(Predator: Prey)

Megnéztem. Mielőtt elmondanám a véleményem, megjegyzem, a magyar kritikusok többsége maga alá élvez a gyönyörtől, ha beszél erről a filmről. Ami elég siralmas, még annak ellenére is, hogy valamelyest érteni vélem az okát.

A film nem szar. Simán középszerű. A Prey nem nyújt többet egy jobb Xena epizódnál. Ami nem rossz, ha azt nézzük, hogy az utóbbi időkben megjelent legtöbb amcsi akciófilm nem hozta még egy jobb Xena és Hercules epizód szintjét sem. De ez nem a Prey dicsősége, hanem az amcsi filmgyártás szégyene. Siralmas, hogy már akkor elégedettek lehetünk egy amcsi akciófilmmel, ha hozza a Kevin Sorbo és Lucy Lawless nevével fémjelzett trash fantasy sorozatok szintjét.

A Prey olyan, mint egy jobb Xena epizód. Vagyis 10/6.

És most sorolom a hibákat. Mert a film tele van velük.

A legfőbb hiba maga a főkarakter, Naru. Az amcsi filmgyártás az elmúlt időszakban bizonyította, hogy alig képes komolyan vehető girl power karaktereket gyártani. Gyártás – igen, nem véletlenül használom ezt a szót. Az amcsi filmstúdiók szinte futószalagon gyártják a rosszabbnál rosszabb, bénábbnál bénább női akcióhősöket. Amit az esetek többségében kapunk, azok Mark Dacascos, Michael Dudikoff, Chuck Norris, Lorenzo Lamas, Dolph Lundgren női megfelelői. Most ott tart a „szakma”, hogy Pocahontas kirántja a csatabárdot, és megküzd a Predatorral!

A főkaraktert, Naru-t egy valódi félvér, félig indián, félig amerikai színésznő alakítja, Amber Midthunder. Sajnálatosan a filmben látszik, hogy félvér. A sztori szerint a komancs törzs nem érintkezett még az amerikai földrészre betörő fehér európaiakkal. Vagyis a sztori szerint Naru nem lehet félvér. Ami még látszik a Naru-t játszó színésznőn, az a smink. A kameraközeli képeken Naru nagyon baba. Amikor a kamera ráközelít Naru arcára, látszik a szemfesték és a rúzs.

Valójában nemcsak Naru-n, hanem az összes többi indiánon látszik, hogy ki van sminkelve. Az korrekt a Disney-től, hogy minden indián szerepet indián színész játssza. Az már kevésbé, hogy kinézetre egyáltalán nem hozzák a valódi indiánokat; igazából úgy néznek ki a karakterek, mintha valami cosplay-re készültek volna. Az indiánok sterilek, tiszták. A ruházatuk olyan, mintha jelmezboltból kölcsönözték volna. A korabeli indiánok nem voltak ennyire sterilek. A nomád életmódot folytató indiánok sok esetben koszosak, piszkosak, izzadtak, mosdatlanok voltak. A korabeli képeken teljesen más indiánok néznek vissza ránk, mint a hollywood-i filmekről. Én már láttam olyan korabeli fényképet, ahol zsíros hajjal és kormos képpel néztek a fényképezőgépbe a fiatal indián lányok. Ez nem az őslakos indiánok fikázása. A tradicionális életmódot folytató indiánok, mielőtt betört volna az életükbe a modernitás, teljesen másképpen álltak a higiéniához, mint a nyugati ember. Kapunk egy képet, ahogy a Disney, rajtuk keresztül pedig az amerikai fogyasztó állampolgár, elképzeli az indiánokat.

A Prey-ben az európai fehér civilizációt a portugál zsoldosok képviselik. Míg az indiánok tiszták, kulturált megjelenésűek, a portugálok mocskosak, kulturálatlan megjelenésűek. Minden fehér ember a filmben igénytelen, szadista, erkölcsi hulladék. A sztoriban az indiánok szimpatikusabbak akartak lenni a fehéreknél. Kicsit olyan érzésem volt a Prey-nél, mint Ip Man 4: The Finale-nál. A kínai állam által szponzorált akciófilm a műfajában megállja a helyét. Fasza akciófilm! A gond csak annyi, hogy a kínai állam ebben a filmben burkoltan, művészi eszközökkel olyat állított 2019-ben, miszerint az USA a 60-as években diszkriminálta az amerikai kínai közösségeket. Az Ip Man 4-ben egy pozitív amerikai karakter nincs, viszont minden felbukkanó amcsi karakter egy kínaiakkal szemét módon bánó rohadék. Vagyis hiába állja meg az Ip Man 4 akciófilmként a helyét, szomorúan egyrészt hazug propaganda, másrészt rasszista uszítás. Mindezek ellenére sok amerikai és európai ember kajálja ezt a filmet. Ha tele van jó akciójelenetekkel, mit érdekelje az őt támadó rasszizmus?! Bocsi a kitérőért, csak úgy gondoltam, ha már a fehér embereket szapuló rasszista kulturális termékek a téma, legyen megemlítve ez is!

Huber Zoltán „Harmincöt éve várunk erre a Prédára” c. kritikájában ilyen fogalmakkal dobálózik: „reagani akciófilm”, „a vietnámi traumát is újraélhette”, „aktuális identitáspolitikai kérdéseket is pedzeget”, „a női princípium kalitkája ellen lázadó tinédzser lány”, „az őslakos kultúrát szinte teljesen elpusztító európai gyarmatosítás”. Miről szól ma egy Predator film? Régen a szórakozásról. Ma meg „aktuális identitáspolitikai kérdéseket is pedzeget”. De ha már pedzeget, akkor ne adna borzasztóan ostobán leegyszerűsítő válaszokat. Azt ugye, tudjuk, hogy jóval komplexebb, bonyolultabb téma volt az indián őslakók és a fehér telepesek találkozása az amerikai földrészen, az un. Újvilágban, hogy letudjuk annyival, miszerint az egész nem volt több, mint „az őslakos kultúrát szinte teljesen elpusztító európai gyarmatosítás”? Egyáltalán kell ezzel foglalkoznia a Predator franchise-nak?

A Disney valójában a Prey-ben összemixelte egymással a Winnetou-féle indiános filmek, a Rocktábor-féle tinisorozatok és a Predator-filmek világát. A Disney megint sokat akart markolni, mert egyszerre célozta be a tizenéves tinédzserek, a huszonéves fiatal felnőttek meg a nosztalgiára éhes harmincasok és negyvenesek korosztályát – úgy, hogy közben igyekezett gesztust tenni az amerikai kulturbalos értelmiségnek is. Jó ez nekünk? Ahogy írtam, hozza nekünk egy jobb Xena epizód színvonalát. Amitől nem kellene elájulni. Én értem, hogy hiány van jó akciófilmekből, fárad az amcsi filmgyártás, de attól ez még messze van a jótól! Prey középszerű, és keveset ad. Azzal pedig, hogy foglalkozik „aktuális identitáspolitikai kérdések”-kel, egyes helyeken átmegy a Winnetou-filmeket idéző propagandába, aminek kb. annyi a mondanivalója: „Jönnek a gonosz fehérek, oszt az indiánoknak annyi!”

Naru a film elején még tapasztalatlan a vadászatban és a küzdelemben. Autodidakta módon képezi magát. Valami hasonló a szituáció, mint Ray-nél az új STAR WARS-trilógiában: hipp-hopp, és már rendelkezik is a megfelelő tudással, ami kell a vadászathoz és a küzdelemhez! Nincs Mester, minek is az?! Naru annyira autonóm személyiség, hogy nincs szüksége semmiféle tanítóra, hogy kitanulja a harcművészetet! A tapasztalatlan kamaszlány a film vége felé játszi könnyedséggel karatézza le a portugál zsoldosokat, és dzsúdózza le a Predatort!

Számomra ami érthetetlen: miért egy tinilány a girl power? Miért nem egy 30 vagy 40 éves indián nő, akiről hihető, hogy van elég tapasztalata, hogy túléljen a vadonban? Amit végképp nem értek: miért Hannah Montana/Sonny, a Sztárjelölt/V, mint Viktória/ Violetta a Predatort fenyítő girl power? Igen, nem véletlenül említem a Disney Channel tinikaraktereit! Ugyanis a Prey-ben megvan a Disney-féle tinisorozatok bárgyúsága, ami egyfajta különös ízt ad ennek a filmnek. Komolyan, ezen a filmen többet nevettem, mint egy vígjátékon, annak ellenére, hogy ez egy akciófilm!

A kritikusok szerint ez egy eredeti girl power film. Naru, hogy legyőzze a Predatort, azonosul egy férfi mintával, és mint férfi, legyőzi az ellenségét. Még egyszer: mi a koncepció? A nő azonosul egy férfi mintával, és mint férfi, legyőzi az ellenségét. Ezt a történetet rengetegszer elmesélték nekünk, csak eddig western köntösben, fantasy köntösben, STAR WARS köntösben, MARVEL köntösben stb. Most kapott egy Predator köntöst. Ez nem egy eredeti girl power film. Igazi tucatfilm.

Mennyivel érdekesebb lett volna az, ha Naru, mint nő, győzi le a Predatort! Az evolúciós pszichológia szerint az esetek többségében a férfiak erővel, a nők ravaszsággal és furfanggal gyűrik le az akadályokat – köztük az ellenségeiket is. Mondom: az esetek többségében, természetesen mindig vannak átmenetek és kivételek. A klasszikus feminizmus arról szólt, hogy érték a nőiesség, és védelmezte a nőiességet. A modern feminizmus ma nagyobb értéket tulajdonít a férfiasságnak, és arra kondicionálja az eszmével szimpatizáló nőket, hogy betöltsenek különféle férfi szerepeket. A klasszikus feminizmus azt mondta a nőknek, hogy merjenek nők lenni. A modern feminizmus már azt sugallja a nőknek, hogy csak akkor boldogok, ha férfiak. Naru, mint nő, nem győzheti le furfanggal és ravaszsággal a Predatort, helyette erővel kell győzedelmeskednie ellenfele felett, mint egy férfinak. Naru történetének meg kell felelnie a modern feminizmus elveinek. Ami egy közhelyes sztorit eredményez. Sokkal több kreativitást követelt volna meg egy olyan koncepció, ahol egy hagyományos nemi szerepeket betöltő nő, miután kidőltek körülötte az erős férfiak, nem erővel, hanem furfanggal és ravaszsággal gyűri le az ellenfelét, a Predatort. Az amcsi akciófilm-gyártás nem ilyen kreatív, mert gyáva. Marad a megszokottnál, mert az biztonságosabb.

Nézzük az egyéb logikátlanságokat! A portugál zsoldosok le akarják vadászni a Predatort. Hogy miért? Mert idióták! Aztán, amikor azt tapasztalják, hogy mind fegyverzetben, mind harci tudásban nem vehetik fel a versenyt a Predatorral, nem menekülnek, hanem harcolnak tovább, bízva a győzelemben. Hogy miért? Mert idióták! A film amúgy sok dolgot nem magyaráz meg, köztük a portugálok indítékait sem.

Arról beszéljek, hogy a film mennyire kiszámítható? Hogy tudni lehet, hogy egyedül a csaj marad életben? Ahogy az is sejthető, hogy mind a tesó, mind a portugál, akit meggyógyít, végül áldozatul esik a Vadásznak? Hopp, spoiler, bocsi!… Mi van még a filmben, ami említésre méltó? Mondjuk dialógusok és karakterek. Mit mondjak ezekről? Igazi Disney-minőség! Bénák és kínosak a dialógusok – ahogy megszokhattuk a Disney-féle tinisorozatoktól! Mert ne tápláljunk felesleges illúziókat, ez egy tinifilm, amire a felnőttek rácsatlakozhatnak, ha van hozzá kedvük! Én felnőtt emberként kifejezetten kínzónak éreztem, hogy azt kell néznem, még a gyilokpornó előtt, hogy Naru lázadó kamaszként hisztizik, a fiatal vadászok meg folyamatosan keménykednek, és játsszák a fasza gyereket! A fiatal karakterek úgy viselkedtek, mint a középsulis kamaszok, akik váratlanul kiszabadultak a természetbe.

Apropó természet! Az állatok nagy része animálva van a filmben. Naru kutyáján még látszik, hogy igazi. Viszont a kígyó, a farkas, a nyúl és a medve animálva van a filmben. Igazából nem az a baj, hogy animálva van – hanem az, hogy látom, hogy meg van animálva. Ezt nekem nem szabadna észrevennem, mégis észlelem, mert annyira béna az animáció. A legbotrányosabb ezek közül a medve.

A kritikusok szerint a Prey-nek az is érdeme, hogy véres, erőszakos, brutális. Vaú! A disznótor is véres, erőszakos, brutális. El kell takarni a gyerekek szemét, amikor János bácsi egy böllérkéssel elvágja a coca nyakát. 18-as karika! Ha felveszem kamerára, hogy a falunapon levágják a disznót, jól megvágom 2 órára, kész a jó kis dokumentumfilm, talán van esélyem megnyerni vele az Aranypálmát! Persze, értem én, hogy egy Predator filmnek véresnek, erőszakosnak, brutálisnak kell lennie – de már szinte minden akciófilmnél elvárás lesz; ha meg véres, erőszakos, brutális, kap egy piros pontot! A "Volt egyszer egy vadnyugat"-nak nem kellett tocsognia a vérben és a belsőségekben, hogy minőségi westernfilm legyen!

Remélem, mindezek után sikerült egy kis kedvet csinálnom a Prey-hez! Jó kis film ez! Szép a színésznő. Gyönyörű a táj. Aranyos a kutya. Csodásan meganimáltak az állatok, legfőképpen a medve. Szórakoztatóak a dialógusok. Sokat lehet nevetni rajta, mikor nem is vígjáték. Izgalmasak a csatajelenetek. Van benne tanulság és mondanivaló. Visszatért a hitem az amcsi filmgyártásba. Ez igen, így kell ezt! Csak előre, tovább, srácok és lányok! Elégedetten (kielégülten) befejeztem a kritikát. Most megyek, és megnézek pár epizódot  az „Eb és a web” c. sorozatból. Mert én adok a minőségre.