"A Tanácsköztársaság szellemi utódai ma is köztünk járnak" - üssük hát őket agyon! Éljen a polgárháború!
„A politikum „jobb” és „bal” dichotomikus felosztása az első francia nemzetgyűlésen alakult ki, amikor is formálisan „egyenlő érvényű”, alternatív véleménnyé tették a társadalom deszakralizálását hirdető abnormalitást – méltó jelképe De Sade márki „kiszabadítása” az őrjöngő csőcselék által – a normalitással: immár a nemzetgyűlési elnöktől „jobbra” foglaltak helyet az ancient régime, míg balra az újnak hívei. A rendi gyűlés a rendetlenség „nemzetgyűlésévé” alakult át. A francia trikolór vertikális színképzése is ezt hirdeti: egyenlők, így egymásnak alternatívái ezek a világnézetek. Ezt katolikusként – VI. Piusz kortárs elítélő nyilatkozataival, valamint XVI. Gergely és Boldog IX. Piusz pápák tanbeli megnyilatkozásaival (Quanta Cura, Syllabus Errorum) – kötelességünk radikálisan elutasítani, amennyiben valóban katolikusok vagyunk, azaz hitünkhöz következetesek.
A szó eredeti értelmében katolikus ember csakis „jobboldali” lehet.
A jobboldaliságnak persze lehetséges ennél mélyebb jelentést is tulajdonítani. A világbíró Krisztus a jobbjára állítja híveit, míg baljára ellenségeit. Krisztus az a Kőszikla, kinek jobb oldalából életadó forrás fakadt föl, mikor elszenderült a kereszt trónusán. Jobbján vala a jobb lator, balján az őt káromló bal lator. A „jobb” a „helyes” és „jó” fogalmaival van összeköttetésben a legtöbb nyelvben. Így angolul „right”, németül „Recht”, olaszul „destra” (vagy „diritto”) mind-mind a jósággal, a törvényességgel és a joggal függnek össze; míg a „bal” a rosszal (sinistra) vagy a hanyagsággal (Linke)… Édes anyanyelvünkön is így vagyon ez: „jobb sors” és „balsors”, vagy „balkézről való”, „baljós”, és „balszerencse”. A jobb oldal a jó oldal – az Üdvözítő jobbjának oldala. Az istenellenes, hazaellenes és családellenes liberalizmusnak a szocializmus a testvérpárja, ugyanazon baloldali éremnek másik oldala. Donoso Cortes – az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb katolikus politikai teoretikus – kimerítően írt erről főművében. Ennek megfelelően ezen ideológiákat és minden formájukat radikálisan el kell utasítani egy katolikusnak. A liberalizmus és a szocializmus minden, hangsúlyozom, minden formája (a már említett „Syllabus” szerint) elfogadhatatlan, így értelmezhetetlen számunkra a „liberális katolicizmus”, a „keresztényszocializmus”, vagy a „felszabadítási teológia” szóvirága. Olyan üres és komolyan nem vehető kijelentések ezek, mintha valaki azt mondaná, hogy 1+1, vagy 2+2, vagy 3+3 = 666. Ördögi hazugságok.”
(Szász Péter)
Anders Behring Breivik olvasta Donoso Cortes-t. Hogy ez miért is lényeges, később!
Ezt az esszét kétszer kellett megírnom. Ez a második verzió. Néhány nappal ezelőtt írtam valamit; az első írásomat indulatból hoztam össze. Az indulat szülte írás aztán a kukában végezte; nem érdemelte meg a publikálást. Napok elteltével sikerült lenyugodnom, és kevéske indulattal megírnom a második verziót. Nem indulat nélkül; kevéske indulattal. Így is át kellett írnom egyszer, kigyomlálva belőle pár nem úriemberhez méltó megjegyzést. Jelen írásom problematikáját az adja, hogy amire reagálni kívánok, az jobboldali ismerőseim megnyilvánulásai, amelyek cikkekben, esszékben, interjúkban láttak napvilágot. Ezen írás abban is segít egy kicsit, hogy tisztázzam magam előtt, miért is hagytam ott a fenébe a jobboldalt, és lettem végül apolitikus. A rendszerváltás óta hazánkban zajló polgárháborúban több ismerősöm is tevékenyen részt vesz; én nem kívánom őket sem polgári, sem nick nevükön szólítani – ezen írásnak nem személyes sérelmekről kell szólnia, hanem egy szomorú jelenségről. A tisztesség kedvéért ezért elválasztom egymástól a magánéleti identitást a politikai identitástól, és amire reagálni fogok, szigorúan a politikai identitás.
Donoso Cortes. Joseph de Maistre. Louis de Bonald. – Népszerű szerzők, jobboldali értelmiségiek körében, nem egy közülük közel áll a NER-hez. Általában sznobizmusból olvassák őket, egyfajta intellektuális keménykedésből; két Cortes-idézet között Johnny Bravó-ként befeszülve igyekeznek imponálni az álmodozó bölcsészlányoknak. A magam részéről nem sok értelmét látom olyan teoretikusok igenlésének, akik a hűbéri rendszer apologétái voltak; amit védelmeztek, az a feudalizmus, és amit elutasítottak, az a kommunizmus és a kapitalizmus. Valójában olyan gondolkodók gondolatairól van szó, amik adaptálhatatlanok a 21. században. „A forradalom rossz” – vaúúú, ezt már rég tudjuk, a totalitarizmusok borzalmai után pedig többen is kifejtették már kellő részletességgel eme felismerést. Valódi 19. századi monarchista teoretikusok – az őket felvállaló hazai monarchizmus sem több, mint puszta nekromancia.
„A szó eredeti értelmében katolikus ember csakis „jobboldali” lehet.” – Ami mi a hagymapálinkát jelent ma a 21. században? Romboljuk le a tőkés rendszert egy jobboldali anti-kapitalizmus szellemében, és térjünk vissza a tiszta feudalizmushoz, ami lehetetlen? Az ellenforradalmi jobboldal által kárhoztatott Felvilágosodás (pfújj, rossz kutya!!!) és Franczia Forradalom (pfújj, nagyon-nagyon rossz kutya!!!) előtt ugyanis csak egy gazdasági-társadalmi rendszer volt: a FEUDALIZMUS. A középkor-imádat is a jobboldalon igazából a feudalizmus igenlése – de minek? Az egymással rivalizáló kapitalizmus és kommunizmus a Felvilágosodás és a Franczia Forradalom révén jött a világra, a hűbéri rendszer romjain. Tipikus bölcsésztechnika, amikor homályosan (szofisztikáltan) van megfogalmazva a mondanivaló. Most akkor mi a mocsári rütyütyüt értenek az „igazi jobboldal” alatt? Erre sosem kaptam világos választ katolikus ellenforradalmár barátaimtól!
Ha pedig a mai „jobboldal” értendő alatta, akkor a cseléd szerepénél többet nem jósolok a „jobboldali” játékszabályoknak megfelelni kívánó katolikusok számára. Már eleve rossz nézni, ahogy katolikusok és reformátusok csúsznak-másznak Trump, Putyin, Bolsonaro, Duterte, Orbán és egyéb „jobboldali” hadurak előtt. Önmagában az a probléma, hogy manapság a jobboldal-baloldal ellentétpár alatt semmi más nem értendő, mint nemzettestvérek közötti polgárháború. A politika pedig nem több, mint az erőforrások birtoklásáért vívott küzdelem. Persze nem mindegy, hogy ki birtokolja az erőforrásokat – de ez ennyi, nem több, nem jobb, nem más! Ma részt venni a politikában, politizálni két tevékenységet jelent elsősorban: 1, bármikor feláldozható és felcserélhető gyalogosként harcolni az erőforrások birtoklásáért vívott küzdelemben és 2, a polgárháborúban ököllel belesújtani egy nemzettestvérünk arcába. A politikai sakktáblán való szereplésben nincs semmi nemesség, semmi méltóság, semmi szépség, semmi olyasmi, ami közelebb vinne Istenhez! Sőt, ha valaki el akar kárhozni, akkor nem is találhatna megfelelőbb terepet a politikai csatamezőnél! Régi, de helytálló közhely, hogy a politika mocskos világ. Ebbe tényleg érdemes menetoszlopban belevinni a katolikusokat? Szerintem nem!
„A liberalizmus és a szocializmus minden, hangsúlyozom, minden formája (a már említett „Syllabus” szerint) elfogadhatatlan, így értelmezhetetlen számunkra a „liberális katolicizmus”, a „keresztényszocializmus”, vagy a „felszabadítási teológia” szóvirága.” Ezzel egyet is értek. Csak azt nem értem, miért lett ebből a felsorolásból kihagyva a katolicizmussal való fasiszta kísérletezés, többek között a Nyilaskeresztes Mozgalom, a Vasgárda és a Fallange? És mitől másabb minőség az, amikor Cortes, de Maistre és de Bonald alárendelik a katolikusokat egy monarchista politika kiszolgálásának? A politika, akármilyen gúnyába is van bújtatva, csak úgy fogadja el a Katolikus Egyházat, mint az ő kényének-kedvének alávetett szolgálót. Oly mindegy, hogy baloldal-szélsőbaloldal vagy jobboldal-szélsőjobboldal, az eredmény ugyanaz!
Az ellenforradalmi jobboldal egy törzsi szemléletet erőltet rá a katolicizmusra. Most lehet vitatkozni azon, mennyire volt törzsi a 19. században – ha azt nézzük, hogy a klasszikus jobb és bal felosztás is mennyire törzsi, akkor nagyon is! A 21. században a politikai katolicizmus olyan mozgalmai, mint a baloldali Theology of Liberation és a jobboldali Tradition, Family and Property, csak úgy árasztják magukból a törzsi logikát. Fő cél: győzelmet aratni a másik felett, uralni a teret, diktálni a játékszabályokat! Küzdelem azért, ki interpretálja politikailag a katolicizmust. Ha nem értesz egyet velem politikailag: nem vagy katolikus! Érted: nem csupán a morál és a dogma terén szükséges az egyetértés (ami még észszerű), hanem a politika terén is! A katolicizmus lesüllyesztése egy ilyen törzsi létezésbe eleve anti-katolikus (vagyis nem egyetemes). A katolicizmus ugyanis nem politikai törzs!
De van itt más probléma is.
Ezen ideológusok (társadalommérnökök) gondolatainak hangoztatása szolgálhat más célokat is. Lehetnek egy újfajta uszítás eszközei is. Elég csak levezetni a fent idézett gondolatot. Eszerint a baloldal anti-krisztusi, a Sátán szolgája, ellensége Istennek. Ha a baloldal ellensége Istennek, anti-krisztusi és sátáni, akkor a létezése bűnös. Ha a baloldal létezése bűnös, akkor méltó arra, hogy kitöröljék a történelemből. A szocializmus és a liberalizmus istenellenes, hazaellenes és családellenes – vagyis ellensége az Istennek, a hazának és a családnak; mint ellenség, igyekszik ártani az Istennek, a hazának és a családnak. A hétköznapi életben, ha valami ártalmas, annak megszüntetik a működését és a létezését. A kutyát, amely ártalmas az emberekre, kiiktatják egy golyóval. A szocializmus és a liberalizmus, eleve a baloldal és a centrum, kiiktatása kötelessége a jobboldalnak. Kiiktatása minden eszközzel. Beleértve a fizikai erőszakot is.
Breivik olvasta Donoso Cortes-t. Meg Joseph de Maistre-t és Louis de Bonald-ot. Mikor meggyilkolta a norvég szociáldemokrata fiatalokat a nyári táborban, valójában követte Donoso Cortes és Joseph de Maistre receptjét. A norvég szociáldemokrata fiatalok „istenellenesek, hazaellenesek és családellenesek” voltak, az „Anti-Krisztus és a Sátán szolgái”, az „Isten ellenségei”. Breivik, mint „Jézus katonája”, mint „jó keresztény”, elpusztította a „bal latorokat”. Bizonyos jobboldali emberek szemében mindmáig egy hős, egy bajnok, egy keresztes vitéz.
Donoso Cortes és Joseph de Maistre megmutatta azt, hogyan lehet uszításra használni a katolicizmust. Meg azt is, hogy a katolikus dogmák önkényes kiforgatásával hogyan lehet dehumanizálni és démonizálni embereket. A katolicizmusra hivatkozva eltaposni őket, mint egy férget. Ahogy azt Breivik is tette a norvég szociáldemokrata kamasz fiúkkal és lányokkal. Kevesen tudják azt, hogy a jobboldali kormánypártokkal szemben van egy kritikai attitűd a politikai katolicizmus ókonzervatív szárnya részéről (pl. TFP): miszerint a mainstream kormánypárti jobboldal nem valódi jobboldal, mert nem követi azt a katolikus ellenforradalmi politikát, amit Cortes és de Maistre. (Ez megfogalmazódott az Orbán-kormánnyal szemben is.) Még jó: ha a jobboldali kormánypártok a Donoso Cortes – Joseph de Maistre elvek mentén vezetnék az országot, a migránsok nem a tranzitzónában lennének, hanem a meszesgödrökben, a baloldal pedig nem a Parlamentben küzdene a hatalomért, hanem a kazamatákban bujkálna a terrorlegények dühe elől. A katolikus ellenforradalmárok amúgy csak azt tekintik jobboldalnak, amelynek a fundamentuma az ultramontán és tomista állameszme. Vagyis rajtuk kívül semmi sem jobboldal, egyedül csak ők!
A baloldalnak és a jobboldalnak a hipokrata hozzáállása a halálhozó cselekedethez, a gyilkossághoz ismert. A jobboldalon többen igenlik a halálbüntetést és ellenzik az abortuszt, a baloldalon többen igenlik az abortuszt és ellenzik a halálbüntetést. Farkas Attila Márton, egykori cimborám mondta párszor: annyira szeretne látni már egy olyan jobboldalit, aki támogatja a halálbüntetést, az abortuszt, az eutanáziát és a fegyverviselést, mint IGAZI HALÁLPÁRTI, és olyan baloldalit, aki ellenzi a halálbüntetést, az abortuszt, az eutanáziát és a fegyverviselést, mint IGAZI ÉLETPÁRTI! Ezzel persze karikírozta azt a hipokratizmust, ami jelen van mind a jobboldali, mind a baloldali politizálásban. A katolikus ellenforradalmárok szintén hipokrata módon ellenzik az abortuszt, és támogatják a halálbüntetést. A katolicizmusra hivatkozva, igazi derridai módszerekkel érvelnek a fennkölten „halálbüntetés”-nek nevezett emberölés mellett. Ha azt veszem figyelembe, milyen módon uszítanak a másképpen gondolkodók ellen, miközben szimpatizálnak a halálbüntetés intézményével, akkor felmerül bennem az, hogy nem pusztán vérszomj áll-e mindezek mögött. Jelen esszé szerzője egyaránt ellenzi a halálbüntetést, az abortuszt és az eutanáziát, mint a Halál Kultúrájának manifesztációit. Ebben a társadalomban túl sokan akarnak ölni – én viszont senkinek nem akarom elvenni az életét! Egy katolikus, akinek a szívében ott van Jézus, sosem érvel az emberölés mellett. Ha csak nem tiszta a lelkivilága – viszont abban a mocsokban hol van a Megváltó?
Én azért lettem apolitikus katolikus létemre, mert látom, micsoda undorító csatatérré lett a politika. (Vagy mindig is az volt?). Én, mint katolikus ember, radikálisan elutasítom azt a polgárháborút, amibe menthetetlenül belecsúszott Európa és Amerika. A katolikus ellenforradalmárok, úgy látom, idealizálják, esztétizálják és romantizálják ezt a polgárháborút; élvezkedve lubickolnak benne; számukra ez móka és kacagás! Abba már bele sem gondolnak, mi lesz, ha majd a magyar társadalomban is felébred néhány Breivik! Egyelőre még nyárspolgári eszközökkel zajlik „jobboldal” és „baloldal” küzdelme – kérdés: mikor fog ez átmenni „Game of Thrones”-szintre? Tudjátok: mikor majd emberek golyót röpítenek egymás fejébe, csak mert az egyik „jobb”, a másik „bal”! Átkapcsolunk Prónay Pál- és Szamuelly Tibor-üzemmódba! A kommentmezőn barangolva érezhető: sokaknál van igény a barbarizmusra, mindkét oldalon.
Ezért is mondom azt:
Donoso Cortes a faszom!
Az emberi élet többet ér bármilyen jéghideg ideológiánál. Nekünk pedig nincs jogunk elvitatni és elvenni embertársainktól. Még szavak szintjén sem.
