Grafománia

Grafománia

Nemi sovinizmus

2020. február 26. - Frederick2

http_com_ft_imagepublish_upp-prod-eu_s3_amazonaws.jpgEz a szép hölgy vajon miért gyűlöli a férfiakat? Hmm, biztos jó oka van rá...

Toronto van attack – 2018. április 23. Torontó. Alek Minassian egy furgonnal a járdára hajtott, és elgázolt 13 embert. Utolsó Facebook-posztja szerint ez az „Incel-felkelés” kezdete. Az incel a „involuntarily celibate” rövidítése. Azon emberek csoportja, akik egyfajta kényszerhelyzetből világi cölibátust fogadtak, azon egyszerű prózai okból, mert senki nem létesít velük szexuális kapcsolatot. Az Incel-fórumokon ezek a frusztrált férfiak a nőket és a feminizmust hibáztatják a kisiklott magánéletükért. Az Incel „heroikus alakjai” között szerepel Elliot Rodger, George Sodini, Anders Behring Breivik, Chris Harper-Mercer, William Atchinson és Nikolas Cruz – ebbe a „pantheon”-ba emelkedett be most Alek Minassian is

Több sem kellett a nemi sovinizmus másik gárdájának, a Gender Studies feministáinak, szinte azonnal megjelentek a harctéren, és telehányták férfigyűlölő tartalommal a közvéleményt.

Vegyük hát fel a gázmaszkot, és ugorjunk neki ennek a mérgező hulladéknak!

 

MGTOW – Mivel az Incel-huszárok előszeretettel alkalmazzák magukra az MGTOW megnevezést, ildomos lesz innen kezdeni a felvilágosítást.

Mi az az MGTOW?

Az MGTOW jelentése “Men Going Their Own Way”, vagyis Maguk Útját Járó Férfiak. Rengeteg meghatározás létezik velük kapcsolatban. Ahogy én látom, ez egyfajta válasz a 21. században megváltozott férfiszerepre. Észrevételük az, hogy a társadalom napjainkra a nők igényeit helyezi a középpontba, a férfiakét pedig aláveti a női igényeknek. (PL. a bíróság a válások nagy részénél a nőnek ítéli a gyermeket.) Mindez jelentősen erodálja a férfiak autonómiáját. Ezért a férfiak nagy része úgy döntött, kivonul a női igények alól, és a maguk útját járják. Európában és az USA-ban egyaránt létezik a jelenség, a leglátványosabb mégis Japánban, ahol már komolyabb demográfiai problémákat is okoz ez a szemlélet.

Több felosztás létezik. A legnépszerűbb (és szerintem a leginkább túlbonyolított) Wastrel értelmezése. Az enyém a következő:

- Aszexuális út: Ez annyit jelent, hogy a férfiak megtagadják maguktól a szexualitást. Úgy vélik, a szexualitás a nők eszköze a férfiak manipulálására. Mivel ki akarnak kerülni a manipuláció alól, magukra erőltetik ezt a szexmentes életmódot. Okfejtésük szerint, ha kimarad az életükből a társkeresés, a párkapcsolat és a szexualitás, több idejük lesz önmagukra. Rendkívül nehéz út, többen nem bírják sokáig. Ebbe kapcsolódott be az Incel is – de ennek a visszataszító őrületnek nem sok köze van az eredeti gondolathoz, inkább csak élősködik rajta. Az aszexuális útnak voltak gyakorlói Huffnágel és Wastrel – azóta mindkettő letért erről az útról, és keresik a monogám párkapcsolat lehetőségét.

- Hedonista út: A hedonista férfi nem hajlandó a monogám kapcsolatra, mert az szerinte kölcsönös kihasználást és kizsákmányolást eredményez a férfi és a nő között. Ezért poligám módon, bármikor felbontható nyitott kapcsolatban él, egyik virágról a másikra száll; szeretőket tart, akiket úgy cserélget, mint más az ingét. A PUA Tesco-gazdaságos Casanovái kizárólag ezen az úton járnak. Ennek gyakorlói Puzsér, Dennis és Ethan Wolf.

- Monogám út: Egy monogám kapcsolatban is járhatja a saját útját egy férfi. Megkeresik azt a nőt, aki egyenlő partnerük lehet az együttélés során, majd együtt dolgoznak egy harmonikus, szilárd párkapcsolaton. A lényeg, hogy a férfi a maga ura maradhasson egy párkapcsolatban. Valójában ez a klasszikus, hagyományos monogám modell átmentése a 21. századba. Ennek legnépszerűbb gyakorlója Deansdale.

Aszexualitás, hedonizmus, monogámia – ókortól napjainkig ismerős viszonyítások a szexualitáshoz. Nincs új a nap alatt!

Ennyi az MGTOW! Felesleges túlmisztifikálni!

 

A szexuális forradalom vesztesei – A nőgyűlölő Incel-szekta és a férfigyűlölő Gender-szekta ugyanabból a segglyukból jött ki. A segglyuk neve: feminizmus.

A legtöbb feminista azért gyűlöli a férfiakat, mert az élete egy szakaszában fájdalmat szenvedett el egy férfitól – ez a férfi lehetett az apja a családban vagy a párja a párkapcsolatban. A feminista mozgalom tele van leszbikus és aszexuális nőkkel – a többség sérültje egy régebbi, férfipartnerrel közösen kialakított hetero kapcsolatnak. Ezek a sérült hölgyek képtelenek különbséget tenni normális és nem-normális férfiak között, az árnyalás helyett minden férfit megbélyegeznek „elnyomó”-nak. A „férfiuralom” (a „patriarchátus”) intellektuális szempontból primitív, bár újbalos körökben népszerű teóriája szerint még a normális pasi is hibás, sőt bűnös, mert passzívan részt vesz a „férfiuralom” fenntartásában. Az ideális feminista férfi Schilling Árpád, aki folyamatosan mea culpázik a „férfiuralom” bűneiért, méghozzá úgy, hogy közben megtartja a privilégiumait. Igen, Schilling lehet akármilyen feminista élharcos, mivel fütyije van, privilegizált, s mint ilyen, fenntartja a „nőelnyomás” rendszerét. A hajléktalan férfi a híd alatt úgyszintén. Igénytelen elmélet igénytelen nőknek és férfiaknak – sajnos teli van velük a társadalomtudomány!

A Gender Studies, miközben sürgeti egy feminista szempontú pszichológia létrehozását, igyekszik elhallgattatni a hagyományos pszichológiának néhány kifejezetten figyelemre méltó eredményét. Például azt, hogy a nőgyűlölő férfiak nagy része rossz viszonyt ápolt az anyjával. A rossz viszony pedig onnan eredeztethető, hogy az anyjuk fizikálisan vagy mentálisan, esetleg a kettőt kombinálva bántalmazta a fiát. Az olyan fiú, akit bántalmazott az anyja, a későbbiek során képtelen ismerkedni a nőkkel – innen pedig sorra jönnek a párkapcsolati kudarcok. További elgondolkodtató tény, hogy a pedofilok többségét gyermekkorukban szintén bántalmazta az anyja. A kéjgyilkosok pedig mind egy szálig olyan férfiak, akik gyermekkorukban bántalmazást szenvedtek el az anyjuktól. Bizony, a végén kiderül, hogy majdnem ugyanannyi nő bántalmazta a gyermekét, mint férfi! Ha nem több. Kellemetlen tények – söpörjük gyorsan a szőnyeg alá!

A helyzetet súlyosbítja, hogy a szexuális forradalom kifejezetten felemás módon tette szabaddá a szexualitást mindkét nem számára. A szexuális forradalom szinte minden nő számára lehetővé tette a szexuális önmegvalósítást. Legyen kövér vagy karcsú, csúnya vagy szép, öreg vagy fiatal, fogyatékos vagy egészséges, a nő mindig talál magának partnert. Viszont a szexuális forradalom áldásai kevesebb férfihoz jutottak el; akik igazán nyertesei, az alfahímek és a vagyonos béták. Ha egy férfi csúnya, kövér, öreg vagy fogyatékos, kevesebb eséllyel indul a randipiacon. (Lásd társkeresők tapasztalatai – Tinder)

Arról is csekély diskurzus folyik, hogy kemény verseny zajlik a férfiak között a nőkért. Kínában, ahol kétszer annyi férfi van, mint nő, még durvább a versengés. Persze ez a történelem kezdete óta így volt, de a szexuális forradalomnak köszönhetően beállt némi változás. A Nők Lapja, a Cosmopolitan és egyéb női magazinok pszichológiai rovata szerint minden férfinak jut nő, csak keresnie kell az Igazit, legyen kedves és udvarias, gyengéd és romantikus! Bullshit! A szexuális forradalom óta megnőtt a nők hipergámiája. A nő tapasztalata az, hogy seregnyi férfi keresi a kegyeit. Megrészegül – az, hogy válogathat, megnöveli az egóját. Ugyanakkor, biológiai ösztöneinél fogva, keresi azt a férfit, aki mind neki, mind utódainak biztosítja a biztonságot. A biztonságot pedig külső jegyekhez méri: sokan úgy vélik, az erős, a szép, a gazdag férfi garantálja a biztonságot. Az olyan kultúrtermékek, amik kikerülnek E. L. James és Stephenie Meyer kezei közül, ráerősítenek erre a képzetre. Mindezért a nők durván válogatnak a férfiak közül. A csúnya lány is az álompasiról álmodozik, az alfahímre utazik, a hercegre fehér lovon, és ezért nem egyszer kikerüli az átlag férfiakat. A szexuális forradalom radikálisan csökkentette a férfiak randizási és ismerkedési esélyeit. Megnőtt azon férfiak száma, akik kiestek a randipiacról. Bizony, sok férfi havonta 1 óra szexhez jut – egy kurvával, 15 000 Ft-ért! (És nem egy nyomorult lúzer még ki is fejezi háláját a szexpartner oldalak értékelő mezejében!) Ha majd feministáék itt is bevezetik a kliensbüntető törvényt, ennyi sem marad nekik…

Minderre pedig jön a MeToo és egyéb Gender-reformok, amivel a feminizmus konzerválja ezt az egyenlőtlenséget, és még több férfit rekeszt ki a szexualitásból. Nem véletlen, hogy egyesek (mint Puzsér), szexuális ellenforradalomnak tartják a harmadvonalas feminizmust. Viszont azok a férfiak, akik kiesnek a párkapcsolat és a szexualitás teréből, érzelmileg és szexuálisan kielégítetlenek, ezáltal pedig frusztráltak lesznek. A szexuálisan frusztrált férfiak tömege ugyanolyan időzített bomba, mint a beengedett muszlim bevándorlók tucatjai. Ennek már meg is történt néhány robbanása…

 

Kompenzálás – A szexualitásból kirekesztett férfiak látszat-megoldása a cölibátus. Mivel ez a fajta önmegtartóztatás nem kapcsolódik magasabb célokhoz, a transzcendenshez, vagyis világi, ezért ennek művelői elég hamar elvéreznek. Van, aki idegileg és mentálisan összeomlik, s vegetatív módon fejezi be az életét; van, aki nem bírja tovább a szenvedést, és véget vet az életének; és van, aki fegyveres erőszakkal fizet meg a társadalomnak. Önmagában az MGTOW aszexuális ága is működésképtelen; így nem csoda az a sok kudarc, ami jár a kényszer-cölibátussal. Hülye próbálkozás. Szerencsétlenkedés.

Ami gyakoribb, az a kompenzálás. A szexualitásból kiszorult férfi kompenzál, vagyis keres magának valamit vagy valakit, akin kiélheti magát. Megfigyelhető, hogy azok a 30-as férfiak, akik nem képesek sikert elérni a saját korosztályukban, 50-es nőkhöz csapódnak – az ő gúnynevük az „anyakomplexusos”. De a 30-as férfi kapcsolata az 50-es nővel még nem igazi kompenzálás, mondhatni, ez a jobbik eset. Igyekeztem összeállítani egy listát, milyen kompenzációk lehetnek egy ilyen férfinál, a teljesség igénye nélkül:

- guminő: A férfi „kedvese” egy guminő.

- robotnő: A férfi „kedvese” egy robotnő (a közeljövőben).

- prostitúció: A férfi „kedvese” egy (akár több) prostituált.

- virtuális asszony: A férfi „kedvese” egy pornószínésznő, egy rajzfilmfigura, egy computer game karaktere, mindez a privát fantáziavilágában.

- dugópárna: A férfi „kedvese” egy párnára rajzolt anime lányfigura. (Japán sajátosság.)

- efebofilia: A férfi „kedvese” egy kamaszlány.

- pedofília: A férfi „kedvese” egy gyermeklány.

- húgimádat: A férfi „kedvese” a saját lánytestvére. (Japánban egy értelmiségi réteg lobbizik is a testvérszerelem elfogadtatásáért.)

Biztos lehetne még folytatni a listát. A nagy része ártalmatlan. Az efebofilia és a pedofília, a kamasz- és gyermeklányokhoz való vonzódás viszont olyan jelenség, ami veszélyforrás. A húgimádat szintén, legfőképpen az adott családon belül. De ha azt vesszük, hogy a felsoroltak mind a szexualitásban tetten érhető elidegenedés, akkor mind káros valahol. Az egyénre mindenképp. Remek mementó mind, hogy sikerült földbe döngölni a keresztény szexuáletikát. Mikor arról beszél a 68-at favorizáló balos értelmiség, hogy a szexuális forradalom által mennyivel színesebb lett a világunk, érdemes hozzávenni ezeket a „színeket” is.

 

Incel – Attól, hogy valakit bántalmazott az anyja, kudarcai voltak a nőknél, érzelmileg és szexuálisan kielégítetlen, nincs joga elvenni egy emberi életet. Nincs joga a nemi erőszakhoz, nincs joga az emberöléshez. Az MGTOW egyik igazi tanulsága az, hogy a férfi képes saját maga gyógyítására és fejlesztésére. Az MGTOW egy út, amely révén eljutunk egy autonóm állapotba; egy olyan helyzetbe, amikor mi uraljuk saját magunkat. Ha sebeink vannak, akkor azt kötelességünk begyógyítani; ha egyedül nem megy, kérjünk segítséget!

Persze ne tápláljunk illúziókat: nem minden férfi képes erre! Az Incel terroristái nem voltak képesek, hogy leküzdjék önmagukat. Mindenesetre még ki sem hűltek az áldozatok, a feministák már „nőgyűlölő terrorizmus” névvel illették az esetet, s ebbe besorolták a nekik ellenszenves MRA-, MGTOW- és PUA-, sőt alt-right csoportokat. Még az sem zavarta őket, hogy több MRA- és PUA-aktivista is elhatárolódott az Inceltől. A média pedig szolgaian ráerősített erre a tévképzetre.

A sajtó pedig valósággal „sztárolja” az Incel-gyilkosokat. Már tudjuk a nevüket. Belőlük gyártotta le a média a Joker klónjait. Nekünk, fogyasztóknak. Hiszen végül is az Incelek gyilkosságai is egy élmény, ami kólával és hot doggal elfogyasztható. Mindezzel a sötét romantikával pedig bátorítja azokat az elmagányosodott férfiakat, akik hajlamosak a vérontásra. Várható, hogy mint Breivik esetében, női rajongó levelek tucatjai íródnak majd a börtönben csücsülő Incelekhez, szexuális felajánlásokkal. Végre lesznek nők, akik majd rajonganak értük! A barbárok neveit sosem szabadna nyilvánosságra hozni, mert ezzel megágyazunk a hírnevüknek. Ahogy Puzsér mondta párszor: John Lennon gyilkosának nem szabad megjegyezni a nevét! Ezek az emberek erkölcsi hulladékok, akik nem érdemlik meg a figyelmünket. Az Incelek óta szitokszó sokak száján az MRA, az MGTOW, a PUA és az alt-right. És ezzel tettek egy szívességet a feminizmusnak!

Az Incel a modern nyugati kultúra terméke. Az 1920-as években még csak rednecként a feleségüket és a gyereküket verték, mert benne voltak egy családban. A családban vezették le a feszültséget. Az emancipáció óta viszont rengeteg nő számára lehetőséggé vált, hogy kikerülje az ilyen pasikat, vagy ha mégis megházasodott eggyel, bármikor elválhatott. Ez persze vívmány, tagadhatatlan. De ezek a barbárok itt maradtak a nyakunkon, csak most már egyedül vannak, magányosak, és a négy fal között álmodoznak arról, hogy visszavágnak a társadalomnak. (Uwe Boll – Rampage Trilogy, Todd Phillips – Joker). Az sem opció, hogy ezek az emberek elmenjenek papnak vagy szerzetesnek, hiszen napjaink társadalma megvetően kineveti a cölibátus minden formáját, ugyanakkor feltüzeli a szexuális vágyakat. Természetesen nem lesz mindenkiből erőszaktevő, akit kínoz a puncihiány, humanisták vannak köztük is szép számmal, de barbár mindig akad, és ahogy fokozódik az elidegenedés, lassan kialakul ennek a hagyománya, és növekedni fog az elkövetők száma. Elég csak az iskolai lövöldözésekre gondolni; elkövetőik szintén kirekesztettjei voltak a társadalomnak.

 

Megoldási javaslatok – Két olyan libertariánus értelmiségi is megszólalt az ügyben, akik ismertek az amerikai közvéleményben. Ők Robin Hanson és Ross Douthat.

Robin Hanson szerint, míg a jövedelmi egyenlőtlenségek folyamatosan egy politikai diskurzus részei, mellyel kapcsolatban sorra születnek a politikai javaslatok, a radikálisabb hangok pedig az erőszaktól sem riadnak vissza, addig a szexuális egyenlőtlenségek, mint téma, ki van szorítva a diskurzusból. Mikor azok, akik kevesebb szexhez jutnak, ugyanúgy szenvednek, mint akiknek kevesebb a jövedelme. A szexualitásból kiszorult férfiak láthatóan megkeresik egymással a kapcsolatot, szerveződnek e hiány jelentette identitás mentén, lobbiznak a szexuális újraelosztásért, és nem restek erőszakkal fenyegetőzni, ha nem teljesülnek követeléseik. A legtöbb Incel elutasítja ugyan az erőszakot, de nem egyszer előfordul, hogy a privát beszélgetések során támogatják azt, ha úgy vélik, előbbre viszi az ügyüket. Hanson azt is felveti, hogy átfedés tapasztalható azon férfiak között, akik kiszorulnak mind a gazdasági, mind a szexuális szcénából. Magyarán: a minimálbéres, az alacsony jövedelmű és a munkanélküli nem csupán anyagi, de szexuális értelemben is kevesebb erőforrásokkal rendelkezik. Érdekes mód a baloldal mégis elválasztja egymástól a kettőt, és míg a jövedelmi egyenlőtlenséget felkarolja, addig a szexuális egyenlőtlenségről tudomást sem vesz. Hanson nem választja el a kettőt, sőt anyagilag támogatná ezeket az embereket: több pénzzel többet érne el az adott férfi a randipiacon. Mindezt pedig kiegészíthetné a monogámiát a poligámiával szembeállító propaganda.

Ross Douthat szerint a szexuális forradalom nem teremtett egyenlőséget a szexualitás terén. Amit hozott, az egy új hierarchia, új nyertesekkel és új vesztesekkel. A megváltozott társadalmi keretek között nehézkessé vált az egymáshoz való viszonyulás a két nem számára. A házasság és a család értéke csökkent a fiatalok szemében. A szexuális kultúráról való közbeszéd pedig még mindig hefneriánus. Hugh Hefner, a Plaboy alapítóatyja fogalmai szerint rendeződik a szexuális kultúra. Hiába jelentek meg ellen-diskurzusok, még mindig a szexualitás teljes kiélése lett a legfőbb érték. Amíg a hefneriánus szemlélet a domináns a szexualitás terén, a kiszorultak reménykedni fognak egy esetleges forradalomban, ami dekonstruálja az egészet. Az elidegenedés miatt nőtt az emberek közti szakadék, az elmagányosodás és az elszigeteltség. Douthat bár támogatandónak tartja a monogámia népszerűsítését, úgy véli, ezek túl régimódiak egy olyan 21. században, amit átalakít a technológiai fejlődés. Természetesen fontos a monogámia tekintélyének helyreállítása, de ezt ki kell egészítenie olyan reformoknak, mint a prostitúció legalizálása és dekriminalizálása, akár a szexrobotok piacra dobása. A technológiai fejlődés és a jogszabályi változások érvényesíteni fogják majd a szexhez való jogot. Mind a legalizált prostitúció, mind a szexrobotok újraelosztó mechanizmusok lesznek a szexualitás terén.

Természetesen a közéletben sajnálatosan még mindig domináns feminista interpretáció sem maradhatott ki az Incel-jelenség értelmezéséből.

Amia Srinivasan, Gender-feminista úgy véli, az Incelek is gárdistái lehetnének az újjakobinus forradalomnak. Amia úgy próbálja megérteni az Incelek szenvedését, hogy közben azért igyekszik belerúgni egyet a férfitársadalomba. Íme: „Nem lehetséges talán az, hogy Rodger megbaszhatatlansága tünete volt annak is, hogy a nők az idők során internalizálták a patriarchális normáit annak, ki számít vonzó férfinak és ki nem?” Magyarosítva ezt a nyakatekert mondatot: a nők valójában a párválasztás során a férfiak által beléjük kódolt minták alapján választanak maguknak férfi partnert. Vagyis a hipergámia felelősei nem közösen a nők és a férfiak – hanem kizárólag a férfiak. A hipergámia a patriarchátus eszköze, amivel megnyomorította a nők gondolkodását. Itt a hipergámia valódi áldozatai elsősorban a nők, és csak utána a férfiak. Amia, követve a feminista tradíciókat, ide is vizionált egy kis maszkulin terrort.

Amia mégis megértően megcirógatja az Incelek feje búbját. Megérti a fájdalmukat, ugyanakkor el is magyarázza nekik, hogy a valódi felelős a szenvedésükért nem a nők hipergámiája, hanem a tőkés rendszer. Ugyanis a tőkés rendszer az, ami kialakította azt a közgondolkodást, amiben a nők kemény mérce alapján megszűrik maguknak a férfiakat. Amia, ellentétben Jordan Petersonnal és a PUA tanokkal, nem azt mondja az Inceleknek, hogy fejlesszék magukat, és akkor lehetővé válik egy boldog párkapcsolat. Hanem azt, hogy segítsenek megdönteni a tőkés rendszert, majd segítsenek megépíteni azt a feminista társadalmi és gazdasági rendet, amiben férfi és nő egyaránt boldog.

Amia Srinivasan egyébként, bármily meglepő, sok Incel által kedvelt tollforgató. Ugyanis Amia, ellentétben sok feministával, átvesz érveket az Incelektől. Amia szerint sok férfi „politikailag gyanús okokból”, mint bőrszín, jövedelem, testi és szellemi fogyatékosság, tényleg kiszorul a szexpiacról. Ő úgy véli, a szexualitás terén a vonzalom sosem személyes, hanem társadalmilag megszabott és befolyásolt. A közösségi normák döntik el, hogyan választ magának párt a nő és a férfi. A társkeresőkön végzett kutatásai során ő is úgy tapasztalta, a fizikai megjelenés olyan preferencia, ami maga mögé utasítja a többit, és sokat számít, hogy valaki eljut az első randiig. Amia szerint ott tévednek az Incelek, hogy dühük a nők ellen irányul, és nem a tőkés rendszer ellen.

Amia Srinivasan tagadhatatlanul golyófogónak, feláldozható gyalogoknak tekinti az Inceleket, méghozzá egy olyan új világ megépítésében, ami még szarabb lenne ezeknek a szerencsétlen flótásoknak. Vagyis hozza a szokásos rohadék feministát (úgy látszik, nagyítóval kell keresni köztük, akiben van emberség), de még ez is emberibb megközelítés, ha azt nézzük, hogyan értelmezik az Incel-jelenséget az elvtársai.

A többi feminista hozza a szokásos közhely-halmazt. Kötelező kirohanások a prostitúció, a pornográfia, a guminők, a szexrobotok ellen; az okoskodás, miszerint ezek megszüntetése jelentősen javítana a férfiak és nők közötti kapcsolaton. És kimászik a csatornából Jessica Valentini is, hogy rendpárti módon követelje az MRA, a MGTOW és a PUA, mint „nőgyűlölő terrorizmus” felszámolását, attól a Trumptól, akit teljes szívéből lenéz és megvett. Ami a legszomorúbb, hogy míg az USA-ban lezajlott ez az értelmiségi diskurzus, addig itt Magyarországon próbálkozás sem volt rá. Tóth Szabolcs Töhötöm Incel-tematikájú három részes cikke megdöbbentő módon visszhangtalan maradt, annak ellenére, hogy egy olyan újságíróról van szó, aki ismert a közéletben.

Ellenben, amiben nem különbözünk a „fejlett” és „haladó” Nyugattól, hogy a nemi sovinizmus, a radikális nők férfigyűlölete és a radikális férfiak nőgyűlölete itt is uralja a nemek közötti párbeszédet.

Megbocsátás helyett bosszú. Harag és gyűlölet.

Messze vagyunk még a „nemek harca” utolsó felvonásától. A befejezéstől. A megbékéléstől. Attól a pillanattól, amikor férfi és nő leteszi végre a fegyvert, s nem kaszabolja többé egymást.

A bejegyzés trackback címe:

https://grafomanpali.blog.hu/api/trackback/id/tr6415493166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása