MARADJ OTTHON!
Hangzik el a keménynek tűnő utasítás.
Emlékszem, micsoda vásárlási, gyűjtögetési, felhalmozási láz ütött ki az embereken, mikor a koronavírus betört a köztudatba. Vásárolták nagy mennyiségben a konzerves ételeket, a májkrémet, a vajat, a margarint, a felvágottat, a húst, a kézfertőtlenítőt és a szappant, a tusfürdőt és a sampont, a cukort és a lisztet, a WC-papírt. Sokan radikális módon komolyan vették a központi utasítást…
MARADJ OTTHON!
… annyira, hogy felkészültek a legrosszabb forgatókönyvre.
MARADJ OTTHON!
Persze nem mindenki vette komolyan. Mindig vannak lázadók.
MARADJ OTTHON!
A felszólító mondat némelyek számára egy büntetés. Erősíti benne a börtön-érzetet. Fojtogatják a falak, ki szeretne szabadulni a lakásból. Levegőt… Szabadságot...
Jelenleg, akik otthon maradnak egy bizonytalan időre (míg el nem múlik a koronavírus-járvány és a vele együtt járó válsághelyzet), rákényszerülnek egyfajta életmód-váltásra. Bizonytalan ideig nincsenek jelen a munkaerő-piacon; bizonytalan időre kiszakadnak a rohanó világból, lelassul körülöttük az idő. Rájönnek arra, hogy idejük van egy csomó olyan tevékenységre, amit halasztaniuk kellett akkor, amikor húzták az igát a munkaerő-piacon. Az apáknak és anyáknak most lehetőségük van minőségi időt tölteni a gyerekükkel. Eleve a család minden tagja számára megadatott a lehetőség, hogy kicsivel többet foglalkozzanak egymással. De miért állnánk meg a családnál? Az egyén beszélgethet mobilon, skype-n, chat-en és a távkommunikáció egyéb eszközein a barátaival, az ismerőseivel és a rokonaival. Van idő önmagukra; nem utolsósorban a hobbijukra. Olvashatnak könyveket, nézhetnek filmeket, hallgathatnak zenét, írhatnak verseket, zenélhetnek, festhetnek, modellezhetnek, társasjátékozhatnak, tanulhatnak (e-learning). Elbaszhatják az idejüket politizálással. Leülhetnek a számítógépük elé, és játszhatnak a kedvenc PC-játékukkal. Emellett annyit alhatnak, amennyit akarnak!
Életemet és véremet a munkaerő-piacért!
Friedrich Engels szerint a munka tesz emberré. Az ember ugyanis nem csupán biológiai, hanem szellemi és közösségi teremtmény. A munka kényszer. A korai kapitalizmus munkamorálja keményebb volt, mint a mai. Akkoriban az adott munkás 4 nap alatt elvégezte az 1 heti munkát, és csak akkor jelent meg a munkahelyén, ha elfogyott a pénze. A munka mellett csavarogtak, ezért is nevezték őket úgy, hogy csavargók. Egy ilyen munkás több munkahelyen is megfordult, és több munkát is elvégzett, vagyis minden melója alkalmi volt. Az államnak nem tetszett ez a módi, és elhatározta, hogy rendet és fegyelmet visz a munkások életébe. Ekkor még úgy gondolták, a mobilitás káros, és kötötté kell tenni a bérmunkás életét.
Megszülettek a csavargás elleni törvények. VIII. Henrik rengeteg embert záratott börtönbe és küldött bitóra csavargás „bűne” miatt. VI. Edward rendeletében törvényen kívülivé tett minden olyan embert, aki nem rendelkezett megélhetési forrással, és három napnál tovább nem dolgozott. Az a személy, aki csavargáson kapott egy ilyen szerencsétlent, feladta a városőrségen, jogot formálhatott arra, hogy rabszolgájává tehesse a munkakerülőt. IX. Károly rendeletében minden olyan ember csavargónak tekinthető, aki nem rendelkezik lakhellyel, mesterséggel és munkahellyel. 1701-ben megszilárdult egy új jogi kategória, melyet úgy is neveztek, hogy „a föld haszontalan terhe”.
Mondjuk ki nyíltan: mára a kapitalizmus emberképe a maga módján anti-humánus, a lényegét tekintve barbár. Mert az ember értéke hozzá lett kapcsolva a munkaerő-piachoz (azon keresztül meg a pénzhez, mint fizetőeszközhöz). A tőkés rendszerben az rendelkezik (relatív) értékkel, aki eladja a munkaerejét, bérmunkát végez, és ott van a munkaerő-piacon. Az, aki kiesik a munkaerő-piacról, pária lesz, s egész addig megvetett és számkivetett, míg vissza nem kaparja magát a bérmunka világába. A bérmunka pedig ledominálja a sorsát, betölti az élete nagy részét. Több időt tölt a munkahelyén, mint a szeretteivel. Az élete nagy része nem pihenéssel, nem szórakozással, nem művelődéssel, nem játékkal, nem utazással, nem ismerkedéssel, nem szerelemmel, nem politizálással telik el, hanem bérmunkával. Ami az iskolakötelezettség és a nyugdíjas évek között van, az a munkaerő-piacon való lét. A bérmunkát végző ember nem szabad és nem boldog, hanem a munka foglya, egy bérrabszolga.
Most mintha megkérdőjeleződne ez az emberkép – jé, talán a munkaerő-piacon kívül is van élet!
Egyáltalán, mennyire tartható még ez az emberkép?
Beléptünk a 21. századba. A tudomány és a technika elért egy igen magas szintet. Túlnépesedik Ázsia és Afrika, közben Európa meg fogy. A robotika lassan helyet követel magának a munkaerő-piacon. A híresztelések szerint a következő területeken helyettesítheti a robot az embert: a gyárakban, a raktárakban, a sofőr-szolgálatban és a fuvarozásban (!), az építőiparban (!), a szexiparban (!). Az építőiparban olyan hagyományos szakmákból szoríthatja ki az embert a robot, mint a kőműves, az ács, a szobafestő. Mindez eredményezni fog egy hatalmas munkanélküliséget. Mivel Európában, Amerikában és Ázsiában szinte sehol sem elég rugalmas a munkaerő-piac, (sőt, kifejezetten merev!) nem lesz meg az a terület, ahova a felszabaduló munkanélküli tömeg beáramolhatna bérmunkára. Illúzióink ne legyenek: ideje felkészülni a komor jövőre! Arra, hogy radikálisan át fog alakulni a kapitalizmus. A hatalmas munkanélküliség jelentette problémák már nem megoldhatóak a hagyományos munkakultusz alkalmazásával – talán ideje teret engedni a különféle alternatíváknak! Ideje lenne beszélni arról, hogyan tovább!
Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata elvileg biztosítja mindenki számára a munkához való jogot. A munkához való jog egy bullshit. Ha valaki hosszabb időre (mondjuk évekre) kiesik a munkaerő-piacról, esetleg feketén dolgozott, nem bejelentve (amit ugye nem lehet feltüntetni az önéletrajzban), akkor őt az állásinterjúkon a munkáltatók a legmerevebb előítélettel fogják mérni („biztos azzé, me nem akar dogozniii”), és elküldik a fenébe! Rengeteg munkanélküli belebetegedik a hosszú évekig tartó munkakeresésbe. A munkához való jog az ideák világában nemes gondolat, de a gyakorlatban egy értelmetlen lózung. Forradalmi gondolat az, hogy a megélhetéshez való jog előbbre való a munkához való jognál. A munkához való jog azért is ostobaság, mert munka mindig van. Építhetek a kutyámnak egy kutyaólat, az is munka, csak épp nem kerül ellentételezésre, vagyis nem lesz kifizetve, nem kapok érte bért. Mert a jelenlegi rendszerben az a munka bír értékkel, amihez jár a bér – vagyis a bérmunka. Itt valójában a bérmunkához való jogról van szó – mintha a bérmunka jog lenne, nem kényszer. A társadalmilag elfogadott tézis az, hogy a munka jutalma a bér, a vállalkozásé a jövedelem.
A munkaerőpiac-központú társadalom egyik súlyos velejárója a rohanás. Helyt kell állnunk a munkaerő-piacon, ugyanakkor szeretnénk gyakorolni a magánéletet is. Ezért rohanunk. Rohan körülöttünk mindenki. Ezért érzésünk az, hogy amiben élni kényszerülünk, az egy rohanó világ. Rohanunk a munkába, rohanunk a munkából. A munkaerő-piacon töltjük az időnk nagy részét. A bérmunka elveszi a minőségi időt a szeretteinktől és a kedvteléseinktől. Nincs időnk a rendes alvásra, mert reggel berreg a vekker; ideje menni a melóba! A gyerekek ugyanazt a rohanást élik meg az iskolarendszerben, mint a szüleik a munkaerő-piacon. Sokan nem étkeznek, hanem bekapnak valamit; sokan nem olvasnak, hanem olvasgatnak; sokan nem írnak, hanem írogatnak; sokan nem beszélgetnek, hanem mondatot váltanak egymással. Rohanunk. Gyorsan, gyorsan! Az idő pénz; nem érünk rá csak úgy… Mire is? A minőségi időre.
Aztán jött a koronavírus…
Most van lehetőség a minőségi időre.
MARADJ OTTHON!
De hát miért maradjak otthon? Miért vegyem komolyan a koronavírust? Megmondta az XY… Az aktuális véleményvezér megmondta a frankót, a tutit! Hogy nem úgy van, hanem úgy van!… Az emberi autonómia ott kezdődik, amikor más megmondja a véleményemet! Ugye?... Fontosak ám a konteók is; hogy megértsük az univerzumot, amibe mi csak egy aprócska hangya vagyunk! Hogy megfejtsük, kinek áll érdekében a COVID-19 elterjedése a Földbolygón! Kik állnak a COVID-19 mögött?… Hát Kína és a kínaiak… hát Izrael és a zsidók… hát Soros Gyuri bá és a háttérhatalom… hát a globális gyógyszerlobbi… Engemet nem fog megvezetni az a fránya Szabadkőműves Páholy, de nem ám!
Jó, hát ha hülye vagy, akkor ne maradj otthon! Én a magam részéről azt mondom…
MARADJ OTTHON!
A COVID-19 legtöbb áldozata egy korosztályból származik: az idősek és öregek, a nyugdíjasok, a szép korúak közül. Nem kellene őket leszarni! Az emberi élet akkor is értékes, ha olyan emberekről van szó, akik már elfogyasztották életük javát. Az idősek sokszor kritizálták a fiatalokat, de nem szerették, ha a fiatalok visszakritizálták őket. Én nem akarom kiélezni a generációk közötti ellentéteket, legfőképpen egy olyan időszakban, amikor égető szükség van az emberi szolidaritásra. A felelősen gondolkodó fiatalok most azért maradnak otthon, hogy ezzel is kíméljék a 60 feletti korosztály életét. Igen, most figyelnünk kell a nyugdíjas korosztályra!
MARADJ OTTHON!
A party-arcok leszarják a józan ész parancsát, természetesen!… Én imádok bulizni! Minden héten egyszer el kell mennem bulizni! Én képtelen lennék buli nélkül élni!… Ismerős szólamok, nemdebár?! A party-nemzedék alfája és ómegája a szórakozás. A karantén alatt nincs suli és nincs munka; ami ebben az egydimenziós gondolkodásban egyet jelent a bulizással. Persze fel van háborodva, hogy a karantén alatt nincs nyitva egyetlen kocsma és diszkó sem. Ö tombolni akar, mit állnak az útjába?! De sebaj, mert van házibuli és szabadtéri buli! Meg lehet rohanni a balatoni nyaralókat! Miért csodálkozunk a party-nemzedék ilyesfajta működésén? Ők így lettek (nem) nevelve, szocializálta őket a felelőtlen korszellem. Ők nem féltik az életüket, és nem féltik mások életét. Szinte hivalkodnak azzal, mennyire nem veszik komolyan a COVID-19-et; legyintenek a pánikra – valójában látványosan nem értenek semmit az egészből. Tombol bennük az ego, miközben hiányzik belőlük az empátia, a humánum és a szolidaritás.
MARADJ OTTHON!
Most beszéljek arról, hogy a két magyarországi hatalmi tömb, a Balliberális Network és a NER, miközben százszor elhangzik tőle, puszta frázisként a „szolidaritás” szó, képtelen a COVID-19 árnyékában félrerakni az egymás iránt táplált ellenséges érzületet, és összefogni legalább addig a pontig, amíg el nem vonul a viharfelhő? Arról, hogy a hazai politizáló értelmiség többsége, valamelyik oldal mellé verődve, részt vesz a hideg polgárháborúban, ahelyett hogy sürgetné a nemzeti összefogás eszméjét? Arról, hogy politikusok és értelmiségiek tömegei táplálják a testvérharcot egy olyan sötét időszakban, amikor egy veszélyes vírus szedi áldozatait a társadalomból? Hozták a szokásos formájukat. Egy biztos: amíg a társadalom tagjainak többsége igényli a hideg polgárháborút, a két politikai törzs társadalomromboló rivalizálását, addig itt nem lesz valódi nemzetet egyesítő szolidaritás!
MARADJ OTTHON!
Az otthon nem börtön. Amit az ember a saját kezével húzott fel, pénzt rakott bele, a maga és a családja kényelmére, az nem börtön. „Az én otthonom az én váram” - hangzik az ismerős mondás. Az otthon az, ahol az ember megpihen egy kemény melós nap után; ahol védve van a természet elemeitől, az esőtől és a hótól, a hidegtől és a melegtől, a széltől; amit megoszthat a családjával. Amikor pedig otthon marad az ember, azért teszi, mert félti a saját és a mások életét. Tiszteli az emberi életet.
MARADJ OTTHON!
Mert ezt követeli az emberi szolidaritás!
