(Stephen King – Hearts in Atlantis)

A könyv eredeti címe: Hearts Atlantiszban. Stephen King így utalt arra szimbolikusan, hogy a 60-as évek fiatal generációjának ott volt a kezében a lehetőség, hogy létrehozzon egy élhetőbb és emberibb társadalmat (Atlantisz), de az egész lehetőséget felelőtlenül eljátszotta (Hearts). Bihari György, mint fordító, adott neki egy alternatív címet: Atlantisz gyermekei. Szerintem nem tisztességes más címet adni egy művet, mint amit a szerző szánt neki; de itt legalább az alternatív címadás is utal a tartalomra.

Két kisregényt, két elbeszélést és egy zárónovellát tartalmaz a kötet. A történetek összefüggnek egymással, mind a témája, mind egyes karakterei által. A legközpontibb karakter Carol Gerber. Carol hol mellékszereplő, hol csak említve van a sztoriban, de valahogy mindegyik történet utal a személyére. A történetek férfi főszereplői, Bobby, Peter, Willie és John egyaránt szerelmesek Carol-ba. A női karakter és a körülötte mozgó főbb férfi karakterek egytől egyig jól kidolgozott szereplők.

A történetek, a zárónovella kivételével, önmagukban is olvashatóak, értelmezhetőek és élvezhetőek. A sztorik külön is megállják a helyüket. Az írások ugyanakkor utalnak szereplőkre és történésekre. Eleve kronológiai sorrendre vannak felfűzve a történetek. King, mint a legtöbb művében, itt is szimbólumokkal dolgozik. Ahhoz, hogy megértsük ezeket a szimbólumokat, érdemesebb a kronológiai sorrend alapján olvasni ezeket a történeteket. Csak így értjük meg azt, minek a szimbóluma Atlantisz, Vietnám, a hearts, a békejel, az alacsony emberek, Carol, a Lord of the Flies stb. Az első sztoriban, a „Low Men in Yellow Coats”-ban megkapjuk a főbb szereplőket, Bobby-t, Johnt, Carolt, Willie-t, az utána következő sztorik pedig hozzátesznek a jellemrajzukhoz.

A Hearts in Atlantis nem könnyű olvasmány. Az egész kötet értelmezése sem egyszerű feladat. Stephen Kingre is hatott az amerikai 1968. És ami igazán érdekessé teszi, hogy King nem tette magáévá sem a republikánusok 1968-démonizálását, sem a demokraták 1968-fétisét. Kialakította a maga értelmezését 1968-ról. Kingre erősen hatott William Golding regénye, a Lord of the Flies. Carol az egyik központi szimbóluma a kötetnek, a másik a William Golding-regény. Ami azért is egyedi, mert a Lord of the Flies teljesen szembement a hippi mozgalom ember- és világértelmezésével. A hippik, ahogy az ekkor formálódó újbaloldal is, hitt abban, hogy az ember eredendően jó, és az ember átalakítása révén létrehozható egy jobb és szebb világ. William Golding szerint az ember nem alapvetően jó, hanem az ösztönei vezérlik, és ha megszüntetünk minden korlátot a totális szabadság nevében, akkor az ösztönök lassan elvezetik az embereket a korlátlan barbársághoz. A liberális reformpedagógiák, a Waldorf-, Summerhill- és Rogers-pedagógusok mindmáig nem képesek mit kezdeni a Lord of the Flies-szal. Érthető, hiszen a mű tagadja az ő rousseau-i elképzelésüket az emberről. (S ha azt nézzük, hogy a Waldorf-, Summerhill- és Rogers-típusú intézmények termelik ki a neoliberalizmus és a neomarxizmus droidhadseregének egy részét, megállapíthatjuk, hogy talán Goldingnak volt igaza.) A Lord of the Flies más King-műben is központi motívum.

Még az sem segít a mű értelmezésében, hogy a történetben időnként mellékesen megjelenő, kisebb mértékű fantasztikum főbb vonalakban kapcsolódik a King-univerzum fő gerincéhez, a Setét Torony-sorozathoz. A Setét Torony-sorozat annyit biztosan hozzátesz a műhöz, mint a kötet sztorijainak egymás utáni olvasása az egységhez. A téma azonban nem a Setét Torony, hanem az amerikai hatvanas évek. Vietnám nem csupán egy háborúja az USA-nak, hanem egy sarokpont, ami által értelmezte magát az amerikai jobboldal és baloldal. Akkoriban az, hogy mi volt az embernek a véleménye a vietnámi háborúról, egyben lehetőség is volt, hogy az egyén megfogalmazza a saját politikai identitását. A 60-as évek az elveszett ártatlanság évtizede, ahol megjelenik a bűntudat és a vezeklés.

A Low Men in Yellow Coats története párhuzamosan fut a Setét Torony eseményeivel. A fő karakter, Ted Brautigan meg is jelenik az utolsó Setét Torony-kötetben is. Az első történetben még jelen van a szokásos king-i téma: az ember találkozása a fantasztikummal. King itt építi be William Golding regényét, a Lord of the Flies-t a cselekménybe – mely műnek aztán minimális szerepe lesz mindegyik történetben. A történet több témát is érint, mint a könyvek és a fantázia fontossága, vagy a barátság és a család eszménye. Bobby Garfield és Ted Brautigan barátsága gyönyörűen van bemutatva a tragikus búcsúig. Bobby anyja, Liz Garfield egy az életben megkeseredett asszony, akinek mélységes férfigyűlölete megnehezíti a fiával való kapcsolatát is. Bár igyekszik eljátszani a gondoskodó anya képét, érződik, hogy hazudik önmagának. Csak magával foglalkozik, miközben nem törődik a környezetében lévő emberekkel, köztük a saját fiával.

Lassú tempójú, nosztalgiás, elemezgető darab, amibe beleférnek a könyvekről és filmekről való hosszas értekezések is. A kisregény vége felé aztán besűrűsödnek az események. Az események ilyen fokú felfokozódása megágyaz a többi történetnek a kötetben. Sajnálatosan azok, akik nincsenek tisztában a Setét Torony eseményeivel, meg azon ciklus itt is előforduló szimbólumaival, az nem fog mit kezdeni az itt felbukkanó fantasy és horror elemekkel.

A címadó Hearts in Atlantis kisregény helyszíne egy fiúkollégium. A vietnámi háború központi témája az értelmiségi diskurzusnak. Folyamatos a konfrontáció a háború támogatói és ellenzői között. Főszereplőnk, Peter Riley és társai beleszarnak az egész vietnámi tematikába, helyette nihilista életmódot folytatnak, és fanatikusan játsszák a népszerű szerencsejátékot, a hearts-et. Peter a főiskolai tanulmányait áldozza fel a szerencsejáték oltárán. A végkimenetel az egzisztenciális bukás lenne, ha nem jönne Carol, és vele a szerelem. Ez igazi realista történet, aminek a tanulsága, hogy az életnek igenis van értelme, és a sorsunknak magunk vagyunk az alakítója. Fantasztikum nincs benne. A történet rendelkezik a maga sokszor fájóan emberi pillanataival. Mindenki cipeli a maga keresztjét, de mindenki meg akarja úszni. Van, aki megússza, és van, aki nem. A 60-as évek mindenkin nyomot hagy.

A Blind Willie és a Why We Were in Vietnám a legkeserűbb darabok a műben. Annyira keserűek, hogy engem valahol emlékeztettek a The Tommyknockers-re. Stephen King hasonlóan, mint mestere, William Golding, nem hisz abban, hogy megváltoztatható a világ. Két vietnámi veteránon mutatja be azt, hogy Vietnám mivé formálta a háborút túlélő katonák többségét. A háború formálta ember: a társadalomba visszailleszkedni képtelen, mentálisan sérült, nihilista életmódú, poszttraumás stresszben szenvedő férfiak. A poszt-Vietnám szindróma előhozza a bűntudat és a vezeklés témáját. Ezek a történetek emberiek, ugyanakkor keserűek is. Ahogy King összekapcsolta őket a korábbi történetekkel, az mesteri. A Why We Were in Vietnám visszatekintés 1998-ból. Ugyanakkor elhangzik a címadó kérdés is: Why We Were in Vietnám? Amire kapunk is egy homályos választ. King ötven oldalon keresztül három idősíkot mozgat. Olvastam, hogy sokaknak ez a két novella tetszett a legkevésbé, mert túl keserű, túl unalmas. Ha ez a két novella nem tetszett nekik, akkor nem is ajánlom, hogy kezükbe vegyék a The Tommyknockers-t – 1000 oldal keserűség és sötétség!

A Heavenly Shades of Night are Falling-ben az 50-es éveit taposó Bobby visszatér a szülővárosába. Bobby találkozik Carollal. Együtt idézik fel a szép emlékeket. A lezáró sorok olyan érzést keltenek az olvasóban, mintha egy korszak zárult volna le véglegesen. A zárónovella összeköti a szálakat anélkül, hogy magyarázatot adna mindenre. A lezárással válik egyértelművé, hogy a kötetben a lényeges nem a magyarázatok és a megoldások (amik amúgy is esetlegesek), hanem egy generáció életérzése.

Erős és komoly könyv ez. Több, mint egy szépirodalmi kísérletezgetés.