A transzhumanizmus Julius Evolája, Yuval Noah Harari úgy vélekedik, hogy mivel az emberiség képtelen megmenteni saját magát, egyedül a mesterséges intelligencia (MI) segíthet az elárvult emberi fajon.
Akad néhány ismerősöm, aki az informatika területén végzi a munkáját, és már dolgoztak MI-val. Tőlük (is) tudom, hogy amit mostanában olyannyira kultiválnak, az meg sem közelíti az 50-es években megfogalmazott klasszikus „mesterséges intelligencia” definícióját. A hidegháború éveiben kikristályosodott teória szerint az MI nem más, mint az emberi intelligencia mintájára mesterségesen megalkotott gépi intelligencia. Amit ma MI-ként ünnepelnek, az meglehetősen távol helyezkedik el a több évtizedre visszanyúló koncepciótól. Az AI igazából több fejlett keresőmotor. Nyelvi modellek alapján hoz létre viszonylag értelmesnek látszó mondatokat. A mondat úgy lesz általa, hogy az egyik szót illeszti a másik után, de nem véletlenszerűen. Az egyik szóhoz olyan szót illeszt, ami a legnagyobb valószínűséggel a leggyakrabban fordul elő az emberi mondatalkotások során. A szoftver bonyolult számításokat végez el magában röpke idő alatt, de valójában fogalma sincs arról, miért értelmes az általa alkotott mondat az ember számára. A szoftvernek nincs tudata. A MI nem talál ki újat, hanem meglévő anyagból dolgozik. A keresőprogram könnyedén monitoroz hatalmas adatbázisokat. Az adathalmaz mérete olyan roppant méretű, hogy maga az egyes ember nem képes átlátni minden összefüggést, ami adódik ebből az információmennyiségből – nem úgy a szoftver! Persze, bámulatos tulajdonsága ez a MI-nak, de ezt ne nevezzük kreativitásnak! A keresőprogram kimutat egy tényt, aminek a pontossága összefügg az adott adathalmazzal. Mivel az AI nem hozz forradalmi megoldásokat, továbbra is szükség lesz az emberi intuícióra és kreativitásra.
Az AI egy olyan elérhető Big Data-ból dolgozik, amit emberek hoztak létre. Irgalmatlan mennyiségű információs anyag gyűlt össze, aminek a nagy részét mi adtuk oda, ingyen. Már azzal, hogy regisztráltunk néhány divatos közösségi oldalra, megadtunk bizonyos adatokat nem csupán a közösségi oldalakat működtető cégeknek, hanem az MI-nak is. Az MI az emberiség betanított munkása – olyan feladatot végez, amit megszabtak neki a kitalálói és megalkotói. Az MI nem az emberi intelligenciától való minőségi ugrás, hanem pusztán az emberi képességek mennyiségi kiterjesztése. Ez a rengeteg erőforrást igényló szoftver képes visszaadni nekünk mind a strukturális, mind a strukturálatlan formában betáplált információkat.
A transzhumanizmus szerint a MI lehetővé teszi az emberiség számára, hogy minden gondolat szabadon szárnyalható, minden tudás szabadon elérhető, és minden érzelem szabadon megélhető legyen társadalmi szinten.
Kérdezzem én:
Ezen állapot megteremtésére eddig miért nem volt képes maga az emberiség, a mesterséges intelligencia segítsége nélkül?
A technológiai fejlődéstől tucatszor elvárták a történelem során, hogy megmentse az emberiséget – önmagától. Ha végigkövetjük az emberiség történetét az őskortól napjainkig, egy valami örök: az „ember embernek farkasa” állapot. A technológia révén magasabb szintre emelkedett a totalitarizmus – lásd Kína! A technológia révén félelmetes hatalom összpontosul olyan nemzetközi szervezetek kezében, mint a Világgazdasági Fórum és a WHO. A technológia révén növekszik az egyenlőtlenség, fejlődnek az elnyomás eszközei, lesz egyre nagyobb probléma az ön- és környezetpusztítás. A technológiát lehet jól és rosszul használni; látunk mindkettőre példát, a rosszra kicsit többet. A Harari által képviselt optimizmusra kevesebb ok van, mint a pesszimizmusra. A technológia által nem élhetőbbé válik a világ, hanem éppen fordítva.
Abszurd. Látjuk az életmódunk negatív következményeit, mégis mindent latba vetünk, hogy megőrizhessük a kényelmünket. Sokunk nem képes változtatni a mentalitásán, mert félünk attól, hogy elessünk a kényelemtől. Egyre többet áldozunk be, csak hogy biztosítsuk, sőt növeljük a komfortérzetünket. A globális kapitalista rendszer recseg és ropog az őt emésztő gazdasági válságtól – vagyis az emberiség nem kerülheti el a szükségét annak, hogy változtasson a szemléletmódján, és lemondjon bizonyos kényelmi dolgokról. A jelenlegi termelési és fogyasztási rendszer nem sokáig fenntartható. Lassan ideje lesz, sőt egyre inkább sürgősebb kigondolni egy alternatív rendszert.
A modern társadalmak úgy is értelmezhetőek, mint modern együttélési rendszerek. Ha most mellőzük az országonként elvégzett, politikailag manipulált kérdőíves felméréseket, (melyeknek eredménye rendszerint az, hogy „a skandináv országok a legbodogabbak, az Orbány sokat tanuhatna tőlük”), és objektíven nézzük, azt látjuk, hogy mindenhol bugos a rendszer. Szociáldarwinista és materialista alapokra felhúzott atomizált társadalom mindenhol – ott a legelviselhetőbb, ahol van szociális háló. A beteges közösségi életnek, vagyis a rendszerhibának a lenyomata a politikai állapot. Az összes olyan országban, ami hozzátartozik a nyugati civilizációhoz, a legprimitívebb módon marják egymást a politikai pártok. A „politika” szitokszó lett, nem csak nálunk, mikor ennek kellene a legnemesebb tevékenységnek lennie – tenni valamit a közösségért! Amikor két vagy több ember beszélget egymással a társadalmi problémákról, akkor politizál. Belső és külső tényezők döntik el, mennyire igényes vagy igénytelen módon folyik a politikai diskurzus. Európában és az USA-ban az igénytelenség maga alá gyűri az igényességet a politikai diskurzusok terén. Miért is van ez?
Egyre inkább úgy látom, felesleges a pártpolitikától várni az érdemi változásokat. Az egyetlen járható út a jelenlegi katasztrofális helyzetben a kisközösségek kialakítása és fenntartása. Égető szükség van arra, hogy Magyarország több pontján az emberek egy része képes legyen erős kapcsolatot létesíteni a másikkal. Számos értékteremtő kisközösségre van szükség! Kizárólag alulról tud létrejönni valódi változás, elmozdulás a szolidaritás irányába:
Egyén – mikroközösség – makroközösség – társadalom – emberiség.
Kihangsúlyozom: alulról szerveződni! Kommunizmus, fasizmus, nemzetiszocializmus – felülről szervezett közösségépítések, melyek mind beletorkoltak a totalitarizmusba. A totalitarizmus egy olyan rendszer, ami felőrli az egyént és a társadalmat, meg a köztük egészséges kapcsolatot biztosító tradíciókat.
Amíg nem megy kicsiben, egymás között a szolidaritás, nem fog működni nagyban, a politikában sem. Az egocentrikus tudatosság az egyik legfőbb akadálya az emberi együttműködésnek. Az állam fönntart számos társadalmi intézményt, melyek papíron a társadalmat szolgálják. Papíron igen, de a valóságban nem. Az állam elidegenedett a társadalomtól, és így az általa fenntartott struktúrák sem képesek kifejezni sem szimbolikusan, sem a mindennapokban a nemzeti egységet. A jelenlegi politika a jelenlegi emberi együttműködésnek a groteszk tükre. A politikában azért marják egymást a politikusok, mert az emberek is egymást marják a társadalomban. Szociáldarwinista alapokra építettek atomizált társadalmakat – felesleges csodálkozni, hogy szinte egyikben sem funkcionál egészségesen a nemzeteszmény.
Az emberek úgy szidják a politikusokat, hogy ők sem különbek szemernyivel sem. A legtöbb ember veszekszik egymással a családban és a munkahelyen. Az emberek egymást fúrják a munkahelyen. A társadalomban zajló béka-egér harc rekonstruálódik a politikai küzdőtéren is. Érdemes tudatosítanunk, hogy a politikában ugyanazok a mintázatok, mint a társadalmi mindennapokban.
Kassai Lajos is arra figyelmeztet, hogy nem kerülhetjük el a globális gazdasági és társadalmi összeomlást, de életben maradhatunk, ha létrehozzunk menedékként funkcionáló kisközösségeket. Az MI nem fogja megteremteni a szolidaritást; előbb teremt az nekünk totalitarizmust! Csak mi, emberek, egymáshoz kapcsolódva, és egymással együttműködve, hozhatunk létre egészséges emberi közösségeket!
