Grafománia

Grafománia

Nyilaskeresztes nőstényfarkasok

2021. január 10. - Frederick2

kepernyofoto_2020-02-26_14_19_16.png

(Pető Andrea – Láthatatlan elkövetők)

Ezt olvasgattam legutóbb. Igazából nem is egy könyvet, hanem két tanulmányt. Az első tanulmány témája a Csengery utcai mészárlás. A második tanulmány témája a nyilas mozgalomban aktív szerepet játszó nők elemzése. Ami összeköti haloványan a két tanulmányt, az Dely Piroska személye.

1944 októberében Dely Piroska vezetésével megjelenik egy SS-katonákból és nyilasokból álló vegyes osztag a Csengery utcában, rárontanak egy csillagos házra, rabolnak és fosztogatnak, megölnek 19 embert. Pető Andrea a népbírósági tárgyalások jegyzőkönyvei és a túlélők visszaemlékezései révén megkísérli rekonstruálni a történteket. Külön foglalkozik az áldozatok és az elkövetők szempontjaival; hiszen másképp látja az eseményeket az, aki elszenvedi, és az, aki elköveti. A tanúk emlékezetét befolyásolják a különféle érzelmek, úgy mint az önigazolás vagy a bűntudat. A visszaemlékezések révén a történész nem egy igazságot talál, hanem többet. Pető nem elégszik meg a tragédia több szempontú ismertetésével. Részletesen foglalkozik még az 1945 után felálló népbíróságok működésének problematikájával is. A magyarországi népbíróságok elsődleges célja az volt, hogy felelősségre vonják a II. világháború idején Magyarországon háborús és népellenes bűnöket elkövető személyeket. Ugyanakkor a népbíróságok tevékenységük folyamán meghatározták azt, miképpen is szükséges és lehetséges értelmezni az előző Horthy-rendszerben elkövetett háborús rémtetteket. Így a Csengery utcai mészárlást is. Mondhatni: a népbíróságok létrehoztak minderről egy diskurzust.

Dely Piroska a nyilasokhoz csapódó, a mészárlásban résztvevő lumpenproletár nő. A történet szereplői közül róla tudunk a legkevesebbet. Annál inkább többet két másik kulcsfiguráról, Strucky Józsefről és Lichter Antalról.

Strucky József a házmestere a Csengery utcai csillagos háznak. Strucky váratlan hatalmat kap a kezébe. Mint nem-zsidó („keresztény magyar”), úgy viselkedik a nála lakó csillagos zsidókkal, mint valami börtönigazgató. Való tény, a Csengery utcai ingatlan innentől tényleg börtön az ott lakó zsidóknak. A házmester élet és halál ura; van, akit elbújtat a nyilasok elől, és van, akit kiszolgáltat a nyilasoknak. Strucky mozgatórugója nem az eszme, hanem a pénz. A zsidók, ha életben akarnak maradni, fizetniük kell Strucky-nak. Strucky-nak az sem okoz lelkifurdalást, hogy kisajátítsa magának azoknak a lakóknak a vagyonát, akiket elvittek a nyilasok. Persze ez Strucky olvasatában csak „gondozásba vevés” – ha visszajön a lakó, (vagyis ha túléli a terrort), visszakapja a vagyontárgyait a házmestertől. Igazi haszonleső dögevő!

A Csengery utcai mészárlás áldozatainak képviselője Lichter Antal. A nyilas terror elvette tőle a fiát, a feleségét, a szüleit. Úgy érzi, van miért visszafizetnie – valódi bosszúálló alak! Igazából egymaga gondoskodik arról, kemény munkával, hogy ne maradjon a szörnyű tett megtorlatlanul. Bosszúállásának célpontjai legfőképpen Dely Piroska és Strucky József. Nem csupán nyomoz, feljelent és tanúskodik, hanem emléktáblát állít az elhunytaknak. A probléma csupán az, hogy aki a legfőbb személyes tanúja az üggyel kapcsolatos népbírósági eljárásnak, az ott sem volt személyesen az eseményeknél. Lichter vérhast szimulálva egy kórházban megúszta az egészet. Harcol a maga igazáért, s ennek a harcnak a fűtőeleme a bűntudat és a bosszúvágy.

Az ártatlanokat gyilkoló nyilasok célja a szabad rablás volt. Az egyik tanú szerint a razziázóknak megtetszettek a lakók bútoraik. A nyilasok vélhették úgy, hogy akiknek ilyen szép bútoraik vannak, azok vagyonos emberek. Egy másik zsidó családnál a cserépkályhát is szétbontották, hátha ott is rejtenek valamit. Itt ki is térek a könyv egyik nagy hibájára: hiányzik a részletes társadalomtörténeti elemzés. Emiatt sok tényező marad homályban. Pető 1944 októberétől kezdi meg a gyilkosságok anyagi hátterének bemutatását, egészen 1945 áprilisáig; ez egészen rövid időintervallum. Talán érdemesebb lett volna egy szélesebb időintervallum, ami kitér a Horthy-rendszerben jelen lévő szociális problémákra is. Ezáltal talán teljesebb képet kaptunk volna azoknak a nyilas munkásnőknek a motivációjáról, akik a háború alatt zsidókat gyilkoltak le. Az sem értem, miért csak Dely gyilkosságai vannak bemutatva. Miért nem tér ki a többi másik nyilas nő rémtetteire? Sok olyan nő is lázadt a szélsőjobboldali és nyilaskeresztes mozgalom keretében a Horthy-rendszer ellen, aki már beágyazódott annak neobarokk társadalmába. Még a szegényebb női munkások szélsőjobboldali lázadására kapunk kielégítő magyarázatot, de a módosabb középosztálybeli, értelmiségi nőkére nem.

A másik tanulmány arra a kérdésre keresi a választ, hogy a nők miért csatlakoztak tömegével a szélsőjobboldali mozgalmakhoz. Pető egyenesen visszautasítja azt az elavult és ósdi elméletet, miszerint azok a nők, akiknek a politikai választása a szélsőjobboldalra esett, valójában gyenge értelmi képességű személyek voltak, akiket félrevezettek a férfiak. Pető számos olyan szélsőjobboldali magyar nőt behoz a képbe, akik egyetemet végzett, kiemelkedő intellektusú személyiségek voltak, például orvosok. Ezek a nők mind maguk hozták meg azt a személyes döntést, hogy belépnek a nyilas pártba vagy más szélsőjobboldali politikai formációba. Ezeknél a nőknél igenis számonkérhető a történész részéről az egyéni felelősség.

Pető a II. világháború előtt és alatt tevékenykedő magyar szélsőjobboldali nőkre azt a jelzőt használja, hogy „láthatatlan”. Amivel igazából érvényesíti azt a feminista tételt, miszerint a maszkulin történetírás, néhány tekintélyes kivételtől eltekintve, sokáig láthatatlanná tette a nőket. Pető tanulmányain sajnálatosan érződnek a feminista szekta bizonyos zavaros tanai. Pető valamelyest érzékelteti a sorok között, hogy a szélsőjobboldali nők erőszakgyakorlása valamilyen értelemben emancipációs tevékenység, hiszen a férfidominanciájú társadalom nem adott megfelelő teret ezeknek a nőknek az egyéni kibontakozásra. Pető hangsúlyozza, hogy igenis személyes felelősség terheli ezeket a nőket az általuk elkövetett bűnökért – ugyanakkor mégis úgy állítja be őket, mint egy elnyomó struktúra részei. Vagyis hiába a személyes felelősség, azért mégis csak ott van a háttérben a férfiuralom, ami saját képére torzítja ezeket a nőket, majd kiküldi őket a társadalomba, mint torz végrehajtókat.

Azon jót mosolyogtam, hogy Pető Andrea azzal vádolja Tormay Cecile-t, miszerint bevezette a női politizálásba az erőszak nyelvét. Igen, Tormay Cecile tényleg meghonosította a verbális erőszakot a hazai női politizálásban. Köztük a shaming language-t. (Tormay-tól tudjuk azt, hogy Károlyi Mihály csúnya! A feministáktól pedig azt, hogy az antifeministáknak kicsi a fasza!) Szerintem nem a baloldali feminizmusnak kellene ezt Tormay Cecile-n számon kérnie. Legfőképpen nem Pető Andreának.

Pető Andrea fasizmus-értelmezésében visszhangozza Ulrich Beck és Roger Griffin elavult nézeteit. Miszerint a fasizmus egy anti-modernista ideológia és mozgalom; és hogy nincsenek nemzeti fasizmusok, minden fasizmus egyforma. Azért van valami bűbájos abban, hogy valaki még ragaszkodik a 21. században ahhoz a fasizmus-modelhez, amely sokáig gátat jelentett a fasizmus-kutatásban. Hosszú ideig azért nem voltak képesek értelmezni a kutatók a román Vasgárda egyediségét, mivel ragaszkodtak Griffin elméletéhez. Vagy hogy témánknál maradjunk: Pető emancipációs szempontból ütközteti a Nyilaskeresztes Mozgalmat más fasiszta mozgalmakkal, így pl. az Oswald Mosley nevével fémjelzett brit fasizmussal. Oswald Mosley mondotta egykor: „A fasizmus és a feminizmus nem antagonisztikusak!”. A British Union of Fascists tele volt szüfrazsettekkel. Míg Szálasi Ferenc kizárólag a feleség és anya szerepben képzelte el a nők többségét, Oswald Mosley támogatta a nők egészséges karrierizmusát. Pető, miközben ragaszkodik Griffin nézetéhez, kijelenti, hogy a hungarizmus „végiggondolt, saját eszmerendszer” volt. Arról már nem is beszélve, hogy felváltva használja, egyfajta szinonimaként a „fasizmus” és a „nácizmus” fogalmakat. Pető nem konzekvens; ritkán ellentmond saját magának is. Szögezzük le: a mai fasizmus-kutatás elismeri a nemzeti fasizmusok létezését. Természetesen vannak olyan fő fundamentumok, amikben azonosak, de az azonosságok mellett regisztrálhatóak az egyediségek.

A mai fasizmus-kutatás már rég nem tartja anti-modernistának a fasizmust. Pont az ellenkezőjének írja le. A fasizmus/nemzetiszocializmus egyfajta alternatív modernizációs kísérlet a kommunizmussal szemben. Minthogy az olyan totalitárius rendszerek, mint a kommunizmus, a fasizmus és a nemzetiszocializmus, egy radikálisabb modernizációs kísérlet volt a liberalizmus mérsékelt modernizációjához képest. Természetesen érthető, Pető miért akarja annyira letagadni a fasizmus modernizmusát. A kommunizmus, a fasizmus és a nemzetiszocializmus közös bölcsője a Francia Forradalomban megszülető jakobinizmus.

A jakobinizmusban, ami fontos, az a Közösség és a Törvény. A jakobinizmus feltételez egy Közösséget. A Közösséget alárendeli a Törvénynek. A Törvénynek egyaránt engedelmeskednek a Közösség tagjai. Aki nem engedelmeskedik a Törvénynek, az ellensége a Közösségnek. Aki megtagadja a Közösséget, az ellenség. Aki ellenség, annak két sors juthat: átnevelés vagy megsemmisítés. Akinél nem működik az átnevelés, annál jöhet a megsemmisítés.

Amit most röviden elmondtam a jakobinizmusról, azzal leírható a kommunizmus, a fasizmus és a nemzetiszocializmus is. A jakobinizmusnak is alapvető célja volt a modernizáció. Petőt láthatóan zavarja, hogy a szélsőjobb női szárnyának elképzelései több helyen érintkeznek a baloldali feminista célkitűzésekkel. Ez sem véletlen. Ugyanis a baloldali feminizmus is jelenleg egy olyan új baloldalba illeszkedik bele, ami maga is jakobinus szellemiségű. A mai baloldali feministák többsége keményen jakobinus. Petőt zavarja az, hogy ők bizony nem különböznek oly túlságosan a rivális szélsőjobbtól; és ezért egy kicsit bűvészkedik a fogalmakkal. Szómágia, meg ilyenek!

Pető nem tartja forradalmi mozgalomnak a Nyilaskeresztes Mozgalmat. A valóságban a nyilaskeresztesek meg akarták dönteni és haladni a Horthy-rendszert. Ahogy a kommunisták, csak másképp. Vagyis forradalmárok voltak. Pető persze itt is ellentmond önmagának. Maga is kihangsúlyozza, hogy a nyilaskeresztes nők elavultnak tekintették a Horthy-rendszert; és maga úgy nevezi őket, mint „forradalmi nacionalisták”. A nyilaskeresztes nők aktív szociálpolitikával szerették volna javítani a munkásnők sorsát. Az erőszakos cselekedetekkel, mint a kínzás és a kivégzés, radikálisan szakítottak a „szelíd családanya” képével. Bizonyos nyilas programok kifejezetten feministák voltak; persze akkora teret nem adtak az emancipációnak, mint a brit BUF.

Ügyetlen könyv ez. Az új információival használható a maga módján, de Ungváry Krisztiánhoz vagy Miskolczy Ambrushoz hasonlatos precíz elemzéseket ne várjon tőle az ember. Ezek igazából információmorzsák, összegereblyézve. A feminista identitáspolitikából csak egy kevés van belecseppentve, de az épp elég ahhoz, hogy rontson rajta, nem is picit.

A bejegyzés trackback címe:

https://grafomanpali.blog.hu/api/trackback/id/tr6016379400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sipi81 · http://www.egalizer.hu 2021.01.10. 15:29:06

Kösz a beszámolót. Egyetlen megjegyzést tennék:
Szerintem az olyan kiszólások, hogy "Igazi haszonleső dögevő!" vagy "valódi bosszúálló alak!" nem kellenek bele mert ez a cikk a könyvről szól igazából, nem pedig a könyv által bemutatott szereplők egyéni megítéléséről.
süti beállítások módosítása