Létezik Magyarországon egyfajta Ázsia-rajongás. (Ezt sznobéknál úgy mondják, Ázsia-kultusz, de én inkább maradnék az Ázsia-rajongás kifejezésnél.) Nem néztem utána, mikor kezdődött ez a magyar társadalomban; témánk szempontjából annyira nem lényeges! Én személy szerint a főiskolás éveimben találkoztam vele először, ekkor még az animés szubkultúra Japán-imádatában.

Mi az Ázsia-rajongás lényege?

Az Ázsia-rajongás alanyai alapjáraton Japán, Kína és Dél-Korea. A rajongó érdeklődik az adott ázsiai országok tradicionális és modern kultúrája iránt. Rengeteget olvas (elsősorban könyvet és cikkeket) az adott ázsiai országról, az informálódást pedig kiegészíti a témába vágó Youtube-videók nézésével. Nagy mennyiségben fogyasztja az adott ázsiai országok populáris kulturális termékeit, így filmeket, sorozatokat, animéket, zenéket, egyebeket. Előszeretettel jár japán és kínai ételeket forgalmazó éttermekbe. Egyik legfőbb vágya, hogy kiutazzon az adott ázsiai országba, sőt, ha kellően fanatikus, akkor ezen országok egyikében szeretne lakni, élni.

A rajongás egyik negatív velejárója a kritikai gondolkodás hiánya. A rajongó, mikor informálódik Japánról, Kínáról és Dél-Koreáról, szelektál az információk közül, és csak azokkal az infókkal foglalkozik, amelyekkel pozitív képet festhet az adott ázsiai országról. Mikor mi informálódunk egy országról, egy ország társadalmáról, egyaránt kézhez kapunk pozitív és negatív információkat. Ez teljesen természetes, hiszen minden országnak van pozitív és negatív oldala. A rajongó kiszorítja a tudatából a negatív információkat, s csak a széppel, a jóval, a kedvessel, az ártalmatlannal, az aranyossal és a cukival foglalkozik. A rajongók egy részét erőteljesen jellemez egyfajta anti-nacionalizmus is. Az ilyen emberek előszeretettel állapítják meg azt, hogy „Magyarország szar ország”, meg hogy „Magyarországon szar élni”. Annyira nem érzik jól magukat a magyar társadalomban, hogy elvágyódnak egy másik ország társadalmába. A Magyarország-undortól szenvedő Ázsia-fanok szenvedélyesen szeretnének japán vagy dél-koreai állampolgárok lenni (annyi józanság azért van bennük, hogy nem szeretnének a kínai totalitarizmus alattvalói lenni). Ennek következtében bizony előfordul néha-néha az, hogy társaságban olyan bölcsességeket találnak mondani, miszerint „Japán sokkal élhetőbb hely, mint Magyarország”, meg hogy „sokkal jobb lenne Dél-Koreában élni”. Mert úgy gondolják ezek a jó rajongók, hogy Japán és Dél-Korea jobb helyek, mint Magyarország. A „jobb hely” pedig azt jelenti náluk, hogy „élhetőbb hely”.

Felőlem mindenki olyan ostobaságban hisz elvakultan, amiben szeretne! Ezen bullshit mellett is simán elsétálnék, ha nem lenne politikai vetülete. Valójában nem túl érdekes az, hogy a J-pop és K-pop hívei, az animések egy része, meg unatkozó háziasszonyok az Ígéret Földjének írják le Japánt és Dél-Koreát – megmosolyogtató butaság, de nem túl izgalmas! Itt ami érdemes a figyelemre, az a neoliberális értelmiség egy részének a reagálása a fenn nevezett három ázsiai országra. Még az SZDSZ vakkantott olyanokat a 90-es években, hogy a kapitalizmus terén sokat tanulhatna Magyarország Japántól. Japán egy neoliberális labor volt a globális progresszív elit keze alatt. A japán neoliberálisok fanatizmusa messze felülmúlta az amerikai és európai elvtársaikét. Japán létrehozott egy olyan neoliberális gazdasági és társadalmi rendszert, aminek a csodájára jártak az európai neoliberálisok, így az akkori SZDSZ is. A 2020-as évekre Japán kikerült a neoliberálisok érdeklődéséből, mostanra a kínai és a dél-koreai gazdaság lett a favorit. A FIDESZ-en és a Tisza Párton belül vannak olyan neoliberális szakemberek, akik szerint példamutató a dél-koreai kapitalizmus, sőt az Orbán-kormányban néhányan még a kínai gazdaság- és társadalomszervezést is dicsérik. Az európai neoliberálisoknál ugyanis az Ázsia-kultusz azt a felfogást jelenti, hogy a japán és a dél-koreai kapitalizmus, a kínai államkapitalizmus, meg a rájuk épülő munkaerő-piacok messze jobbak, mint az amerikai és az európai, s hát lenne mit tanulni tőlük!

A neoliberálisok, ahogy az lenni szokott, meghamisítják a valóságot. Már ők sem képesek eltagadni azt a tényt, hogy az angolszász típusú neoliberalizmus válságban van. A Nagy Reset is igazából egyfajta embertelen reakció a globális neoliberalizmus válságára. A neoliberálisok egy elvakult része pedig úgy gondolja szinte vakhittel, hogy az ázsiai neoliberalizmusok majd megmenthetik a neoliberalizmus miatt válságba jutott nyugati civilizációt. A gond csak az, hogy ezek az ázsiai neoliberalizmusok is küzdenek a saját belső válságukkal. A történelem színpadán a neoliberalizmus mostanra nagy betegen küzd a túlélésért, és a Nagy Reset az egyik eszköze arra, hogy megújítsa önmagát.

Kína válságban van. Japán válságban van. Dél-Kora válságban van. Kína és Dél-Korea vergődéséről terveztem is írni külön-külön egy esszét; még anyagom is van hozzá. Valamikor majd elkészül (az is lehet, hogy soha). Most inkább bemutatnék egy szomorú esetet, ami jól példázza, miként is működik a dél-koreai társadalom, ami jó néhány magyar ember fejében „jobb”, vagyis „élhetőbb”, mint a magyar!

Aki olvassa a blogomat, az tisztában van vele: elutasítom a neoliberalizmust! A liberális értelmiség szerint a neoliberalizmus a történelem vége, az emberiség végcélja, a lehető világok legjobbika. A liberális értelmiség szerint az a politika, ami visszautasítja a neoliberalizmust, fasiszta és/vagy kommunista. Emellett a neoliberalizmust visszautasító politika antikapitalista is. Ez egy igen hazug érvelés! Az tény, hogy a kommunizmus és a fasizmus egyfajta reakció volt a már 20. században is domináns neoliberalizmusra; igazából a kommunizmus és a fasizmus céljának tekintette a neoliberalizmus felszámolását. Viszont a Communism és a Fascio csak két versenyző volt a többi közül, akik hadat üzentek a neoliberalizmusnak. A liberális értelmiség szerint a neoliberalizmus maga a kapitalizmus – ez az állítás még az előzőnél is nagyobb torzítás. A neoliberalizmus a kapitalizmus egyik típusa. A neoliberalizmus az egyik lehetséges út a tőkés rendszer számára, ezen kívül vannak más utak is. A neoliberalizmus csak az egyik lehetséges megvalósulási formája a kapitalizmusnak, szerencsére nem az egyetlen.

A neoliberalizmus minden országban földi pokolként funkcionál. Persze van különbség a nemzeti neoliberalizmusok között, de csak olyan értelemben, hogy az egyik neoliberalizmus kevésbé szarabb, mint a másik. Attól, hogy valami kevésbé szarabb a nagyobb szarnál, attól még szar! A pokol pokol marad, csak van olyan pokol, ami elviselhetőbb valamennyivel!

Kicsit járjuk körbe, milyen „élmény” is számunka egy neoliberális rendszerben létezni; miképpen is vegetálunk a lehető világok legjobbikában!

Egy adott neoliberális rendszer gazdái a helyi neoliberális elit. A neoliberális elit része a kormány és annak ellenzéke, de rajtuk kívül még ott vannak a nemzetgazdaság alakítói és formálói is. A neoliberális elit úgy hozza a törvényeket, hogy az nekik kedvezzen, általában az általuk uralt társadalommal szemben. Mi, a társadalom tagjai, az alattvalók függünk az államtól, a bankoktól és a cégektől, rajtuk keresztül pedig a rendszertől. Kiszolgáltatottságunk iszonyatos. Azt a tévképzetet vetítik belénk, hogy ha szükségünk van valamire, forduljunk hozzájuk, ezáltal a rendszerhez. Ha szükségünk van valamire, akkor vásároljunk és rendeljünk a cégektől, vegyünk fel hitelt a bankoktól, forduljunk segítségért az államhoz. A munkaerő-piac is a rendszer része, és mivel túlélésünk akkor biztos, ha jelen vagyunk a munkaerő-piacon, ezen úton is kontrollál minket a rendszer. A neoliberális elit úgy tesz, mintha foglalkozna azzal, miképpen is boldogulunk a mindennapokban, de igazából legyint ránk. Kialakítottak számunka egy megélhetési nyomort, amit felhasználnak ellenünk zsarolási potenciálként. Kiszab ránk olyan kötelezettségeket, amiket képtelenek vagyunk teljesíteni, ha pedig elbukunk a teljesítés során, megbüntet minket bírságokkal és kamatokkal. Lehet lázadni a neoliberális elnyomás ellen, de az ilyenek jussa a karaktergyilkolás, az erőszakszervezetek terrorja, a munkahelyi kirúgatás, a vagyon-elkobzás, a magántulajdon-elvétel, a börtön, legvégső esetben az élettől való megfosztás. A rendszer igyekszik eltaposni a maga ellenfeleit (pl. Budaházy), vagy pedig demokratikus keretek közé szorítani, ahol a rendszer elleni harc lehetősége szánalmasan minimális (pl. Mi Hazánk, HVIM).

A neoliberális apologéták szerint a társadalmi munka igazi célja a neoliberalizmus fenntartása. Ezen narratíva szerint nekünk, mint a társadalom tagjainak, a feladatunk, hogy részt vegyünk a neoliberalizmus építésében. A neoliberális elit elvárja, hogy munkavégzéssel, adófizetéssel és önmagunk reprodukálásával (családalapítás) szolgáljuk őt, de miközben elvár, nem csökkenti az elvárások okozta terhelést. Egyre élhetetlenebb munkahelyek, egyre nagyobb adók, egyre romlóbb állami szolgáltatások, egyre alacsonyabb életszínvonal – miért is lenne érdemes szolgálnunk ezt a rendszert? Mégis szolgáljuk, mert nem tehetünk mást! A neoliberális elit kialakított nekünk egy olyan életteret, ami emberellenes, természetellenes és életellenes.

A neoliberalizmus ellensége az emberiségnek.

A neoliberális értelmiség egy része szerint, karöltve az Ázsia-rajongó nyárspolgárok egy bizonyos hányadával, úgy vélekedik, lenne mit tanulnunk, nekünk, magyaroknak a dél-koreaiaktól.

Szerintük Dél-Korea jobban teljesít, mint Magyarország.

Szerintük a dél-koreai társadalom egészségesebb, mint a magyar társadalom.

Szerintük a dél-koreai munkaerő-piac élhetőbb, mint a magyar munkaerő-piac. (Értsd: jobb dolgozni Dél-Koreában, mint Magyarországon.)

Szerintük a dél-koreai kapitalizmus jobb, mint a magyar kapitalizmus.

Ezzel szemben a valóság: Dél-Korea ugyanúgy gazdasági problémákkal küzd, mint Magyarország, csak más természetűekkel. A dél-koreai munkaerő-piac jóval merevebb, mint a magyar. A dél-koreai kapitalizmus menedzselése még a magyar kapitalizmus menedzselésénél is problémásabb. Mindezek miatt pedig a dél-koreai társadalom jóval betegebb, mint a magyar.

Eszembe sem jut tagadni, hogy vannak gondok Magyarország gazdasági-társadalmi szerkezetével, munkaerő-piacával, társadalmával. De ha objektíven megnézzük a tényeket, Magyarország még mindig élhetőbb, mint Dél-Korea. Természetesen találunk olyan országot, ami élhetőbb, mint Magyarország – de az nem Dél-Korea (és nem is Japán). Azt elhiszem, hogy a jelenlegi neoliberális elitünk szeretne olyan munkaerő-piacot tapasztalni Magyarországon, mint Dél-Koreában (vagy Japánban vagy Kínában), de ezen vágyukat nem humánus megfontolások vezetik. Az Úr mentsen meg minket attól, hogy ezen (rém)álmukat megvalósítsák!

Tervezek egy külön esszét írni, miért is élhetetlen a dél-koreai techno-feudalizmus. Most inkább elmondok egy történetet, ami jól bemutatja, miként is működik a társadalmi empátia Dél-Koreában.

Kim Sae-ronnak mind az élete, mind az öngyilkossága, a sorsának a tragikuma tökéletesen példázza, miként is morzsolja fel az egyént a neoliberális társadalom.

2000. 07. 31. Kim Sae-ron születésének dátuma. Az anyja már a születése pillanatától eldöntötte, hogy modell lesz a leánygyermekéből. 1 éves korától baba modell volt, 2 éves korától pedig megkezdődött a gyermek modell „pályafutása”. 9 évesen kapta első filmszerepét. Az anyuka nem csupán Kim-et, de két lánytestvérét is beerőszakolta a színészképzőre. Kim Sae-ron, Kim Ah-Ron, Kim Ye-Ron – hármuk közül Sae-ron vált országosan ünnepelt tinisztárrá. 15 évesen tett szert első főszerepére.

Sae-ron 13 évesen keveredett az első olyan botrányba, ami miatt felhördült a dél-koreai társadalom egy része. Ahogy minden modern társadalomban, így Dél-Koreában is nagyobb visszhangot kapnak a sztárok és celebek botlásai, mint az átlagemberé. A „botlás” jelen esetben az volt, hogy a tinisztár 13 évesen randizni kezdett egy fiúval. Egy Instagramra fellőtt közös fénykép idézte elő ezt a botrányt. A „helyzetet” súlyosbította, hogy egy házibuliban készült a kép. A fénykép készítőjének Sae-ront az udvarlója oldalán, jó néhány borospohár és cigaretta társaságában sikerült lekapnia. Házibuli, flört, borospohár, cigi – ennyi elegendő indok volt ahhoz, hogy egy temérdek szemforgató, álszent dél-koreai állampolgár ráöntse a saját frusztrációját egy 13 éves kislányra! Megkezdődött sokaknál az elhatárolódás. Bár Sae-ron továbbra is kapta az újabb és újabb szerepeket, azon vette észre magát, hogy bizonyos ismerősei nem akarnak vele szóba állni. A szülei és az őt menedzselő ügynökség persze mentette, ami menthető: fake news-nak nevezték az esetet, és tagadták, hogy Sae-ron bárkivel is randizott volna. A szülők és az ügynökség mindezek után megtiltották az idolként funkcionáló kamaszlánynak, hogy bárkivel is randizzon.

Kim Sae-ron idolnak számított a dél-koreai popkultúrában. Egy idolnak pedig egyenesen tilos randiznia pasikkal. Ezt a tiltást az teszi különösen gusztustalanná, hogy az okai nem erkölcsiek és morálisak, hanem anyagi megfontolásúak. Az ilyen női idoloknak a rajongótábora nagyrészt szingli férfiakból, sok esetben Incelekből áll, akik egyenesen szerelmesek az általuk rajongott személybe. Ezek a szingli férfi fanok hozzák a bevételt. Ha kiderül, hogy a női idolnak van egy férfi az életében, sok szingli férfi fan kiszeret belőle, és ez bevétel-kiesést eredményez az ügynökségnél.

Sae-ron titokban randizott más férfiakkal. 2015 és 2020 között a nála 12 évvel idősebb, szintén színész Kim Szuhjonnal tartott fenn egy rejtett párkapcsolatot. Dél-Koreában a beleegyezési alsó korhatár 18 év. Sae-ron 15 évesen kezdte el a románcot, amikor még hivatalosan kiskorúnak számított. Vagyis Kim Saer-on és Kim Szuhjon párkapcsolata illegálisnak számított. Mindez a lány öngyilkossága után, egy a szülők által tartott sajtótájékoztatón derült ki. Kim Szuhjon ügynöksége mindmáig tagad.

Kim Sae-ron kamaszként bulizott és pasizott – ahogy általában a kamaszok. Az még egy jogos elvárás lett volna a szülők részéről, hogy a lányuk kamaszként ne cigarettázzon és alkoholizáljon – ha nem kényszerítik rá egy stresszes sztáréletre. Aki sokat foglalkozik sztárokkal, az tudja, hogy a többségük a sztárélettel együtt járó stressz oldására használ alkoholt, nikotint, kábítószert. A szülőknek nem a lányuk testi és lelki egészsége volt a fontos, mert ha így lett volna, akkor kiveszik szerencsétlent a sztárélet lélekgyilkos aranykalitkájából. Ami számított, az a társadalmi reputáció. Ezen reputáció megvédésével jócskán elkéstek. Kim Sae-ronról a kártékony bulvármédia már terjesztette, hogy társadalmilag kicsapongó életet folytat. A dél-koreai idoloknak morálisan tisztának kell lenniük, különben kiveti őket magából a morálisan egyáltalán nem tiszta társadalom. A bulvármédia a továbbiakban sem kegyelmezett a fiatal lánynak: sorra gyártották róla a rémhíreket. Bár Sae-ron továbbra is kapta a szerepeket, a díjazásokat, az elismerő kritikákat, a magánélete összeomlott. 2020-ban véget ért a párkapcsolata, és több barátsága is felbomlott. A romokban heverő magánélete miatt egyre többször nyúlt az alkoholos üveg felé.

2022. 05. 18. Kim Sae-ron ittasan nekiment a gépkocsijával egy trafónak. Néhány órára elment az áram egy szöuli kerületben. Sae-ron rajongótábora ekkor már kellően megosztott volt: az egyik fele még mindig bálványként szerette, a másik fele viszont nem bocsátotta meg, hogy „szerelmük” „megcsalta” őket, gyűlölték továbbra is. Az általa okozott baleset után, akik gyűlölték, még jobban acsarogtak rá, akik pedig szerették, azoknak egy része elpártolt tőle. Sae-ron hiába kért bocsánatot nyilvánosan a közösségi oldalán, nem enyhült irányába a népharag. Sae-ron kifizette a bírságot. Egyenként megkereste a bodega tulajdonosait, elnézést kért tőlük, és megígérte, hogy megtéríti a kárukat. Sae-ron bűnbocsánatot gyakorolt a neoliberális társadalom ítélőszéke előtt, mégsem kapott megbocsátást. Az ügynöksége szinte azon nyomban megszakította a lánnyal a szerződést, amivel kellően megnehezítette, hogy a szerencsétlen meg tudja téríteni az általa okozott kárt. A forgatás alatt álló Bloodhounds Netflix-sorozatból kiírták az ő szerepét. Sae-ron színészi pályája megtört. Időközben beérkeztek a kártérítési igények, aminek a teljes összege 700 millió won volt!

Sae-ron hétköznapi bérmunka által próbálta letörleszteni az adósságát. Vagyis próbálta volna… Az őt rövid ideig foglalkoztató Mega Coffee vállalat elküldte, mivel az egykori színésznőt több vendég felismerte a kávéházban, ment a susmus, és hát a vállalkozás reputációja ezt nem engedhette meg magának! A bulvármédia közben újabb lejárató kampányba kezdett ellene: azt terjesztették róla, hogy csak azért vállal alacsonyabb státuszú munkákat, hogy ezzel javítsa a PR-ját. Hiszen miért menne el egyszerű kávéházi kiszolgálónak egy ilyen gazdag és híres lány? Sae-ron több milliós vagyona és a háza az ügynöksége nevén volt, így ezekkel nem rendelkezhetett.

Kim Sae-ronnak a dél-koreai munkaerő-piacon nem adatott meg az, ami Bakács Tibor Settenkedőnek a magyar munkaerő-piacon. A rendszer még arra sem adott lehetőséget a szegény nőnek, hogy dolgozhasson. A rossz híre miatt senki nem volt hajlandó foglalkoztatni. Sae-ron munkanélküliként megpróbálta visszakönyörögni magát a színészi pályára. Többször is megalázkodott, de süket fülekre talált. 2024 tavaszán végül kiküzdött magának egy filmszerepet, de addigra annyira leromlott a pszichés állapota, hogy nem tudta ellátni a feladatát. És még ezek után sem kegyelmezett neki a közbeszéd. A bulvármédia nem állt le, hanem karaktergyilkolta tovább. Incelek tucatjai szidalmazták több fórumon is. Irigy és féltékeny csajok mocskolták őt más fórumokon.

2025. 02. 16. Kim Sae-ron 24 évesen öngyilkos lett a saját lakásában.

Dél-Korea lakosságának többsége nem buddhista és nem keresztény, hanem ateista és materialista. Ami azért lényeges, mert a neoliberalizmusnak is a legfőbb hajtómotorja az ateizmus és a materializmus. A dél-koreai bulvármédia jóval alantasabb, mint az európai. Az egyik legfőbb témája az idolok magánélete. Rengeteg pozitív hírt közül róluk, ameddig jó a társadalmi reputációjuk. Amint viszont egy idol elveszíti ezt a reputációt, a bulvármédia negatív hírek tömkelegét gyártja az áldozatáról. Amivel eddig tisztelettel bánt, azzal immár tiszteletlen. Ami egykor szent volt, most szentségtelen. A dél-koreai bulvármédiától nem áll távol a fake news gyártása, a rágalmazás. Az idollá válás azért elérendő cél a középosztálybeli családok fiú- és leánygyermekei számára, mert ez lehetőséget ad számukra, hogy ne kelljen alászállniuk a dél-koreai bérmunka-pokolba. A dél-koreai munkaerő-piac ugyanis merevebb az európaihoz és az amerikaihoz képest. A dél-koreai jobbágyok nem napi 8 órát, hanem napi 14 órát dolgoznak. Amíg a Fülöp-szigetek vonzó terület az európai szellemi vendégmunkások számára, annak egészséges munkakultúrája miatt, addig Dél-Korea elrettentő terület, annak beteges munkakultúrája miatt. Kim Sae-ron a 2022-es botránya után vékony jégen egyensúlyozott az idollét és a jobbágylét között – végül mindkettő kivetette magából.

Kim Sae-ron halála remek alapanyag lett a visszataszító dél-koreai bulvárnak. Ha már életében lekaraktergyilkolták, előveszik egy kicsit a tetemét is, emellett jó lesz áldozatnak a gyászoló család is! Mindenesetre az oknyomozó hiénáknak köszönhetően további tények is napvilágra kerültek Sae-ronról. Az elmúlt évek alatt a fiatal idol viszonya jelentősen megromlott az anyjával. Az anya ugyanis teljesen érzéketlenül áll hozzá a lánya lelki leépüléséhez. Elvárt egy teljesítményt és egy reputációt a csemetéjétől, s ha nem hozta a kívánt eredményeket, megvonta tőle a szeretetét. A feltárt tények alapján úgy tűnik, az anyuka szociopata volt, aki rendszeresen mentálisan bántalmazta a gyermekét. Félelmetes belegondolni, hogy ezt a fajta lelki terrorizálást kisgyermekkortól fogva el kellett viselnie Sae-ronnak. A COVID-karantén alatt mindkét szülő elvesztette a vállalkozását, így sztárcsemetéjük volt az egyetlen anyagi fenntartója a családnak.

Az európai sajtó (így a magyar is) jó ideje úgy mutatja be a dél-koreai film- és zeneipart, mint valami ázsiai álomgyárat és tündérvilágot. Végigkövetve Kim Sae-ron tragikus sorsát hamar meglátjuk, hogy a dél-koreai sztár- és celebvilág nem kevésbé beteg, mint az amerikai és az európai. Sae-ron valószínűleg nem az egyedüli olyan tinilány volt Dél-Koreában, aki 13 évesen bulizott, pasizott, borozott és cigizett. Morális szempontból nem normális, ha egy 13 éves lány szabados életet folytat, hiszen még gyermek, nem képes arra az önkontrollra, amire egy öntudatos felnőtt. Ugyanakkor hadd tegyem fel a kérdést: milyen felnőttek vették körbe Sae-ront, mikor gyermek volt? Sae-ron még pici gyermek volt, mikor a beteglelkű szülei elindították egy olyan modell- és sztáripar felé, amely tele van beteglelkű emberekkel, legfőképpen a vezetői pozíciókban. Amikor Sae-ron 13 évesen hibázott, beteglelkű felnőttek tömegei kezdték meg azt a karaktergyilkolást, ami tovább rombolta az amúgy is megnyomorított kamaszlány mentálhigiéniás állapotát. Amikor Sae-ron 22 évesen balesetet okozott az autójával, amiben egyébként nem sérült meg egy személy sem, tömegnyi beteglelkű ember rugdalta bele szegény lányt a sírba. A nyomorult szülőknek köszönhetően a még gyermek Sae-ron bekerült egy olyan beteglelkű modelliparba, beteglelkű filmiparba és beteglelkű bulvármédiába, ami a végén felőrölte a személyiségét. Ahogy az lenni szokott: egy védtelen gyermek felnő egy beteg társadalomban, ahol maga is beteg felnőtt lesz. Mi ebben a meglepő?

Kim Sae-ron legnagyobb bűne az volt, amikor a kocsijával belehajtott a trafóba. Oké, tényleg súlyosan megkárosított embereket! De bűntudata volt, bűnbánatot gyakorolt, vezekelt a bűnéért. Megfizette a bírságot. Nem követett el több kihágást. Ahogy tudta, kártalanította a bódé tulajdonosait. Voltak olyan megkárosítottak, akiket személyesen keresett fel, és kért tőlük elnézést. A végén zéró vagyonnal jött ki az egészből. Papíron milliomos volt, de minden ingósága az ügynökség nevén szerepelt. Az egyetemi tanulmányait is félbe kellett hagynia. Több TV-műsorban és több interjúban bocsánatot kért. Mindezek ellenére a dél-koreai állam egy olyan hatalmas mennyiségű tartozás megfizetésére kötelezte, kényszerítette, amit bérmunkából nem lehet teljesíteni. Mert nem elég a 700 millió won, annak növekvő kamata is van! Sae-ron megpróbált eleget tenni a dél-koreai társadalom elvárásainak – és bepusztult! A dél-koreai állam, mely még az európai államokhoz képest is rátartibban pózol a bérmunka szentségével, a bérmunka alapú társadalom éthoszával, úgy taposta el az egyik hűséges alattvalóját, mint ahogy az ember a bogarat szokta! A karhatalom, kiegészülve a vérre szomjazó csőcselékkel, megakadályozta, hogy ez a fiatal lány fönntartsa magát a társadalomban!

Ez az a dél-koreai társadalom, amitől mi, magyarok a hazai neoliberális seggfejek szerint sokat tanulhatunk!

Attól, hogy a dél-koreai neoliberális purgatórium könyörtelenebb, mint a magyar, még nincs okunk megnyugodni! Mert szolidaritás és empátia tekintetében azért a mi társadalmunk is hagy maga után némi kívánnivalót!

A mi életünket igazgató neoliberális elit elvárja tőlünk, hogy testünket, lelkünket és elménket az ő kontrollja alá helyezzük. Már a rendszerváltás óta azt ígéri nekünk az államhatalmat bitorló neoliberális elit, hogy ha hűen szolgáljuk őket, akkor ők gondoskodnak az oktatásunkról, a foglalkoztatottságunkról, a megélhetésünkről, az emberhez való méltóságunkról, a biztonságunkról, a nyugdíjaztatásunkról. Ilyenkor a neoliberális elit előszeretettel előveszi a nemzet kártyát, hogy igazolja, mi egy nagy család vagyunk, melynek tagjai odafigyelnek egymásra. A neoliberális elit csak az alattvalókat megtévesztő illúziónak használja a nemzet eszményét; arra, hogy könnyebben terelgessenek bennünket a szolgaságba.

A magyarországi neoliberalizmus 36 éves. A 36 év alatt a neoliberalizmus nem azt eredményezte, hogy a magyar társadalom kigyógyult a Kádár-rendszer által okozott gyötrelmekből, hanem még betegebb lett. A neoliberalizmus a 36 év alatt szétrohasztotta a magyar társadalmat. A rendszerváltás után sok magyar ember egy szolidáris nemzetre vágyott; és mit kapott helyette? Egy atomizált társadalmat.

A neoliberális elit a 36 év alatt csak kizsákmányolta a társadalmunkat; egyfajta élősködő vámpírként kiszívta az erőt a nemzetből. Jelenleg olyan követelményeket támaszt az alattvalói felé, amelynek a teljesítését maga teszi lehetetlenné. S könyörtelenül megbünteti azokat az alattvalóit, akik hibáznak a követelmények teljesítésekor. Én egyre inkább úgy látom, nem érdemes a sérelmeinket, a vétkeinket, a gondjainkat odacipelni a neoliberalizmus ítélőszéke elé. A neoliberális elit zsarolási potenciálként akármikor felhasználhatja ellenünk. Jelenleg is olyan urakat és hölgyeket szolgálunk, akik nem érdemlik meg a szolgálatunkat.

Egyetlen ítélőszék van, ami elé hajlandó vagyok vinni bárminemű ügyemet: ez az Úr ítélőszéke! Az Úr szeret minket, ezért pedig nem vet ránk oly nagy terhet, aminek az elhordására nincs lehetőség!