhatnak. A Youtube moderátor robotjai folyamatosan monitoroznak, és algoritmusok alapján blokkolnak videókat. Mondhatni: a Youtube követi a Facebook rossz példáját.

Azért gondoljunk csak bele! Ha leegyszerűsítjük azt, ami a Youtube, akkor kapunk egy olyan virtuális teret, ahol folyamatos interakció zajlik két tábor, a tartalomkészítők és a tartalomfogyasztók között. A tartalomkészítő elkészíti a tartalmat, a tartalomfogyasztó pedig elfogyasztja a tartalmat. Kevés tartalomkészítő van a hazai youtuberek között, aki kizárólag pénzért videózik. A többség a munkahely mellett gyártja a tartalmat, legtöbb esetben otthon, semennyi vagy minimális összeget keres vele, és csak annyi a célja, hogy közöljön egy tartalmat és/vagy szórakoztasson. A Youtube, a korhatáros technikával, most arra használja fel a tartalomkészítők egyes tartalmait, hogy hozzájusson mások személyes adataihoz. Kereskedik a vloggerek által gyártott tartalmakkal! Értjük, mi ezzel a probléma? Sütimester nem azért készített stream-et a Youtube-ra a Saints Row: The Third-ból, hogy a Youtube az ő munkája révén hozzájuthasson bizonyos emberek személyes adataihoz! Mégis ez történik!

A gyomrom felfordul!

A Youtube jelenleg telibe szarja a tartalomkészítőket és a tartalomfogyasztókat! Azoknak az embereknek nem adja meg a tiszteletet, akikből megél! Ahogy Deansdale fogalmazott: úgy viselkedik velük, mint az utolsó szolgákkal. Érezteti velük, hogy fölényben van, és ki vannak neki szolgáltatva. Mint földesúrnak a jobbágyok! Ez a viselkedés nem egy piaci cégé, hanem egy felfuvalkodott diktátoré.

2,

De mi egyáltalán a történet? Mi a hivatalos verzió?

Miután szembesültem azzal, hogy a Youtube jóvoltából bizonyos tartalmak (azon belül is ártalmatlan gameplay-ek) elérhetetlenek… vagy hát akkor elérhetőek, ha kiadom a személyes adataimat, utánanéztem, ír-e erről a hivatalos sajtó. Két politikailag korrekt sajtó, a PC World és a HVG egy-egy cikkéből szereztem tudomást erről-arról. Például arról, hogy ezzel nincs is semmi probléma.

Mint köztudott, a Youtube MI-ja felcímkézi azokat a videókat, amely szerinte nem gyerekeknek való. A Youtube a Felhasználói Szabályzatban is megköveteli a tartalomkészítőktől, hogy miközben készítik a videót, vegyék figyelembe a gyermekvédelmi szabályokat. Vagyis: a vlogger vagy családbarát tartalmat készít (pl. Pamkutya), vagy beállítja, hogy a csatornája felnőtt tartalom (pl. Zsozeatya). Ez tiszta sor! Még a régi szép időkben a Youtube felnőttként kezelte a tartalomkészítőket és a tartalomfogyasztókat. A Youtube bízott a tartalomkészítők becsületességében, hogy nem készítenek káros anyagokat, és a tartalomfogyasztók becsületességében, hogy nem néznek olyat, ami károsítja őket. Kútmérgezők mindig is voltak; de mire való a moderátor?

A Youtube Mesterséges Intelligenciát (MI) alkalmaz a tartalmai monitorozására. Régóta a MI szűri ki az erőszakos tartalmakat a Youtube-n. Ha a MI az algoritmusok alapján úgy ítéli, hogy korhatáros tartalom van a videóban, csak akkor válik nézhetővé, ha az illető személy bejelentkezik a Gmail-fiókjába. (A Gmail-fiók természetesen Youtube-fiók is!) A tartalomfogyasztó a Gmail-es bejelentkezéssel igazolta, hogy felnőtt; vagyis hogy elmúlt 18, és ezért megnézheti a tartalmat. Hol a tartalomkészítő nyilvánította korhatárosnak a videóját, hol a Youtube osztotta ki neki ezt a jelzőt.

Természetesen az algoritmusok nem hibátlanok. Bizonyos esetekben kifejezetten hibásan méri fel a helyzetet, és korhatárosnak bélyegez olyan videókat, amik nem azok. A rendszer megkerülhető. A gyerkőc készít magának egy Gmail-fiókot, ahol idősebbnek tünteti fel magát a koránál, és már nézheti is az erőszakos és/vagy erotikus tartalmat. Igazából ez egy olyan probléma, amelyet nem az informatikának és a technológiának kellene megoldania, hanem a szülőknek. Ez nem a Youtube terepe, hanem a családé! Miért egy videó-megosztó védje meg a gyereket, ha ott van anya és apa?

2020. Az év, amikor az Európai Unió úgy vélte, neki is bele kell szólnia a témába. Tudjátok, az Európai Unió az a jó tündér, akinek egyedüli hajtómotorja a jó szándék; csak jót akar minden nemzetnek! A Youtube ugyanis nem saját elhatározásából hozta meg a döntését. Az EU lobbizta ki, hogy a tagországokban a Youtube-n a korhatáros videók megnézésének feltétele a bankkártya-szám vagy a személyigazolvány vagy a jogosítvány vagy az útlevél – valamilyen személyes adat megadása legyen. Az EU úgy vélte, nem elég a puszta bemondás, muszáj lesz a konkrét bizonyíték is annak igazolására, hogy már nem vagyunk kisfiúk/kislányok, nekünk már lehet mutatni puncit és fütyit, meg ketrecharcot! A Youtube, ami eddig felnőttnek tekintette a tartalomkészítőket és tartalomfogyasztókat, most úgy tekint rájuk, mint gyerekekre. (Bár hogy tekint az EU az alattvalóira? A Youtube csak igazodik a megrendelő gondolkodásmódjához.) A Google ígéretet tett, hogy a neki küldött személyes információkat törli egy idő után. Valószínűleg nem törli. Élek a gyanúval, hogy az egész semmi más, mint adathalászat az Európai Unió számára. Történt már ilyen. Miről szólt a Facebook-botrány, ha nem valami hasonlóról?

Ez sok esetben rosszul érinti a tartalomkészítőket. Erről már fentebb volt szó. A korlátozás miatt ugyanis csökken a videó nézettsége. Aki pénzt is keres a Youtube-n, annak csökken majd a bevétele. (Bár lehet, hogy a reklámok kompenzálják valamelyest a bevétel-kiesést.) A tartalomkészítők fellebbezhetnek is, ha úgy érzik, hibázott a rendszer. Sokan annak is örülhetnek, ha egyáltalán érdemben foglalkoznak az ügyükkel.

Ami még várható változás 2021-re, a gépi tanulási algoritmusok számának megnövekedése. Vagyis mint a Facebook-nál, itt is a MI-ra lesz bízva a teljes moderáció feladatának az ellátása. Már a Facebook-nál is botrányosan rosszul működik a dolog, de azért követi ezen az úton a Youtube. Ki tudja, lehet, hogy a Youtube-nál működni fog az, ami a Facebook-nál nem? Nagy valószínűséggel nem. A MI automatikusan helyezi korhatáros zárolás alá a tartalmat anélkül, hogy megvizsgálná az adott videó tartalmát. A Youtube célja itt is ugyanaz, mint a Facebook-nál: az emberi munkaerő felváltása a MI-val. A költséghatékonyság fontosabb, mint a korrekt moderáció.

3,

A következőek miatt tartom botrányosnak a Youtube jelenlegi korhatáros moderációs politikáját:

1, A Youtube személyes adatokat igyekszik megszerezni a tartalomfogyasztóktól.

2, A Youtube erőszakosan belerondít a tartalomkészítők munkásságába.

3, A Youtube kereskedik a tartalomkészítők által készített egyes tartalmakkal. (Te adod az információt, mi a videót!)

4, A Youtube korlátoz bizonyos kulturális tartalmakhoz való hozzáférést.

Ez a folyamat undorító!

Mindezzel persze a Youtube maga alatt vágja a fát.

A TheVR egyik tagja, Fábián István néhány évvel ezelőtt egy 24.hu-s riportban figyelmeztette a Youtube-t, hogy gameplayer-ek tömegei mennek át a Twitch-re. Jeff Bezos, az Amazon tulajdonosa már 2011-ben észlelte a problémát, miszerint a Google a Youtube-n nem túl rugalmas a gameplay-gyártókkal. Részben azért jött létre a Twitch, hogy gameplay-t készítő vloggereket szipkázzanak el a Youtube-tól. Bejött a számítás. 2015-ben megközelítőleg 1,5 millió közvetítője és 100 millió nézője volt egy hónap alatt a Twitch-nek. A Twitch előnye, hogy rugalmasan áll hozzá a gameplay-gyártókhoz. A Youtube nem csupán rugalmatlan, hanem egyenesen merev. Nem véletlen, hogy a korhatáros cenzúra több gameplay-videót tett elérhetetlenné.

Ott van TomCat, alias Polgár Tamás esete is. Őt ugyanis korlátozta a Youtube a politikai nézetei miatt. Több videóját is törölte a videó-megosztó. Először ment a Bitchute-ra, majd az Odysee-re. Itt, ami lényeges, az nem TomCat politikai nézetei. Hanem a cselekedete. Mert mit is tett pontosan? Mikor baszakodott vele a Youtube, átköltöztette a csatornáját egy másik videó-megosztóra. Jelen esetben az Odysee-re. Ezáltal felmutatott egy cselekvési mintát. Jelezte, hogy van alternatíva. Ha rosszindulatú veled a Youtube, bármikor megteheted, hogy átmész egy másik videó-megosztóra!

Egy idő után nem lesz ennek jó vége. Ha a Youtube nem táncol vissza a hülyeségtől a normalitás irányába, vloggerek tömegei mennek majd át a Twitch-re és az Odysee-re.

Megéri, Mr. Youtube?

Mindenesetre az én kedvemet sikeresen elvette a Google. Őszintén, rég nem basztam fel így az agyam, mint most! Nekem jó pár éve a Youtube volt az a virtuális tér, ahol eltöltöttem a legtöbb időt. Rengeteg jó tartalom van a Youtube-n, még most is. Jelenleg viszont kényelmetlenül érzem magam rajta. Hogyan tiszteljek egy olyan csatornát, amely ilyen ordenáré módon bánik a saját tartalomkészítőivel és tartalomfogyasztóival? A Youtube folyamatosan erodálja azt a bizalmat, amit hosszú évek alatt épített ki az emberekkel. Amíg ez a gyalázat fennáll, én a lábamat nem teszem a Youtube-ra!

Bye, bye, Youtube!

(2020. 12. 14.)

Talán mégis van remény.

"The Witcher 3: Wild Hunt 1.rész (Blind) [HunSub] – A Witcher-ek erődje!" – Ez volt az egyik Witcher-videó, ami korhatáros besorolást kapott. Hétvégén képtelen voltam megnyitni (több próbálkozás után sem), viszont ma – láss csodát! – sikerült elindítanom a videót azzal, hogy simán beléptem a Gmail/Youtube-fiókommal. (Gyorsan kipróbáltam más korhatárosan blokkolt videókkal, és elindultak azok is.) Ez reményre ad okot, hogy a Youtube visszatáncolt ettől a hülyeségtől. Akkor, természetesen, nincs „bye, bye, Youtube!”. Ha csak újra nem kezdi ezt az őrültséget…

Tudom, hogy ma divat kritizálni a Youtube-t. A kritikák többsége jogos. Én csak akkor bírálom, ha tolja a hülyeséget. A magam részéről bízom benne, hogy visszatér a józan ész politikájához. A Youtube-nak az áll jól, ha liberális; vagyis amikor bővíti a szabadság köreit, nem pedig szűkíti. Jó lenne, ha visszatérne a liberális gyökereihez, és úgy működne, mint régen.

Ezen esszém egy ismertetés a TheVR-ról. Az én szemszögemből; ahogy én látom őket. Szeretem őket, így senki ne várjon tőlem fikázást. Tudom, hogy nagy igény van bizonyos körökben olyan cikkekre, ahol paradicsommal van megdobálva mind a munkásságuk, mind a személyük. Én nem kívánom kielégíteni ezt az igényt. Természetesen nem kenyerem az értelem nélküli rajongás sem. Az esszémben (legfőképpen a végén) ki fogok emelni néhány negatívumot is. Igen, lesz némi bírálat is, de szigorúan konstruktív jelleggel. Következzen hát egy árnyalt portré!

A TheVR a „Virtual Reality” rövidítése, ellátva a „The” előtaggal. Jelentése egyértelmű: virtuális valóság. A TheVR két youtuber / gameplayer / streamer / influencer / vlogger / vidis / gamer / életművész, Komzik János és Fábián István által működtetett Twitch- és Youtube-csatorna. (A későbbiekben csatlakozott egy háttérember is, Érckövi Balázs.) A nevéből adódóan a cél a virtuális valóság népszerűsítése – volt egy ideig. Mára ez kinőtte magát. Rengeteg kísérletezgetés jellemezte a párost. Mára igazából háromféle tartalom lett állandó: a technológiai tartalom (TheVR Tech), a gameplay-ek (TheVR Streamek Official) és a beszélgetős műsor (TheVR Happy Hour). Persze vannak kisebb projektek is, amik jelzik, még nem értek véget a kísérletezgetések. Szerintem kifejezetten pozitívum a kísérletezgetésre való hajlam. A TheVR-ban benne van a lehetőség, hogy még tovább nője ki magát; tematikailag még sokszínűbb legyen.

Fábián István és Komzik János (továbbiakban Pisti és Jani) egyaránt a technológia szerelmesei. Az első célkitűzésük az volt, hogy létrehoznak egy techportált, ahol részletesen tájékoztatják az embereket cikkekben és videókban a legújabb technológiai fejlesztésekről. 2013-ban a magyar szaksajtó még nem foglalkozott komolyan a virtuális valósággal. Ők ketten elhatározták, hogy ez lesz a legfőbb szakterületük. Még ezen év őszén készült el az Oculus Rift első fejlesztői verziója, a DK1. Azok, akik Kickstarter-en támogatták a projektet, kipróbálhatták a DK1-et. Ezen szerencsések között volt Pisti és Jani is. A szettel elkészítették a kötelező videókat, amelyekben bemutatták a hardvert és a szoftvert. Hamar észlelték, hogy kifogytak a témából. Egy dolgot lehetett tenni a DK1-gyel: játszani. Vagyis: gameplay-videókat készíteni.

A horror műfaja adta leginkább a lehetőséget, hogy bemutassák, milyen egy teljesen más, szürreális világban létezni. Sokan imádták nézni, ahogy Pisti betegesre rettegi magát egy horror game-ben. A rengeteg pozitív visszajelzés eredménye rengeteg, VR-eszközzel elkészített horror gameplay lett. Az ember tudatában van annak, hogy amiben van, az egy játék. Az értelem mégis percek alatt elengedi ezt az ismeretet, és az illető személy érzelmileg azonnal feloldódik a virtualitásban. Tisztában van vele, hogy mindjárt történni fog valami, csak azt nem tudja, mikor. Na, mikor bukkan fel a zombi (Dreadhalls)? Na, mikor csap le a Slender Man (Slender: The Arrival)? A feszültség élménye intenzív a virtuális valóságban. Egyesek már akkor letépik magukról a headsetet, amikor felbukkan az első rém.

Mindenesetre bejött a dolog: rengetegen osztották a videókat, pörgött a videók alatt a számláló. A srácok látták, hogy ez tetszik az embereknek, és készítették a többi gameplay-videót. Először még nem állt szándékukban gameplay-csatornát létrehozni; a technológia sokkal inkább a középpontban volt. A Cat Mario hozta az áttörést. A játékban egy fehér macskával kellett különféle pályákon eljutni A-ból B-be. A pályák első látásra egyszerűek; amik megnehezítik, azok az alattomos csapdák. A Cat Mario célja, hogy kihozza a játékosból a dühöngő örültet. Nem véletlenül hívják ezeket úgy: rage game. Pisti játszotta a game-t, és szidta a készítőket, miközben Jani fogta a hasát a nevetéstől (hiszen nevetni egészséges) – a videó pedig elérte az 1,3 milliós nézettséget.

Kialakult egy olyan fogyasztói közönség, amely igényelte a gameplay-videókat. Aztán arra is lett igény, hogy a rajongók kommunikálhassanak két kedvenc vloggerükkel. Ez az igény teremtette meg egyrészt a személyes találkozásokat. Ebből kevés volt, nem véletlenül. A srácoknak volt munkája és magánélete; nem értek rá mindig. A másik, amit megszült a kommunikáció igénye, a TheVR Happy Hour. Aminek az őse a TheVR Show. Egyfajta chat-programon keresztül tudtak kommunikálni az emberek a vloggerekkel. Sajnálatosan ez a chat-es kommunikáció később beépült a gameplay-ekbe is, amik számos esetben némi (hol kisebb, hol nagyobb) minőségromlást eredményeztek a videókban. Erről még lesz szó később.

Ez egy élő közösség. Számos esetben kapták a chat-en és a kommentmezőben az építő jellegű visszajelzéseket, tanácsokat, kritikákat. Ott van példának az, amikor Pisti vett egy mikrofont a stream-re, és egy idő elteltével visszajelezték neki a chat-en, hogy jobb lett a hang minősége. A TheVR nagyrészt annak köszönheti népszerűségét, hogy képes volt megvalósítani egy közösségi szimbiózist. A TheVR kialakította a maga közönségét, majd kiszolgálta ennek a közönségnek az igényeit. A srácok kizárólag azokkal a játékokkal játszottak, amik érdekelték a közönséget. Úgy válogatták össze a tartalmat, hogy megfeleljenek a legtöbb ember ízlésének. A videók vágásánál szintén igazodtak a nézői igényekhez. Igazi populáris csatorna lett belőlük!

Lakóvárosukban, Debrecenben ismertek. Megállítják őket az utcán, kérnek tőlük autogramot, készítenek velük egy közös fényképet. Olyan is akadt, aki felkerekedett, és egymaga meglátogatta az egyik vloggert. Jani pedig hüledezve nézte: ki ez a vadidegen ember az ajtaja előtt? Természetesen egy rajongó! De ott van az az eset is, amikor Facebook-on bejelentették, hogy kiutaznak Berlinbe, a Leauge of Legends döntőre; aztán könnyekig meghatódtak, amikor összetalálkoztak a debreceni reptéren gyülekező rajongókkal. Kiváló kapcsolatokat ápolnak a külföldi magyarokkal is, akik vágynak a minőségi hazai tartalomra; nem kevés magyar nézi őket Romániából, Szlovákiából, Ausztriából, Németországból, Angliából, Írországból.

A TheVR azon szerencsés hazai vloggerek közé tartozik, aki képes megélni abból, hogy tartalmat tölt fel a Youtube-ra és a Twitch-re. A cégek előtt sem volt titok, hogy a youtuberek rengeteg fiatalra vannak nagy hatással. A hagyományos médiumok lassan tekintélyüket vesztik, így új platformra van szüksége a cégeknek, ahol hirdethetik a termékeiket. Számos tech cég kereste fel a TheVR-t, üzleti céllal. Persze, ez nem általános gyakorlat. Hol van Magyarország, mondjuk, az USA-hoz képest? Az USA-ban egy nagy számokat hozó csatorna tetemes mennyiségű pénzt kap a Youtube-tól. Azok az európai youtuberek pedig, akik angol nyelven gyártották a tartalmaikat, ugyancsak remek egzisztenciát építettek ki maguknak. A TheVR sokat gondolkodott azon, hogy angol nyelvre szinkronizálják le a jobb videóikat, esetleg angol szöveges felirattal látják el őket. Egyet készítettek kísérletképpen, de nem helyezték ki Youtube-ra. Az angol nyelvre való átállással rengeteg embert kizártak volna a csatornáról. (Nem nehéz belátni, hogy Magyarországon kevesen értik meg az angol nyelvű tartalmat.) Így maradtak a srácok a magyar nyelvű tartalomszolgáltatásnál. Hamar bebizonyosodott, hogy a jó döntést hozták. Onnantól, hogy a csatorna elérte az 1000 feliratkozót, lendületet kapott a vállalkozás. Érkeztek a szponzorok.

A TheVR él a szponzoráció lehetőségével. Puzsérral ellentétben nem látom ördögnek valónak a szponzorációt. A szponzoráció egy lehetőség a kitörésre – miért kellene ezt bezárni mások előtt? Természetesen akadnak irritáló esetek a céges együttműködésre. A TheVR-nál kevés ilyen van, szerencsére. Az kifejezetten visszatetsző volt, hogy úgy reklámozták a Maori energiaitalt, hogy közben maguk egyáltalán nem éltek semmiféle energiaitallal. Vagyis nem igazán hittek a termékben, csak kellett a pénz! (Legalább Hajós Andrásról lehetett tudni, hogy nem csupán reklámozta, hanem fogyasztotta is a Tibi csokit!) És természetesen, mivel kell a pénz, már az új TheVR-tartalmak is tele vannak pakolva reklámokkal! Persze, ők csak egy csatorna a tucatnyiból, akiknek szintén telerakja a Youtube reklámokkal a videóit. Jópofa, amikor a TheVR-videót megszakítja a Háttér Társaság egy-egy kretén reklámja!

Többnyire a szponzorált tartalmak a tech csatornára, a TheVR Tech-re készülnek, termékbemutató formájában. Ezek korrekt tartalmak. A TheVR általában válogat a termékek között, és csak olyanról készít videót, amit maga is jónak tart. Esetleg olyan termékről, amelyet úgy pozicionált a gyártója, hogy nem csúcskategória, de olcsó. A TheVR Tech egy igényes és színvonalas tech csatorna. Laptopok, monitorok, videokártyák, konzolok, hangfalak, fülhallgatók, egerek, billentyűzetek, mikrofonok, mobilok, kamerák, VR-eszközök kerülnek bemutatásra. Tesztelnek, és tudatják a nézőkkel a tesztelés eredményét. Rengeteg információt kap az ember, amely révén eldöntheti, később megvásárolja magának az eszközt vagy sem. Nekem is segítségemre volt a tech csatorna mobiltelefon és laptop ügyben.

2016-ban volt a futball EB. Pisti és Jani azok közé tartozik, akik időnként megnéznek egy futball-meccset, és ennyivel letudják a futball-lal való kapcsolatukat. Kevésbé érdekli őket a foci, ennek ellenére ők folytattak beszélgetéseket Dárdai Pállal az Izland – Magyarország, Magyarország – Portugália, Ausztria – Magyarország, Magyarország – Belgium, Portugália – Franciaország, Portugália – Wales, Németország – Franciaország EB meccsekről. Jó kis videók ezek, kellemes beszélgetések; ajánlott minden fociszerető embernek! Ebből a beszélgetésből származik Dárdai azon elhíresült mondata: „Mosolyogjatok egy kicsit, ne legyetek lekókadva, baszki, ez egy szép Európa-bajnokság volt!”

Az EB-videók részét képezték azoknak az akcióknak, amellyel megpróbálta a TheVR szélesíteni és színesíteni a tematikát. A TheVR főprofilja a gamer és a tech témák; de mindmáig törekszik arra, hogy kibővítse a palettát. Hasonló kísérlet volt az Escape TheVR és az Ezt Nézd Meg!. Jól sikerült kísérletek ezek is. A TheVR folyamatosan fejlesztette magát technikailag, hogy ezáltal is biztosítsa a minőséget. Saját önerőből szerezték be azt a kamera-, fény- és hangtechnikát, amire szükségük volt, nem pedig szponzoroktól. A TheVR Stúdió Tour videóikban be is mutatták az általuk vásárolt technikai eszközöket.

A tech csatorna hozza a legtöbb bevételt. A gameplay-ek viszont háttérbe szorítják a tech tartalmat. 2016-ban Pisti így nyilatkozott a 24.hu-nak: „Gondolkodtunk már rajta, hogy meddig lehet ezt csinálni. Szerintem a játékvideózásból ki lehet öregedni. Bár nehéz ezt megmondani, mert a mi generációnkban vannak az első gamer-apukák. De abban majdnem biztos vagyok, hogy a távoli jövő sokkal inkább fog a tech-vonalról szólni, mint a játékokról. Egyelőre próbálunk minél több olyan dolgot letenni az asztalra, ami ezt a jövőt megalapozhatja.”

Vajon ma is ez Pisti álláspontja? Valószínűleg igen. A tech tartalmak mind forma, mind tartalom tekintetében színvonalas szakmai anyagok. A gameplay-ek minősége viszont változékony. Kiváló, átlagos és csapnivaló gameplay-ek követik egymást. Aztán ott van az a tény is, hogy egyre több a magyar gameplayer. Lassacskán a TheVR Streamek Official már csak egy gameplay-csatorna a sok közül. S ott van a kiöregedés veszélye is. Pisti még a 30-as éveiben járva bátran készíthet gameplay tartalmat, de ha eléri a 40-et, nevetséges lesz gameplay-gyártóként. (Már a 40-es Mogács Dániel, mint MoggerGamer is elég siralmas jelenség. Arról nem is beszélve, hogy az általa gyártott gameplay-ek fel sem veszik a versenyt a jobb gameplay-gyártókkal.) Vagyis igen, valamikor biztos le kell majd állni a gameplay-gyártással. Legfőképpen azért, mert a tech tartalmak komolyabbak és színvonalasabbak a gameplay-nél.

Amiatt is érdemesebb lenne ráfeküdni a tech tartalmakra, mert a virtuális valóság kapcsán várhatóak a közeljövőben előrelépések. 2016-ban még sokat foglalkoztak a témával. Olyan eszközök tartották izgalomban a fiúkat, mint az Oculus Rift, a HTC Vive és a PlayStation VR-szett. Jóslatuk szerint a konzolok fogják elhozni a VR-forradalmat. Egy VR-szett és a vele kompatibilis számítógép megvásárlása megközelíti az 1 millió forintot. A konzolos megoldás olcsóbb. A PS4 megtalálható a legtöbb háztartásban; megvásárolni hozzá egy VR-szettet pár száz dollár. Olyan franchise-k jelentek meg a PS4-en, mint a Fallout, a Doom, a Resident Evil és a The Elder Scrolls. A nem is olyan távoli, nagyon is közeli jövőben közösségi élmény lesz a virtuális valóság. A VR középpontjában a szórakoztatás lesz, de túl fog lépni ezen, és megjelenik majd a komolyabb területeken is. Olyan területeken, mint az űrkutatás, az orvostudomány, a tervező programok, a szakmai képzések. A VR-ban a szórakoztatás terepe a konzol, a munkáé a personal computer lesz.

A TheVR optimista a VR-ral kapcsolatban. De akadnak pesszimisták is: Retroshock és Médiavadász. Szomorú jelenség amúgy, hogy nincs vita a hazai értelmiségen belül a virtuális valóságról. Retroshock és Médiavadász introvertált beállítottságuk miatt eleve nem vállalnak nyílt vitát, esetleg podcast-et a témáról, helyette maradnak a kritika gyakorlásánál. (Vita helyett kinyilatkoztatás.) A TheVR időnként belemegy podcast-ekbe – de csak olyanokba, ahol nincs konfrontáció.

Mik is lehetnek a virtuális valóság veszélyei?

Például a bezárkózás. Eleve egy olyan társadalomban élünk, ahol emberek tömegei zárkóznak be a lakásukba. Ahol emberek tömegei menekülnek a magánéleti problémájuk elől a különféle függőségekbe. Ahol emberek tömegei nem arra használják a fantázia birodalmait, hogy kikapcsolódjanak, hanem hogy elbújjanak a valóság elől. Ahol az internetfüggőség már-már annyira elterjedt mentális betegség a társadalomban, mint az alkoholizmus. Igen, megjelenhetnek majd a társadalomban a virtuális valóságban ragadt zombik seregei. Igen, lehet létező alternatíva az emberek számára a virtualitás a realitás helyett. A virtuális valóság egy intenzív élmény. Eleve már a PC- és a konzolos játékok is azért népszerűek nem csupán a fiatalok, de a középkorú korosztályoknál is, mert a valóság sokak számára sivár. Az egyén újabb és újabb virtuális kalandokba veti magát, mert szüksége van a minél több löketre. Pisti elegánsan megkerüli a problémát: „Ennek ellenére azt gondolom, hogy akinek olyan a személyisége, az úgyis függővé válik, ha nem a VR-től, akkor majd az alkoholtól vagy valamilyen drogtól.” A probléma csak az, hogy egyre inkább növekszik a szenvedélybetegek száma. A valóságtól való elidegenedés egyre több ember számára alternatíva.

Hiába lett a TheVR a Youtube meghatározó magyar szereplője, maga jobban becsüli a Twitch-et. Ez azért is különös, mert mégis csak a Youtube volt az, ami elindította útjára a TheVR-t. Azóta megnyertek több közönségszavazós versenyt is, mint a Telekom Videós Gálája és a Playboy Man of the Year-ja. A TheVR szimpátiája a Twitch irányába egy általánosabb jelenség része. A gameplay-gyártók egy nagy része átvándorolt a Youtube-ról a Twitch-re. A Youtube tulajdonosa, a Google önkényeskedése több vloggert is irritál, beleértve a gameplayereket is. Most nem sorolom fel a sok anomáliát; aki foglalkozik Youtube-bal, az tudja, miről beszélek! A Twitch szabadabb légkör – egyelőre! A Twitch-en csak élő adás engedélyezett; ez megköveteli a nagyobb felkészültséget, ugyanakkor szorosabb kapcsolatot alakít ki a közönséggel. A vloggerek egy részének elvándorlása milyen hatással lesz a Youtube-ra? Még erre nincs válasz. A TheVR most még mind a Twitch-re, mind a Youtube-ra készít tartalmat.

Változik a világ. A TheVR igyekszik lépést tartani a változó világgal. A TheVR alkalmazkodik a változásokhoz. A fiatalabb generációk már elhagyták a hagyományos mainstream médiát. A fiatalabb generációk már a Youtube-ról, a Twitch-ről és az Odysee-ről fogyasszák a tartalmat. A TheVR tudatosan figyel a fiatalabb generációk igényeire, miközben megőrzi a saját autonómiáját. A TheVR ma egy önálló vállalkozás, ami abból tartja fenn magát, hogy tartalmat gyárt a Twitch-re és a Youtube-ra. Viszont így eljutott odáig, hogy egyike lett a megélhetési tartalomgyártóknak. A TheVR kiszolgálja a közönséget – néha a legrosszabb értelemben. Régen a TheVR nagyrészt underground játékokról készített gameplay-t, ma már csak mainstream játékokról. A mostani TheVR hűen követi a trendeket, a mainstream-et, sőt nem egy esetben a kommerszet. A hétköznapi streamelésből adódóan a mennyiségre törekednek, ami erodálja a minőséget. Ezért is éri sok bírálat a TheVR-t, sok helyen, nem egyszer egykori rajongóktól.

Én a magam részéről nem vagyok rajongó, csak fogyasztó. Élek a bírálat eszközével, de úgy, hogy közben fogyasztok is tőlük ezt-azt. Nekem semmi bajom nincs a TheVR Tech-kel. A TheVR Happy Hour-t egy élvezetes beszélgetős műsornak tartom; engem picit az Önkényes Mérvadóra emlékeztet, Horváth Oszkárral és Puzsér Róberttel. A TheVR Happy Hour persze kevésbé szókimondóbb, mint az Önkényes Mérvadó. Kellemes beszélgetések. Sajnálatosan időnként befigyel ezekbe a beszélgetésekbe a politikai korrektség, a „csak ne sértsünk meg senkit”-szelleme. Remek példa a Barátok közt-ről való beszélgetés, ahol Pisti csupán semmitmondó, lényegtelen információkat közölt a sorozatról, és valamilyen oknál fogva nem merészelte nyíltan kimondani azt, hogy a sorozat szar. Említhetőek még Pistinek és Janinak a politikáról való beszélgetései is, ahol annyira nem merészeltek mélyen belemenni az egész témába, hogy pár közhelyen kívül igazából nem is mondtak róla semmit. Ezek csak egyes adásokban zavaróak. A legtöbb adás, amit hallgattam, szórakoztató és tartalmas beszélgetés volt. Igazából nem szabad nagy elvárásokkal leülni a TheVR Happy Hour elé. Ezek a srácok nem Puzsér! Ki tudja, talán jobb is?!

Számomra, ami problémás, az a gameplay. Rengeteg gameplay-videón Pisti veszekszik a chat-tel. Pisti szerint ez azért fordul elő, mert tele van érthetetlen emberekkel a chat. Én meg úgy látom, hogy Pisti nehezen bírja idegekkel. Könnyedén felidegesíthető, percek alatt felhúzza magát, villámgyorsan robban. Begorombul a legcsekélyebb hülyeségektől is. Folyamatosan nyomás alatt tartja a közönsége: „mikor játszod azt?”, „mikor állsz neki annak?”,”mikor lesz ez?”, „mikor fejezed be ezt?”. És az ilyenfajta üzenetekből érkezik vagy száz. Az egyik Dark Souls végigjátszás végén kifakadt, hogy nincs rendes magánélete. A Demon’s Souls-t végig sem vitte stream-en; miután egy boss többször is elpicsázta a karakterét, bevágta a hisztit, és félbehagyta a game-t – a Souls-rajongók gúnyos megjegyzései közepette. Egy idő után Pisti szájkarate-mérkőzései a chat-huszárokkal fárasztó. Ugyanakkor megértem, ha lassan tele a fasza az egésszel!

Éri őket a vád, hogy mostanában semmi másról nem szólnak a gameplay-ek, mint a game-k ledarálásáról. Darálásról. Jogos vádak. Tényleg riasztó az a tempó, ahogy Pisit egymás után darálja le a játékokat. Mintha csak szorítana a határidő! Nem csodálom, hogy Pisti bizonyos időközönként nem élvezi sem a game-t, sem a gameplay-t. Ez már nem szórakozás, hanem feladat. Elvégzendő meló!

A közönség nyomása nem mindig viszi jó irányba a csatornát. Az Aliens Isolation streamelését azért hagyta félbe Pisti, mert sokan fanyalogtak a közönségből, hogy nem tetszik nekik. Aztán amikor félbehagyta, a közönség másik fele követelte a folytatást, a teljes végigjátszást. (Az Aliens Isolation kiváló anyag egy stream-hez. Zenda a KTN Gaming-ből és Senshi egyaránt készített belőle egy szórakoztató gameplay-t.) Pisti egy kiváló gameplay-t készített a Horizon Zero Daw-ról; később streamelte a DLC-t, a The Frozen Wilds-t. A közönségből ment a fanyalgás – és láss csodát, félbemaradt egy érdekes stream! Fanyalgással meg lehet állítani Pistit! És még mennyi ilyen sztori a közönség fanyalgásáról és a félbemaradt végigjátszásokról!

Természetesen készülnek még így is minőségi gameplay-ek. Jani "Maid of Sker" stream-je egy élvezetes kaland.

Összességében elmondható, hogy a TheVR egy remek vállalkozás. A problémák megoldhatóak, a hibák korrigálhatóak. Eleve két olyan emberről beszélünk, aki képes az önkritikára és az önfejlesztésre. Szeretnek kísérletezni, alkalmazkodnak a változásokhoz, készen állnak az újításokra. Két dologban reménykedem a TheVR-ral kapcsolatban. Egyrészt, hogy tényleg korrigálják a hibákat. Másrészt, hogy kinövik még ennél is jobban magukat. Véleményem szerint bátran célba vehetik a kulturális szférát is. Rengeteg rejtett potenciál van még a TheVR-ban. Úgy gondolom, ez a kreatív páros, Pisti és Jani előbb-utóbb kiaknázzák a többi lehetőséget is. Idő van bőven rá!

WeAreTheVR!

TheVR

https://www.youtube.com/user/thevrhu

TheVR Tech

https://www.youtube.com/user/thevrtech

TheVR Streamek Official

https://www.youtube.com/user/wearethevr

Már hosszú ideje feszült a viszony a magyar orvostársadalom és a jelenlegi kormány között. Mondhatni, ha van olyan része a Nemzeti Együttműködés Rendszerének, ami folyamatosan konfrontálódik vele: az egészségügy. Mindezt nem jószántából. Az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló rendeletben tagadhatatlanul benne van az, amit már évek óta sürgetnek az orvosok: a munkabér emelése és a hálapénz tiltása. Ezt rég meg kellett volna lépnie a kormánynak; és legalább megtörtént ez a lépés. Egy lépés előre, meg két lépés hátra. Mert sajnálatosan más is van a rendeletben, ami tovább roncsolja mind az orvostársadalmat, mind az egészségügyet. Egyben a társadalmat és a nemzetet is.

Sokan úgy gondolják, hogy mivel az orvosok túl sokat keresnek, ezért habkönnyű az életük. Tévedés. Egy orvos jobb esetben 240 órát, rosszabb esetben 300 órát dolgozik egy hónapban. Többen hajnali 2-kor is kimennek helyszínre a magát rosszul érző beteghez. Nyolcadik ügyeletben is benn vannak a kórházban. Az sem szabadna elfeledni, hogy sok orvos családapa vagy családanya, akik a saját családjukat hanyagolják, mikor ellátják az egész embert kívánó feladatkörüket. Számos alkalommal kiteszik magukat a sugárzás- és fertőzésveszélynek. Mindeközben persze kötelességük képezniük magukat! A napi robot mellett kompetencia-képzések és szakvizsgák veszik el a szabadidőt, nem is beszélve a felkészülésről! A majdnem 100 ágyas osztályokra jut egy szakorvos, két nővér, tíz palack infúzió. Éjszakai ügyeletek, túlórák, meg olyan feladatok, amiknek az elvégzése nem az orvos feladata lenne, de nincs rá más! Igen, meg vannak fizetve az orvosok – meg le is vannak terhelve, és ki is vannak fárasztva!

Mi is a baj az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló rendelettel?

Az, hogy ez a rendelet nem csupán megemeli a béreket, és megtiltja a hálapénzt, de egyben plusz kötelezettségeket vezet be, korlátozásokkal! Az állam innentől kategorikusan tiltja a vállalkozói jogállást a közfinanszírozott szférában. Emellett engedélyhez köti a másodállást. Ez rövid úton hozzá fog járulni bizonyos szolgáltatások összeomlásához. Az, hogy vállalkozóként is dolgozó orvosok nem kapnak engedélyt munkájuk folytatásához, oda fog vezetni, hogy megszűnnek bizonyos szakrendelések, és bezárnak bizonyos szakosztályok. Természetesen érhető, hogy a kormány szeretné szétválasztani egymástól az állami szektort és a piaci szektort az egészségügyben. A kormány szükséges lépést tett meg – de úgy, hogy nem egyeztetett előre a magyar orvostársadalommal. Mindezt jól mutatja az, hogy mindezidáig nem készült hatásvizsgálat, milyen következményekkel jár majd a választási kényszer és az engedélyezés ismeretlen feltételei.

A másik probléma a kirendelhetőség. Akár 2 évre is kirendelhető egy orvos egy kórházba. Egyfajta röghöz kötés, ami nem csupán azt akadályozza meg, hogy az orvosok kimenjenek külföldre, hanem azt is, hogy az adott illető készülni tudjon egy szakvizsgára, és képes legyen megszerezni egy további képzettséget. És ehhez jön még az áthelyezés is, ahol az orvosok úgy cserélődnek a munkáltatók között, hogy közben szó sem esett az érdemi bértárgyalásról. A kirendelhetőség mutatja a legélesebben, hogy a kormány úgy tekint az orvosokra, mint engedelmes értelmiségre. Mindezzel azt nem tisztelve, amit úgy hívnak: hivatástudat. A kormány azért véli úgy, hogy kedvére utasítgathatja az orvosokat, mert lenézi az egészségügyben dolgozó értelmiséget. A COVID-hullám idején derekasan kitett magáért az orvosi értelmiség – ezért is arcpirító ez a rendelet!

Mindenesetre nem kell csodálkozni, hogy oly sok orvos választja magának a magánszektort. Vagy külföldet.

Tágítsuk a perspektívát!

A NER maga ellen fordította az egészségügyben, az oktatásban és a kultúrában dolgozók nagy részét. A COVID-19-es időszak alatt pedig a vendéglátásban dolgozók nagy részét is. Orvosok, ápolók, pedagógusok, könyvtárosok, művelődésszervezők, muzeológusok, színészek és rendezők, vendéglátósok haragszanak a Nersevik Network-re. Erre büfögnék be a nersevik redneckek: „átmosta az agyukat a balliberális agymosás!” Szegény hülyék! Persze, vannak itt is elkötelezett katonái a Balliberális Network-nek; de kevés a számuk! A többségük olyan ember, aki úgy érzi, cserbenhagyta őket az állam. A NER elhanyagolt három területet: az egészségügyet, az oktatást és a kultúrát. Icipici fejlesztések persze történtek; és azok sem lebecsülendőek! De jelentős reformok nem mentek végbe, sem az egészségügyben, sem az oktatásban, sem a kulturális intézményeknél. A legrosszabb terület természetesen az egészségügy és az oktatás; innen rengetegen elmenekülnek, akik pedig megmaradnak, halálosan frusztráltak. Csalódottságukban pedig marad az ellenállás, többeknél a Balliberális Network-nél. Mert tőlük várják most azt a modernizációt, amit először a NER-nél.

Én a magam részéről annak örülnék, ha a Nersevik Network harmonikus kapcsolatot ápolna a társadalom olyan szektoraival, mint az egészségügy, az oktatás és a kultúra. Én annak örülnék, ha a NER rendet és fejlődést indítana el az egészségügy, az oktatás és a kultúra területén. Mert a Balliberális Network rosszabb alternatíva lenne, a Migrációs Kvótával és az Isztambuli Egyezménnyel, meg az identitáspolitikai programjaival. Nekem nemrég ajánlotta egy hölgy orvos ismerősöm Szabó Tímea cikkét. Szabó Tímea írt egy kifejezetten korrekt cikket az egészségügy egy anomáliájáról. De nem ez az érdekes; hanem az, hogy a hölgyismerősöm sosem volt balliberális. De kezd átcsúszni hozzájuk. A NER saját maga ellen hangol társadalmi rétegeket; olyan társadalmi rétegeket, amiket megnyerhetett volna magának, ha jól végzi a dolgát. Igen, ez most a NER felelőssége!

Remélem, mielőbb magához tér a FIDESZ! Mert ha nem, tartok tőle, hogy 2022-ben vagy 2026-ban elveszti a választást. Utána majd beül a hatalomba a Balliberális Network egy pártja. És jön a szarhullám… Hacsak magához nem tér a FIDESZ… Van rá esély?

Röviden és tömören.

A Lélektér Alapítvány létrehozott a Veszprémi Ifjúsági Ház udvarán egy tizenéves fiataloknak szórakozást és kikapcsolódást nyújtó közösségi teret. Egy kertmozit, egy filmklubot. Függőágyak, hangulatvilágítás, graffitik.

Ez kedves és bájos, aranyos hír lenne, ha nem lenne Horváth Tamás. Horváth Tamás az, aki ebbe beleviszi az izgalmat.

Horváth Tamás belekötött a Lélektér Alapítványba. Horváth Tamásról érdemes tudni, hogy ő kibaszott nagy magyar és kibaszott nagy keresztény. Horváth Tamásról azt is érdemes tudni, hogy ő a kibaszott nagy magyarságának és kibaszott nagy kereszténységének megkéri az árát. Zsoldos, mint oly sokan ebben a korrupt országban. A NER szolgálatában, mert ők jól fizetnek. A 888 nevezetű pártlap egyik újságírója. Az ő dolga, hogy rámutasson az ellenségre; uszítsa a jó magyar embert a rossz magyar emberre; meg időnként elsírja magát, hogy „ezek miért bántanak mindent, ami magyar?”. Veszprémi születésű, és mint jó lokálpatrióta, rajta tartja a szemét szülővárosán. Többek között azért, hogy Veszprém városát be ne vegye a Kun Béla. Most éppen a Lélektér Alapítványban találta meg a Kun Bélát.

Azt történt ugyanis, hogy a Lélektér Alapítvány egyik művésze készített egy olyan graffitit, ahol szuperhősöknek ábrázolt két jelentős történelmi személyiséget; Szent István, mint Batman, és Boldog Gizella, mint Wonder Woman. Véleményem szerint egyébként a graffiti tipikus terméke a giccsnek, és csúnya. Ez az én véleményem. Valószínűleg ezen véleményemet osztja Horváth Tamás is; csak én vele ellentétben ezt elmondom, aztán csá! Horváth Tamás véleménye ugyanis nem csak az, hogy nem tetszik neki a graffiti, hanem hogy gyalázza a nemzetet és a kereszténységet. Rámutat a graffitire, és asszondja, ottan van a Kun Béla! És követeli, hogy az alapítvány távolítsa el a graffitit a falról.

1, Horváth Tamás nem ismeri eléggé a magyarországi geek szubkultúrát; azt a szubkultúrát, amelynek része a képregény, az amerikai és japán rajzfilmek, a DC- és Marvel-univerzum, a videójáték, a fantasy, a sci-fi, miegymás. (Most tekintsünk el tőle, hogy a geek fogalom jelentésmezője jócskán kitágult napjainkra, és tucatnyi dolgot jelent.) Ha ismerné, akkor meg sem fogalmazta volna azt a faszságot, hogy a művész gyalázza Szent Istvánt és Boldog Gizellát. A művész nem gyalázz semmit, pusztán kísérletezik és alkot.

2, Remélem, Horváth Tamás nem hagyja abba a hülyeséget! Várom már a leleplező cikket, amiben rámutat, hogy a Monty Python a Gyaloggalop-ban meggyalázza az Arthur-mondakört; hogy az Axterix és Obelix valójában a francia nemzeti hagyományok sárba tiprása; hogy amikor Frank Drebin ráesik az angol királynőre, az kulturális támadás az angol nemzet ellen. Ajánlom, hogy ezeket a cikkeket ne a 888-on jelentesse meg, hanem Farkasházy Tivadar Hócipő c. magazinjába; ugyanis odavalló ez a humor!

3, Horváth Tamás, mint magánember, megparancsolja a Lélektér Alapítványnak, hogy távolítsa el a graffitit. Milyen alapon? Most hagyjuk a belemagyarázást, hogy blaszfémia, mert ez a vád egy vicc! Szomorú látni amúgy, hogy nem csupán a baloldal igyekszik tiltani a kultúra területén, hanem a jobboldal is. Leleplező.

Horváth Tamás, úgy látom, unatkozik. Horváth Tamás, mint a Depositum egyik alapítója, szent küldetésének tartja a Sátán elleni küzdelmet. Ez a Sátán elleni küzdelem kezd az agyára menni. Ha annyira szeretne megküzdeni a Sátánnal, ajánlom neki a Doom-ot és a Diablo-t; a kommunizmus elleni harchoz pedig a Metro: Last Light-ot. Tizenéves fiatalok basztatása, mint nemzeti és keresztény cselekedet, antikommunista tett, nem csupán beteges, de szánalmas is.

Tájékozódás gyanánt:

https://vehir.hu/cikk/56165-vegre-veszpremben-is-lehet-kertmozizni

https://888.hu/kinyilott-a-pitypang/szent-istvant-es-gizellat-gyalazo-graffitit-fujt-fel-egy-veszpremi-civil-szervezet-4260339/

Marjorie Liu - Sana Takeda: Monstress.

A könyvesboltban rengeteg alkalommal belefutottam a képregénybe. Sokáig gondolkodtam, hogy megvásároljam-e magamnak. Gyönyörűen, művészi igényességgel megrajzolt képek; fantasy téma; kalandos sztori. Elég borsós ára van; ha megveszem az első három részt, simán ott hagyok a kasszánál 15 000 Ft-ot. De az igényes szórakozásnak ára van.

Aztán beleolvastam a kritikákba.

"Ha a férfiak holnap eltűnnének, attól a háború, a szegénység még létezne – pont ugyanazok a problémák, melyekkel most is küzdünk. Szeretjük azt képzelni, hogy mi, nők jobban irányítanák a világot – és én is ezen optimisták közé tartozom –, de csak a nemünk miatt nem vagyunk az élet feljebbvalói. Nagyszerűek vagyunk, de nem tökéletesek. Emberek vagyunk. Akárcsak a férfiak." (Marjorie Liu)

Oké.

"A feminizmus problémafelvetéseinél Liu-nak sokkal fontosabb a háború és a kisebbségek kérdése. Az emberek birodalmát, Zamorát egy hatalmas fal választja el a barbárnak titulált kevert lények népétől; szabad rabszolga-kereskedelem folyik, ahol arkániakat adnak-vesznek; a Küméi Tanács tagjai hidegvérrel darabolnak és dolgoznak fel sokszor emberszerű, de olykor gyermek arkániakat – ezek a példák az idegengyűlölet és a háború nyers valóságát mutatják be, amit a meseszerű-art décos rajzok sem tudnak elkozmetikázni." (Scheirich Zsófia)

"Én például a politikai cselszövéseket legszívesebben átlapoztam volna, de a türelmes átböngészésnek megvan a hozadéka: végül is profin szinkronizál rá modern korunk kaotikus, változó érdekszövetségek mentén gyakran áthuzalozott politikai közéletére. Igaz, ez a hátulütője is, a mindennapok bosszantó hírei elől az ember éppenséggel szívesen merülne néhány órára egy pihentetőnek gondolt fantasy könyvbe. És ugyancsak nincs meglógás a menekültválság és a másság kérdései elől sem: egyrészt itt szó nincs sematikus, önfelmentő, vagy épp populista megközelítésről, minden figura, és a kisebb-nagyobb közösségi szintek, egészen a népkarakterekig, életszerűen és a maguk pőreségükben domborodnak ki. Néha szinte már túl kegyetlennek is hat ez a lecsupaszítás és konfliktuskezelés, ebből a szempontból a sallang- és szépítésmentes kortársirodalomra hajaz a Monstress. Ez azok számára, akik a romantikusabb lekerekítést, a szeplőtlen hősiességet és a heroikusságot várják egy fantasytól, nyilván nem teszi feltétlenül vonzóvá. Számomra viszont, aki mindenekfelett drámaiságot, kockázatot, akár kényelmetlen szembesülést várok egy irodalmi/képregényes műtől zsánertől és formától függetlenül, felettébb ellenállhatatlan." (Rácz Mihály)

Igen, politizál a mű. Mostanában divat, hogy az egykor apolitikus fantasy is politizál. Persze nem új keletű ez, csak hát eddig kb. az urban fantasy műfaj gyakorolta ezt, nem pedig a hagyományos sword & sorcery fantasy. Talán a Game of Thrones és a Witcher voltak az elsők, amik úgy gondolták, nem csupán szórakoztatni fogják az embereket, de politikailag formálni is őket. Úgy látszik, ebbe állt bele a Monstress is.

A régi szép időkben, mielőtt elterjed volna az USA-ban és Európában a kultúrháborús és identitáspolitikai szarság, jóval egyszerűbb volt eldöntenem azt, hogy megveszek egy könyvet vagy sem. Ma viszont órákig kell gondolkodnom azon, hogy érdemes-e elolvasnom valamit vagy sem. Amúgy miért kell nekem tudnom azt, hogy az adott fantasy szerző nem ért egyet Trump és Orbán anti-migrációs politikájával? Trump migrációs politikája annyi, hogy nem engedi be az USA-ba a mexikói drogkartell embereit; Orbán migrációs politikája meg az, hogy nem szabadít rá az EU utasítására Al-Kaida és ISIS katonákat meg iszlamista fanatikusokat a magyar társadalomra. A baloldal erre az anti-migrációs politikára húzta rá a saját több sebből vérző antirasszizmusát, a művészvilág bizonyos szereplői pedig hűségesen kiszolgálja ezt az igényt. Marjorie Liu és Sana Takeda készít egy képregényt arról, hogy nem értik a menekültválságot. A tanulság: a rasszizmus csúnya dolog, ők is emberek, éljünk egymás mellett a multikulturalizmus tanai szerint! És hát persze belecsempészünk némi, Gender Studies és LMBT által oly divatossá tett identitáspolitikai elemet is. Mint például két leszbikus picsát, ahogy éppen egymásra másznak az ágyban!

Ebbe egyébként az a szörnyű, hogy amikor úgy döntök, miszerint nem olvasom el az ilyet, lehet, hogy éppen rossz döntést hozok. Ott lappang bennem a bűntudat, hogy valami olyasmit utasítok vissza, ami lehet, hogy esztétikailag igényes és élvezetes, szórakoztató, vagyis tényleg jó. (Végül is a Mad Max 4 sem volt rossz film.) De egyszerűen nem vagyok kíváncsi a folyamatosan újracsomagolt baloldali identitáspolitikára. Ha valaki hozzám vágja, akkor talán végigolvasom, de pénzt nem adok rá.

Meg merem kockáztatni azt a kijelentést, hogy a politika betüremkedése kifejezetten rosszat tett a fantasy-nak. Is. Meg még sok más kulturális fenoménnek is.

Ma már fantasy-t olvasni is politikai tett.

Szomorú ez. Nagyon szomorú.

Előre jelzem, hogy ezen írásom nem egy analitikus esszé, hanem csak egy karcolat. Akár bekerülhetne a Grafománpali Jegyzetei közé is. Igazából csak fáradtan jelzem egy újabb illúzió széttöredezését. Regisztrálom a szomorú pillanatot, amikor egy újabb délibáb tűnik el a sivatagban.

Ismerőseim hívták fel a figyelmemet Pottyondy Edina tevékenységére. Hogy micsoda fantasztikus női értelmiséget kapott a Centrum – szép, vicces, intelligens, rendszerkritikus! Promózza a Tibi atya, promózza a Szélsőközép Facebook-oldal! ÉS PUZSÉR RÓBERT FELESÉGE! Lady Centrum! A lényeg: nem akárki! Hát akkor nézzük; felmentem a Youtube-csatornájára, és megnéztem néhány videóját! Szép? Az, hogy egy nő arcát eltorzítja a gyűlölet és a harag, abban nincsen semmi szép. Vicces? A lehető legprimitívebb humorral dolgozik. Intelligens? A monológjaiban nyomokban sincs intelligencia. Rendszerkritikus? Egy önálló gondolata sincs, a férjét másolja, alacsony színvonalon… Mint a legtöbb embernek, nekem is megvan a külön listám azokról a youtuberekről, akiket szeretek, kedvencek, és szerintem tehetségesek. KenytheOne, FreddyD, Pamkutya, TheVR, KTN Gaming, Puzsér. Nem vagyok hajlandó Pottyondy Edinát berakni közéjük. Pottyondy nem tehetséges. Pottyondy minden egyes videója arról szól, mennyire gyűlöli ezt meg ezt meg ezt; azzal munkálkodik, ami az emberben a legsötétebb: a gyűlölettel. A fröcsögés pedig nem érdemi tartalom. Az, hogy népszerű, az meg nem elég érv ahhoz, hogy tiszteljem a Youtube-n való őrjöngését. Azért népszerű, amiért az Irigy Hónaljmirigy: mert az emberek többsége igénytelen, csőcselék.

A legrosszabb az, hogy Puzsér felesége. Ugyanis ez szimbolikus. Azt jelenti, hogy Puzsér lejjebb vitte a lécet. A Centrum stílusban még közelebb került a pöcegödörhöz.

Magam belefáradtam a Balliberális Network és a NER által generált hideg polgárháborúba. Kibaszottul belefáradtam. Reménykedve abban, hogy a két hatalmi tömb társadalmat megosztó vetélkedése meghaladható, támogattam szinte minden centrumtörekvést. Ez volt kezdetben az LMP, míg be nem integrálta magába a Balliberális Network. A Kétfarkú Kutyapárt dettó (ami amúgy nagyobb csalódás volt számomra ezen a téren, mint az LMP). A végén eljutottam Puzsér Róbertig, és a körülötte kialakult értelmiségi körig, a Szélsőközépig. Már az elejétől fogva tudatában voltam annak, hogy problémás a srác. Puzsér, minden erénye ellenére, felszínes és igénytelen. Több jel utalt arra, hogy nem jár jól a Centrum, ha ő lesz az ikonja. Igen, Puzsér Róbert a centrumpolitizálás ikonja, a balliberális kurzus és a nersevik kurzus elutasításának szimbóluma. Egyéni véleményem az, hogy jobban járt volna a Centrum, ha Schiffer András válik az ikonjává. Schiffer más történet; maradt nekünk Puzsér, a magyar narancs, savanyú, de a miénk! Fogcsikorgatva nyomon követtem a munkásságát, toleráltam a hibáit, várva, hogy kinő belőle valami értelmes. Jó hosszú idő eltelt, és nem nőtt ki belőle semmi! A fantábor által sokat hivatkozott Sétáló Budapest is csak egy hosszú flashmob volt, a főpolgármesteri választás meghackelése – annak persze zseniális! A maga módján egy szerethető figura, akinek magam is sokszor drukkoltam és szurkoltam, amikor megmérettette a saját erejét akár a politika, akár az értelmiség, akár a bulvár alvilági figuráival. Még most is időnként, nagy néha elolvasom egy-egy cikkét, megnézem egy-egy videóját. De félretéve a szimpátia tényeket torzító szemüvegét, a realitások talaján látni kell, mennyire elcseszett a figura!

Továbbra is úgy vélem, szükség lenne a Centrumra a magyar politikai erőtérben. Sokáig bizakodtam abban, hogy Puzsér és fantábora (barátai, hívei, szimpatizánsai) munkálkodásából teremtődik meg egy harmadik erő, amibe nyugodt szívvel becsatlakozhat az ember fia és lánya. Én rengeteg hülyeséget toleráltam, annak ellenére, hogy sok balhé jelezte, mennyire nem alkalmas Puzsér a Centrum megteremtésére. Bármilyen furcsán fog hangzani amúgy, de számomra a Tolkien-életmű elleni primitív, alantas színvonalú támadás volt az, ami a legerőteljesebben rávilágított arra, mennyire problematikus Puzsér személye. Még a legsunyibb kártyát, a rasszizmus vádat is elővette Tolkien-nal szemben. A tolkieni tradíció dekonstrukciójára való kísérlet mutatott rá, mennyire nem rendezett Puzsér értékrendje. De még ezt a brutális égést is elviseltem, mert bizakodó voltam, hogy kialakul a Centrum.

Cetrum immár van a politikában. Úgy hívják: Mi Hazánk. Atyja: Toroczkai László. Őszintén: nem ettől a kalandortól vártam azt, hogy kialakít egy harmadik frontot. Mindenesetre ma azok az emberek, akik el akarják utasítani a Balliberális Network-öt és a NER-t, áradnak a Mi Hazánkba. Miközben Puzsér és hívei még mindig egy értelmiségi szubkultúra, nem több. Még arra sem volt képes, hogy mozgalommá nővekedje ki magát, nemhogy egy párttá. A gond pedig az, hogy egyre gázabb lesz az egész. Közben a Toroczkai vezette Mi Hazánk ugyanúgy lehet NER-tégla, mint a Thürmer vezette Munkáspárt. Komolyan vehető Centrum Magyarországon nincs!

Ami meggyőzött végleg, mennyire nyomorult az egész, az Puzsérné ámokfutása! Pottyondy Edina, ex-Momentumos, youtuber/influencer. A férje oldalán politizál, annak tekintélyét meglovagolva, kellemetlen alkesz lumpenproletár stílusban. Nem szennyezem azzal a blogom, hogy linket osztok meg a munkásságából; elég beírni a Youtube-ba a nevét, és már az ember élvezheti is az előadást egy kannás bor társaságában. A videóinak megtekintése csak saját felelősségre!

Egy KenytheOne-idézet! Idézem, mert mélységesen egyetértek vele!

"Trágárkodás továbbra sem ad semmit egy videóhoz, nő szájából még ocsmányabb. Szomorú, hogy egyre több hölgy hiszi azt, hogy alkalmazkodni kell a férfiak undorítóan mocskos nyelvezetéhez. Nem kell, lányok, nem kell!"

Dehát csúnyán beszélni, ugyebár, menő! A csúnya beszéd adja a keménységet, az őszinteséget, a komolyságot, a vagányságot… meg még miket mondott a Mr. Busta? Mindegy, majd eszembe jut!… A nőknél a csúnya beszéd, a trágárság és káromkodás amúgy is a lázadás és a progresszió kifejeződése; ha még az Urat is szidalmazza, az jelzi, hogy felvilágosult, aufklérista! Az a nő, aki csúnyán beszél, aranyos, nem tudtad? Ha még alkoholizál is, szuperaranyos! Verekszik? A legjobb!

Az én esszéimben is akadnak időnként trágár szavak, de csak módjával adagolva. Régi hiba, ha valaki sűrűn alkalmazza, szinte dagonyázik benne. Nőknél viszont tényleg illúzióromboló. A trágár beszéd jelenleg egy önmegvalósító forma az értelmiségi nők, legfőképpen a bölcsészlányok számára. A politika szolgálólányai amúgy is jó példával járnak elől: a „jobbos” M. Dobos Marianne és a „balos” Papp Réka Kinga egyaránt egy segédmunkás stílusában küldi el melegebb égtájakra a politikai ellenfeleket. A politikai értelmiség nőstényfarkasainak olyan mocskos a szájuk, hogy undor őket hallgatni.

Pottyondy Edina közszereplése össze van kapcsolva Puzsér Róbert centrumpolitizálásával. Pottyondy Edina ugyanis nem úgy politizál, mint Pottyondy Edina, hanem mint Puzsér felesége, Puzsérné. Pottyondy Edina nem csupán felesége Puzsér Róbertnek, de harcostársa is a küzdelemben. Mindkettejük cselekedete a centrumpolitika megnyilvánulása. Összetartoznak, mint „két kicsi legó”. Olyanok ők egymásnak, mint Duró Dóra és Novák Előd. Nem csupán férj és feleség, hanem harcostársak a politikában. Társak a magánéletben és a közéletben.

Igen, Pottyondy-val ez a probléma. Nem az, hogy csúnyán beszél. Nem az, hogy úgy néz ki látványra, mint egy keménykötésű női börtönőr. Még csak nem is az, hogy a Puzsérhoz hasonlóan egy gyenge idegrendszerű, beteges lelkületű, szereplési mániás személyiség. A közös gyermek mindenesetre rendkívül rosszul fog járni két ilyen idegroncs szülővel, roncs felnőtt lesz maga is. A közös gyermek felelősség, ami ha lenne bennük, akkor visszavonulnának a közszerepléstől, s minden idejüket és energiájukat a gyermekre fordítanák, nem pedig az egójukra. Az egójuk oltárán nem csupán ők fognak elégni, de a gyermek is. De ez a privát szféra, én pedig politikai oldalról nézem ezt az egészet.

Pottyondy Edinával politikailag az a probléma, hogy a tevékenységét hozzáköti Puzsér centrumpolitikai aktivizmusához. Pottyondy közszereplő: egyszerre egy bukott balliberális politikus, egy feltörekvő véleményvezér és egy népszerűségnek örvendő centrumpolitikus felesége. A közszereplése pedig azért problémás, mert

1, a balliberális politikát képviseli magánszemélyként;

2, a politikai ellenfeleit, legyen az fideszes, elempés, momentumos, emeszpés, dékás, minősíthetetlen stílusban mocskolja; hozzájárulva ezzel a politikai közbeszéd további romlásához

3, férfienergiával dolgozik, semmi nőies nincs benne, verbálisan agresszív; konzerválja azt a rossz mintát, amit már évek óta nyomatnak az értelmiségi nők irányába a „progresszív” oldalon.

Mivel sajnálatosan ma Magyarországon egyedül Puzsér Róbert a centrumpolitika ikonja, Pottyondy pedig az ő felesége, ezért nem elhanyagolható a felelősségük. Szomorúan ezeken az embereken múlik, milyen lesz a magyarországi Centrum. Lesz-e egyáltalán belőle valami? Igazából oly mindegy, mert pozitív változásokat én már nem várok a Puzsér-szektától! Puzsér folyamatosan karaktergyilkolja önmagát. Mindezzel párhuzamosan gyengíti a centrumpolitika kibontakozásának esélyeit. A balliberális feleség valószínűleg még inkább hozzájárul az inflálódáshoz. Az én részemről eltűnt a Puzsérba vetett bizalom. Végleg. Egy gyenge idegrendszerű, beteges lelkületű, széthulló személyiségű értelmiségire nem lehetséges építeni egy Centrumot. Kár érte. Józan ésszel, megfontolt gondolkodással eljuthatott volna A-ból B-be. Most jelen pillanatban egy helyben toporog. Ahogy elnézem, pokoli megpróbáltatások várnak még Puzsérra és csekély számú fantáborára. Persze még így vállalhatóbb alternatíva, mint az a két politikai törzs, amelynek egymással való küzdelmébe lassan beledöglik az ország.