{Takács-Sánta András (szerk.) – Építőkockák egy új világhoz}
"A társadalmi atomizáció meghaladása jelentené az egyik legfontosabb kiutat az ökológiai válságból.
De vajon nem társadalommérnökösködés-e ez? Nem valami olyasmit akarunk-e ráerőltetni az emberekre, ami idegen tőlük? Határozottan nem! A Homo sapiens legalább 200 000 éves történetének döntő részében ugyanis az emberek kis vadászó-gyűjtögető közösségekben éltek, a mezőgazdaság bő tízezer évvel ezelőtti kialakulása után pedig egyre többen és többen faluközösségekben. Még a 19. század elején is a világ emberi népességének 98%-a falvakban lakott vagy nomád életformát folytatott állattartóként, illetve vadászó-gyűjtögetőként – vagyis alapvetően közösségekben létezett. A látványos társadalmi atomizáció, az „egyszemélyes csoportok” általánossá válása csak a 19. században induló és a 20–21. századra kiteljesedő tömeges urbanizáció terméke. Történelmi távlatból nézve tehát a jelenlegi atomizált társadalmak tekinthetők egyértelműen anomáliának, s így emberi természetünktől korántsem volna idegen visszatalálnunk a közösségekhez. Döntő többségünkben manapság is ott van a határozott vágy a közösségi lét iránt, és saját bőrünkön érezzük a közösségek (relatív) hiányát."
(Takács-Sánta András)
Menedékek
Takács-Sánta András, az ELTE Humánökológia szakigazgatójának véleménye az, hogy csökkenthető lenne az ökológiai lábnyom a társadalomban, ha a legtöbb településen létrejönnének ökológiai szemléletű kisközösségek. Ezen elmélete kifejtése érdekében megírta A közlegelők komédiája c. könyvét, amelynek az alcíme elég sokat mondó: A közösségek újrafelfedezése mint kiút az ökológiai válságból. Takács-Sánta világnézete nem a domináns neoliberalizmus és a trendi transzhumanizmus, hanem az ezen eszmeiségekkel szembehelyezkedő ökologizmus. Ezen nézetrendszerével nincs egyedül; számos mozgalom igyekszik átültetni a gyakorlatba az ökologista ideákat, legtöbbször közösségi formációkban. Takács-Sánta nem kizárólagosan elméleti szakember: létrehozta a Kisközösségi Programot. Munkatársaival és tanítványaival a hosszú évek alatt kiépített egy olyan hálózatot, amely mind a mai napig összeköt egymással sok ökoközösséget. A Kisközösségi Program célja, hogy segítse ezen ökoközösségek önmenedzselését. Takács-Sánta a kollégáival tudományosan, ugyanakkor közérthetően be is mutatott néhány ilyen alternatív formációt, az ő elnevezésükkel jógyakorlatot egy könyvben, melynek címe: Építőkockák egy új világhoz.
A környezetvédelem sok esetben nem tesz mást, mint felhívja a figyelmet arra, hogy az emberiség milyen problematikus viszonyt ápol a természettel. A környezetvédelmi problémákra való rámutatás fontos, de önmagában nem elégséges. Szükség van a pozitív víziókra; olyan javaslatokra, amelyek elősegítik a megoldást. Takács-Sánta ezen pozitív víziókkal foglalkozik már hosszú ideje az ELTE-n. Magam tavasz óta követem figyelemmel a Kisközösségi Programot. Nem csupán érdekesnek, de jelentősnek tartom munkásságukat, mivel olyan közösségeket helyeznek a középpontba, amelyek szolidaritás alapúak, és együtt élnek a természettel. A szolidaritás alapú közösségekben a tagok közös elhatározásból élnek együtt, nem kényszerből.
Takács-Sánta András szerint kizárólag az új típusú közösségek képesek jelentős változást eredményezni a társadalomban.
Milyenek ezek az új típusú közösségek?
Négy feltételnek szükséges megfelelnie az ilyen szerveződéseknek:
1, Az új típusú közösség életében fontos a rendszeresség. A közösség tagjai rendszeresen működtetnek egymással személyes interakciót. Az egymással való kommunikáció és az együtt való cselekvés egyaránt rendszeresen egy térben zajlik. Az új típusú közösség kizárja a virtuális közösségeket és a tessék-lássék működő közösségeket. A rendszeres interakció viszont akkor funkcionál megfelelően a közösség életében, ha a tagjai egy településen, vagy szomszédos településeken laknak. Ezek a közösségek mindenképpen helyiek, lokálisak; a helyi közösségek tagjai pedig lokálpatrióták. Az új típusú közösség pedig kötődik a helyhez. Előnyben részesíti a lokalitást a nagyobb méretű kiterjedésekhez képest, legyen az megye vagy ország.
2, Az új típusú közösség tagjai azonos értékrendet és világnézetet vallanak, jelen esetben az ökologizmust. Természetesen itt is tetten érhető a személyek különbözősége, de a gondolkodásmódjuk alapjai megegyeznek. Ezek az emberek egyformán látják a világot. Az ökológiai gondolkodásmód nem csupán összetartja az ökoközösség tagjait, de el is különíti a többségi társadalomtól.
3, Az új típusú közösség rendelkezik célokkal és tervekkel a hosszú távú jövőre nézve, amiket egyformán vallanak a tagok.
4, Az új típusú közösség szervezőelve nem a vérség, hanem az idea. Természetesen lehetnek tagjai testvérek, házaspárok, családok, de nem szűkül le rájuk a szerveződés. Ez a közösség nem vérségi, hanem elvi alapú közösség.
A fentiek értelmében az új típusú formációk valójában lokális ökologikus közösségek. Léteznek olyanok, amik egy ügyre fókuszálnak: ez lehet bevásárló közösség, közösségi kert vagy szívességbank. Ennél komplexebb életmód-alternatívát képviselő formáció az ökoközösség. Az egy ügyre fókuszáló szerveződésekből persze kinőhetnek az évek során komplexebb ökológiai közösségek is.
A komplexebb életmód-alternatívát képviselő ökoközösségeket Takács-Sánta három típusra osztja:
I. Az első típus az ökofalvak. Ezek olyan települések vagy településrészek, amelyeket egy ökologikus életmódot folytató közösség lakik életmódszerűen. Ilyesmi Visnyeszéplak. Ilyesmi gyerekcipőben járó vállalkozás a Nyimi Ökoközösség. Az ökofalu részletes ismertetése meghaladná a jelen írás kereteit, de az érdeklődök információkat szerezhetnek a Magyar Élőfalu Hálózat honlapján.
II. A második típus a co-housing. Ez egy olyan lakóhely, ahol a lakók saját elhatározásukból alkotnak egy lakóközösséget. A tagok részt vesznek a lakóház megtervezésében, és közösen megszervezik a közösségi életet. Miután kijelölték a szükséges mértéket, létrehozzák a közösségi teret. A közösségi terek mellett természetesen működnek privát terek is. A co-housing tagjai között létezik munka-megosztás; elosztják egymás között a feladatokat. A co-housing többnyire városban fordul elő, de azért akad vidéken is. Kevés az olyan co-housing, ami ökologikus eszmeiségű, de az elmondható az összesről, hogy kisebb a környezetterhelése, mint a hagyományos háztartásoké. Leghíresebb példa a holland CW Houtwijk. A magyarországi próbálkozásoknak és kísérletezgetéseknek nyújt segítséget a CoHousing Budapest.
III. A harmadik típus a szétszórt ökoközösségek. A közösség tagjai szétszórva élnek egy településen belül, a lakossághoz képest kisebbségben. Egyaránt megtalálhatóak falvakban és városokban.
Ma már a könyv kevés helyen kapható, de szerencsére e-book formában letölthető a Kisközösségi Program honlapján. Én is online olvastam a tanulmányokat. Tizenkét fejezet mutat be tizenkét különböző területről hazai lokális közösségi megoldásokat. Ahol nem túl sikeres a magyar kezdeményezés (pl. co-housing), ott bemutat külföldi példákat is. A könyv nem hosszú. A projektek bemutatása tömör. Egy részükről hallottam és olvastam korábban is, de ebben a kötetben találkoztam számomra újdonságokkal is. A tizenkét példa megerősíti a kellően nyitott olvasót (így engem is), hogy a valódi emberhez méltó élet nem utópia, hanem igenis elérhető realitás. A legtöbbje jószándékú tervek megvalósulása, de akad olyan is, ami egyelőre megakadt a megvalósulás folyamatának a kezdeti fázisaiban, és nem tud eljutni a végpontra. Reményt adó írások, amelyek tudomásunkra hozzák azt, hogy nem muszáj megelégednünk az atomizált társadalomban való gyökértelen élettel és a munkaerő-piacon való lelketlen robottal.
Természetesen minden jószándékú terv akkor valósul meg, ha beáll mögé elég ember. Valódi közösség akkor jön létre, ha elegendő mennyiségű ember hajlandó összeállni egymással. A legtöbben azért nem jutunk el az új típusú közösségekhez, mert nem tudunk róluk. Szomorúan mindmáig kevés személyhez jut el az információ. Amint értesül valaki, hogy a természettől elidegenedett individuális életmód helyett folytathat a természettel harmonikus közösségi életmódot is, dönthet a sorsáról. Megmaradhat a robotolás-termelés-fogyasztás poklában, vagy beléphet egy olyan közösségi létezésbe, ahol ő maga nincs immár alárendelve az emberi viszonyoktól elidegenedett bérmunkának. Az embert nem azért hozta létre a Teremtő, hogy lelki üdvösségét elveszítve robotoljon a munkaerő-piacon, s bármikor elhajítható és kicserélhető jobbágyként sorvadjon el a bérmunka szorításában! Az új típusú közösségek az új élet reményei.
A könyv több évnyi kutatás eredményei. Érződik mögötte a szakmai háttérmunka. Találhatóak benne fényképek, amik szerintem elég keveset mutatnak be az adott projektekből. Marabu készített illusztrációkat a szöveghez – én nem szeretem a stílusát, de itt nem zavart, passzolt a témákhoz. Az utószó elárulja, hogy ez a picinyke kötetecske bevezetőként szolgál(na) egy hosszú ideje készülő nagyobb könyvhöz, amelynek a címe Kiútkönyv. KIÚT – arra szükségem lenne nekem is. Sok embernek. A társadalomnak. A civilizációnak. A neoliberalizmus hosszú-hosszú ideje mérgez minket – ideje lenne felváltani egy élhetőbb rendszerrel!
Bázisdemokrácia
Bár tetszetős számomra a zöld politika, sőt az ökologizmus a legszimpatikusabb globalizációkritikus ideológia és mozgalom (sokkal inkább, mint a jobboldali és baloldali radikalizmusok), nem minden tételével értek egyet. Az ökologizmus szociálpolitikai gondolata, a bázisdemokrácia felvett súlyos dilemmákat. Az ökologizmus fontosnak tartja, hogy racionális keretek mentén fejlődjön a társadalom. Felesleges is részletezni, miszerint a zöldek a neoliberalizmust egy irracionális, önmagát felszámoló rendszernek tartják, és egyedüli racionális alternatívának szánják az ökologizmust. Ez a racionális hozzáállás mutatkozik meg abban is, ahogy az ökologisták rengeteg adattal és információval, grafikonokkal és diagramokkal, táblázatokkal és képletekkel igyekeznek bizonyítani az állításaik igazát az eltérő politikai véleményt képviselő felekkel folytatott viták során. A racionalizmust az sem zárja ki, hogy az ökologisták spirituális beállítottságúak. A zöldek ellentétben a baloldali és liberális értelmiség nagy részével, a racionalizmust nem azonosítják az ateizmussal. Az ökologizmusban szépen megfér egymás mellett a spiritualizmus és a racionalizmus.
A bázisdemokratikus szervezeti működés viszont sokszor rámutat arra, hogy az ökologisták is képesek az irracionális gondolkodásra és viselkedésre. Bizony többször tapasztalni azt, hogy egy bázisdemokratikus alapokon működő szervezetben érzelmi alapon hoznak döntést a tagok. Leszavazzák vagy megszavazzák a benyújtott javaslatot, de nem azért, mert belátják racionális módon, hogy szükséges vagy szükségtelen, hanem azért, mert szimpatikus vagy nem szimpatikus. A bázisdemokráciában döntően az emóció érvényesül, nem a ráció. A bázisdemokráciának nem véletlenül lett az utóbbi időszakban negatív a konnotációja.
Elméleti szinten a bázisdemokráciában minden tag egyenlő félként képviseli az álláspontját. A probléma az, hogy bizonyos témák érzelmi ügyekké váltak. Az ökologisták általában olyan társadalmi ügyeket céloznak be, amelynek a menedzselése az állam és annak intézményeinek feladata lenne. A zöldek kifejezetten kritikusak az állammal, mikor annak vezetői, a kormány nem látja el rendesen a feladatait. Jól látjuk, hogy nem csupán hazánkban, de szinte sehol a nyugati civilizációban nem képviseli megfelelően az állam az ökológiai fenntarthatóságot. Ez tiszta sor, én is így vélekedem! A nagy kérdés: mi alapján fogalmaznak meg véleményt a zöldek szakmai témákban? Tagadhatatlan, hogy rengeteg alkalommal fogalmaznak meg releváns véleményeket súlyos témákban (pl. atomenergia, akkugyár). Viszont sajnálatosan sok olyan esetet ismerünk, amikor jobb lenne, ha meg sem szólalnának. Teszem azt, én érteni vélem, a legtöbb ökologista miért ellenséges az állami oktatási rendszerrel szemben, de azért az elég meredek kijelentés, hogy az alternatív pedagógia (valamelyik nekik kedves irányzata, gyakori esetben Waldorf) össztársadalmi szinten kiválthatja a több sebből vérző, elavult poroszos oktatást. Talán nem is véletlen, hogy egyes ökológiai közösségek átalakultak civil szervezetté (pl. Védegylet) vagy politikai párttá (pl. Lehet Más a Politika).
Néhány negatív benyomásom ellenére még mindig az ökologizmusban látom a legtöbb progressziót. Még az sem veszi el a kedvem, hogy politikailag korrumpálódott a Greenpeace, és hogy a neoliberális nemzetközi elit a Greta Thunberg nevezetű voodoo babán keresztül meghekkelte egy csöppet az ökologizmust. A neoliberalizmus zöldre festése régi taktika, és semmi köze nincs a valódi ökologizmushoz. Minden rémes esemény és borzalmas jelenség ellenére számos pozitívumot tartalmaz ez az ökopolitikai szubkultúra, és erről tanúskodik ez a könyv is.
Úgy vélekedem, érdemes a tanulmányozásra, mert sokat tanulhatunk a zöld irányzattól és annak híveitől. Lehetséges ezen az úton járni. Csak a természettel összhangban élő, szolidaritás alapú közösségek nyújtanak emberhez méltó életet. Mint például Visnyeszéplak. A szociáldarwinista alapokon nyugvó atomizált társadalomban való elmagányosodás nem az egyetlen út, amin elindulhat az ember. Igenis értelmes tevékenység előre hajtani az ökologista szekeret, hadd haladjon a célja felé! Ez egy olyan ügy, amit én is szívesen szolgálnék, szívvel-lélekkel!
Kiút
Atomizált társadalom. Gyakran alkalmazott fogalom a társadalomtudományban, legfőképpen a szociológiában. Takács-Sánta András is gyakran használja mind az írásaiban, mind az előadásaiban. Mit jelölünk ezzel a fogalommal? Az atomizált társadalom olyan emberek összessége, akik nem szocializálódtak a közösségi létre. Hosszú fejtegetés lenne, ha igyekeznék meghatározni mindazt, ami miatt atomizálttá lettek a modern társadalmak. Jelentősen hozzájárult a társadalmi atomizálódáshoz az az ideológia, ami szilárd fundamentuma a neoliberalizmusnak.
Szociáldarwinizmus. Ez a darwinizmus kiterjesztése a társadalomra. Ezen narratíva szerint természetes, és ezáltal teljesen rendjén való, normális, hogy a társadalomban az egyének és az egyének csoportjai versengenek egymással a túlélésért. Az egyéni túlélésért való küzdelemnek egyik legfőbb tere a munkaerő-piac. A munkaerő-piacról való kiesés egyenesen vezet az életkörülmények romlásához, egy idő után pedig a pusztuláshoz. A neoliberalizmus apologétái szerint semmi gond nincs azzal, ha valaki munkanélküliként és hajléktalanként a romló életkörülményei miatt kileheli a lelkét. Aki elveszti a játszmát, az megdöglik. A neoliberális elit ezen embertelen és életellenes szemlélete pedig lecsurog a közemberekhez. A középosztály és a munkásosztály többsége magáévá teszi az uralkodó elit szociáldarwinista társadalomképét. Persze, igyekszenek ezt a társadalmat átható szociáldarwinizmust enyhíteni kultúrával és vallással, szociális hálóval, civil szervezetekkel, különféle kisebb közösségekkel. Egyfajta kapaszkodót nyújtanak mindezekkel a társadalomból kihulló embereknek. Esélyt adnak a munkaerő-piacra, és ezáltal a társadalomba való visszajutásra.
Önmagam a rendszerben!
Hol is vagyok én mindebben?
Nagyon az elején. Benne vagyok egy atomizált társadalomban; jelen vagyok a munkaerő-piacon; a legkisebb közösségben élek, ami a család. A szüleimmel lakok, és bár szeretem őket, de függetlenednem kellene tőlük. Amióta jelen vagyok a munkaerő-piacon, nem érzem magam többnek, mint egy kizsákmányolható jobbágynak. Minden egyes munkahelyi közösség az életemben együtt-levés kényszerből. Igazi motivációm nincs a munkaerő-piacon. Egyedül a megélhetést biztosító munkabér kényszerít a kötelező robotba. Mindig amikor dolgoztam, a bérmunka leuralta a magánéletemet; több időt töltöttem a bérmunkával, mint a szeretteimmel. Az atomizált társadalomban kevés emberhez kapcsolódom: helyben néhány haver, gyenge kötődéssel, és távolban pár barát, erős kötődéssel. A város, amelyben vegetálok, nem élhető. Bármilyen település, ahol megfordulok, nem élhető. Az egész ország nem élhető. A politika sem teremt valódi közösséget, csak szektákat, miközben mérgezi a társadalmat. Hiányzik az életemből a közösség, az autonómia, a szabadság, a boldogság; valójában az életemben nincs jelen a minőség. Ha továbbra is úgy élek, mint egy modern ember, osztályrészemül jut a stressz és a depresszió, a kiégés, az agyvérzés vagy a szívroham, egy kellemes kis rákos megbetegedés! Igen, a végén hosszú kínok közepette döglök meg, mint valami állat!
Az embernek lehetősége van letérni a rossz útról, és rátérni a jó útra! Az embernek megadatik, hogy megválassza a saját útját!
Én hálás vagyok két személynek, amiért megmutatták nekem azt, hogy el lehet indulni más irányba is. Ők: Takács-Sánta András és Vágvölgyi Gusztáv-Pabló. Ökologisták, az új típusú közösség hívei. Patetikusan úgy fogalmazhatnék: megadták a reményt! Felnyitották a szemem, hogy nem muszáj megelégednem a fogsággal, mivel rendelkezem választási lehetőséggel. Választhatok. Az atomizált társadalom helyett a valódi közösséget, a bérmunka helyett az értékteremtő munkát, a jobbágylét helyett az autonómiát, a kizsákmányolás helyett a partnerséget, az elidegenedés helyett a megváltást. Annyira nem vagyok naiv, hogy higgyem, a munkaerő-piaccal szemben is adódik alternatíva – van, de kevesek számára! Az új típusú közösségek szinte mindegyike jelen van a munkaerő-piacon, közösségi vállalkozásként. A munkaerő-piacon is adódnak alternatívák az emberhez méltó életre, csak fel kell kutatni őket! Ha mégis szembejön velem egy alternatív életforma, ami kiváltja a bérmunkát, megragadom a lehetőséget.
Jelenleg nem vagyok boldog, nem vagyok szabad, nem vagyok autonóm. Szándékomban áll ezen az állapoton változtatni. Törekszem a valódi boldogságra, a valódi szabadságra, a valódi autonómiára. Nekem nem kell a műanyag-élet, csakis a valódi! Kizárólag egy szolidaritás alapú közösségben tudok kiteljesedni. Jelenleg nem vagyok tagja egy szolidaritás alapú közösségnek. Vágyom, hogy tagja lehessek egy új típusú közösségnek. Rendelkezem azokkal az információkkal, amelyek elvezetnek engem ezekhez az új típusú közösségekhez. Ez az új cél, amely felé törekedni fogok. Már előttem állnak azok az egyének és közösségek, amelyekkel tervezem, hogy felveszem a kapcsolatot. Amint integrálódok egy új típusú közösségbe, megszakítom a viszonyomat a hagyományos munkaerő-piaccal. Remélhetőleg a szüleimtől is képes leszek függetlenedni. A közösség által pedig közelebb kerülhetek Istenhez is!
Az, hogy felébredt bennem a vágy a közösségi létre, nem csupán az előbb említett két gondolkodónak köszönhető. Kassai Lajos is hatással volt az eszmélésemre. Az ő életpályája és életműve igazolta nekem, hogy nem muszáj megelégedni azzal, amit nyújt a modernség, még akkor sem, ha a magyar társadalom nagy része szinte csak a modern élet lehetőségeivel él, semmi mással. Takács-Sánta András csak megerősítette bennem a konkrét példákkal, így a fent ismertetett könyvvel is, hogy igenis lehetséges úgy élni, hogy az ember nem szolgáltatja ki magát az atomizált társadalomnak. Ajánlom nem csupán ezt az általa szerkesztett, többek által írt kötetet, hanem az önálló könyveit, tanulmányait és esszéit, a Youtube-ra feltöltött előadásait, és persze magát a Kisközösségi Programot is. Takács-Sánta András egy próféta, pozitív vízióval.
Érdemes tanulmányozni:
Takács-Sánta András (szerk.) – Építőkockák egy új világhoz
https://www.kiskozossegek.hu/media/epitokockak.pdf
Takács-Sánta András - Kisközösségek békés ökoforradalma
https://ellensuly.hu/kiskozossegek-bekes-okoforradalma/
Kisközösségi Program
Magyar Élőfalu Hálózat
Inspi-Ráció Szellemi Műhely
https://inspi-racio.hu/rolunk/
CoHousing Budapest Egyesület
https://www.cohousingbudapest.hu/home
