(Robert Sheckley – Harvest)
Őszintén nem leszek polkorrekt. Ha jellemeznem kellene az ALIENS regények színvonalát, akkor ezt a szót használnám: trágyadomb. Tudom, hogy létezik egy kemény vonalas fan boy és fan girl réteg, amely vérszomjas xenomorfként védelmezi a franchise irodalmi részét; de nem érdekel az érzékenységük. Úgy vélem, kevés regény rendelkezik valódi irodalmi értékkel ebben az univerzumban, sajnos. A többségük olvashatatlan, igénytelen, színvonaltalan, szellemtelen, gagyi és vacak.
Sokat gondolkodtam azon: a négy klasszikus Ripley-film után a legtöbb ALIENS regény, film és videójáték színvonala miért esett a béka segge alá? A megszokott válasz az, hogy rengeteg olyan személy nyúl hozzá a franchise-hoz, aki híján van a tehetségnek, a kreativitásnak és a fantáziának. Igen, ez is a probléma része. Én úgy vélem, jelentősen belejátszik a franchise válságába az is, hogy az ALIENS a 80-as évek tipikus kulturális terméke, és a koncepciója már nem vehető komolyan a 21. században. Csak gondoljuk végig ezt a koncepciót!
Hatalmas fejlődésen ment át az emberiség: űrhajóikkal hatalmas távolságokat tesznek meg az űrben; terraformálják a bolygókat; embereket klónoznak; androidokat készítenek; elképesztő bázisokat hoznak létre a bolygókon és az űrben; a tökélyre fejlesztett gyógyszeriparral jelentősen meghosszabbítják az emberi életet (mármint a tehetősekét); tömegpusztító fegyvereikkel képesek egy egész bolygón kioltani az életet. Satöbbi. Oké, nem egy Alapítvány szintjén éldegél az emberiség; de mégis brutálisan fejlett fajként van jelen az univerzumban.
Ezzel a brutálisan fejlett emberiséggel áll szemben a Xenomorph. Ami micsoda? A Space Jockey által kifejlesztett biológiai fegyver. A Xenomorph egy lélektelen hangyatársadalom. A Xenomorph egy lélektelen teremtmény, melynek a létezése nem szól többről, mint egy biológiai kód kiszolgálásáról. A Xenomorph léte determinálva van a biológiai kód által. A Xenomorph létezésének egyetlen célja a hangyatársadalom kiépítése, fenntartása és védelmezése. Egy Xenomorph-nak egy bizonyos szintig fejlődhet az értelmi intelligenciája, de soha nem fejlődhet az érzelmi intelligenciája – ellentétben az emberrel. A Xenomorph egy szánalmasan egyszerű életformát folytató faj, mely meg sem közelíti a nála jóval komplexebb emberi fajt. Mégis, a kánon szerint a Xenomorph-ok leigázzák a Földet, és az emberiség kemény küzdelemben hódítja vissza tőlük az anyabolygót. Értitek? A lengyel lovasság elsöpri a német tank-hadosztályt. Riviai Geraltot megverik az utcakölykök. Darth Vadert fénykardos párbajban megszégyeníti Jar Jar Brinks. Egy dalverseny során Balázs Pali legyőzi Cseh Tamást. Ez egy vicc.
Az ALIENS koncepciója a 21. században egy rendkívül gyenge poén. Az emberiség valószínűleg megtalálná a módját a Xenomorph legyőzésének. Tanulmányoznák, megismernék, majd modelleznék a földönkívüli hangyatársadalmat – a kész modell alapján pedig elég hamar le is söpörnék a történelem színpadáról. Csak vegyük ellenpéldának a Terminátor koncepcióját, a Skynetet! A Skynet a Mesterséges Intelligencia, melynek célja az emberiség kipusztítása. Az emberiség ellensége maga a Mesterséges Intelligencia, aminek a racionális komplexitásához nem fér kétség.. A Terminátor franchise-ban a kemény ellenfél az MI – a Skynet tekintélyét pedig nem kérdőjelezi meg a racionális kultúrfogyasztó, vagyis mi. A Skynet egy olyan koncepció, ami átemelhető a 21. századba. A Xenomorph nem.
Az ALIENS regények, képregények és filmek három vonalon mozognak. Az egyik vonal a sci-fi környezetbe kihelyezett slasher horror, ahol egy vagy több Xenomorph gyilkolássza a menekülő embereket, és a sztori nem ad többet a Halloween, a Péntek 13 és a Sikoly franchise nyújtotta élménynél. A másik vonal a tengerészgyalogosok vs. Xenomorph. A harmadik vonal pedig az Aliens és a Predator összeeresztése. Természetesen voltak próbálkozások, hogy intellektuálisan többet hozzanak ki a franchise-ból: ezek többsége elvérzett. Mint például a logikailag több szempontból vérző Prometheus.
Bizonyos szinten ilyen próbálkozásnak tekinthető Robert Sheckley regénye, a Harvest. Sheckley egy kiváló sci-fi szerző – pontosan ezért kifejezetten fájdalmas egy ilyen pocsék regényt olvasni tőle. A Harvest három műfajt próbál ötvözni egymással: a slasher horrort, az egzisztencialista drámát és a társadalomkritikus szatírát. A slasher horror működik – bár engem pontosan egy földi halandókat gyilkolgató Xenomorph érdekelt a legkevésbé. Amire kíváncsi lettem volna, az egzisztencialista és a társadalomkritikus szál, az működött a legkevésbé. A végeredmény egy fércmű.
A Xenomorphok jelenléte a regényben pusztán alibi. A központi téma nem a Xenomorph. Robert Sheckley a science fiction keretei között vizsgálja, miként érvényesül a morál mind a társadalomban, mind az egyénben. Sheckley azzal, hogy abszurd szituációkba helyezi a szereplőit, próbára teszi őket emberként. Embernek maradni az embertelenségben – csak az abszurditás mutatja meg, mennyire sikerül egy embernek. Ezért van jelen erőteljesen Sheckley novelláiban és regényeiben az egzisztenciális tartalom. A Harvest-ben a Xenomorph valójában csak egy eszköz, ami által próba elé állítódik a két központi szereplő, Stan és Julie embersége. Emellett az aktuális gyilkológép, ami leöldösi az embereket a horrorrajongók nagy élvezetére. Mivel a Xenomorph eszköze a szerzőnek, nem szerzünk róla új ismereteket. Sheckley úgy véli, az olvasó tisztában van vele, miféle teremtmény is a Xenomorph. A szerző nem mutatja be részletesen a lényeket, hanem elintézni őket egy-két mondattal. Amit közöl új információként, azt jóval mélyebben bemutatta már más ALIENS-regény.
Mi a sztori?
A főszereplő Stan, egy lecsúszott tudós, aki nem csupán szegény, de belülről emészti a rák. Stan úgy véli, egyetlen lehetősége van a rák leküzdésére: a Xenomorph Királynő által termelt váladék, a szuperpempő. A szuperpempő valójában a Xenomorphok által melléktermékként termelt fájdalomcsökkenő, hallucinogén drog. Stan kap néhány ampullát az orvosától, aminek a következtében rászokik a szerre. Csávókánk masszív drogfüggő lesz. Stant meglátogatja egy csinos tolvajlány, Julie. Egy órás beszélgetés után, csak úgy, mindenféle előzmény nélkül, beleszeretnek egymásba. Igen, van egy gyenge romantikus szál is. Julie segítséget kér a férfitól egy kalandos vállalkozás lebonyolításához. Információja van arról, hogy az űrben kallódik egy űrhajó, tele pempővel. Ha megszerzik, Stan meggyógyul, és mindketten gazdagok lesznek. A tudós elfogadja az ajánlatot, és beleveti magát a kalandba. Stan beveszi a kalandos vállalkozásba egy régi űrhajós kapitány barátját, Hobant is. Összeverbuválnak egy legénységet a Dolomite-ra, ami áll egyrészt a személyzetéből, másrészt börtöntöltelékekből.
Stan készít egy Xenomorph androidot, amit elnevez Norbertnek. Norbert feladata, hogy észrevétlenül beépüljön egy Xenomorph fészekbe. Norbert igazán különleges Xenomorph android: nyáladzik, feromonokat bocsát ki magából a valódi Xenomorphok megtévesztésére, beszélget az emberekkel, és ha kell, könyörtelenül gyilkol. Az űrhajón akad egy kutya is, Mac, aki összebarátkozik Norberttel. Egy tündéri jelenet: a Xenomorph android elhajítja a labdát, a kutya pedig visszahozza. Hát nem bájos?
Stan mindent megtesz azért, hogy ne kedvelje meg az olvasó. Elsősorban keményen nyomja a drogot, és a mű végén a kedvesének is ad belőle. Másodsorban feláldoz bárkit, hogy elérje a célját: a sztori folyamán néhány embert, két androidot, és magát a kutyát is. Sheckley úgy mutatja be mind a drogozást, mind a mások életének feláldozását, mind az emberi kapzsiságot és önzőséget a főszereplőnél, mint ami teljesen okés. Amin csodálkoztam is, hiszen Robert Sheckley nálam eddig egy olyan szerző volt, akinél sosem került zárójelbe a morál. Az egész művet áthatja egyfajta cinizmus, és meg kell mondjam, egyáltalán nem áll jól neki.
Az idegen fészeknél aztán sokan meghalnak. Maga a főhős is. Julie megmenekül. A vége nem Happy End. Erkölcsi tanulság nincs.
A Harvest fájdalmasan rossz regény. A sok párbeszéd és a rövid fejezetek miatt gyorsan lehet vele haladni. Ugyanakkor a szerző nem mutat be semmit részletesen. Itt nem csupán a Xenomorphok nincsenek rendesen kidolgozva, hanem maguk a karakterek sem. A sztori nem lenne amúgy rossz, ha egyrészt Sheckley kihasználná a benne lévő lehetőségeket, másrészt ne vinné el az egészet egy cinikus végkifejletbe. A fordulatok kiszámíthatóak. A karakterek klisések. A humor bárgyú. A harcjelenetek bénák. A dialógusok szörnyűségesek. Teljesen megdöbbentő egy ilyen neves sci-fi szerzőtől egy ilyen szemetet olvasni. Bár egyesek szerint a Freejack ugyanilyen szörnyű.
Amúgy nem a Harvest a legrosszabb regény az ALIENS univerzumban. Léteznek ennél még förtelmesebb irományok. Majd ezekről is szólok később.
