A csecsemő az ideje nagy részét az édesanyjával tölti. Amint eléri a bölcsődés és óvodás kort, megjelenik benne a vágy, hogy megismerje a körülötte lévő világot. Eltávolodik az anyától, felfedezi maga körül a környezetet, tapasztalatokat szerez, visszatér a biztonságot jelentő anyához. Az anyánál töltődik fel energiával. Miután ismét ereje teljében van, megismétli a folyamatot. Újra és újra. Ez a folyamat természetes és egészséges. Így sajátítja el a gyermek az autonóm élethez szükséges készségeket. A szülő feladata, hogy bátorságot öntsön gyermekébe, és csak annyiban korlátozza, amennyire szükséges. A szülőnek bizonyos távolságból követnie kell gyermekét, és védenie kell a veszedelmes szituációktól. Az utánkövetés fontos a védelmezés miatt.

Mindez addig normális, amíg a szülő át nem lépi az egészséges határt. A gond akkor van, ha túlzásokba esik. Túlvédi gyermekét.

Ismerős szituációk. Szerintem nincs olyan ember, aki ne találkozott volna vele. Az anyuka/apuka nem engedi ki a játszótérre gyermekét. A szülő nem engedélyezi, hogy elmenjen játszani a barátaival. Az anyuka/apuka nem engedi el az osztálykirándulásra vagy a táborba a gyermekét. Soha nem mehet el bulizni a kamasz. Tiltva van a kamasznak a pasizás/csajozás, a párkapcsolat és a szexualitás 19 éves koráig. Mindezen tiltások motivációja a féltés, a sok esetben képzelt veszélyektől való óvás.

Túlvédés.

Az amish közösségekben a gyermekek túlvédése „normális”. A lány még akkor is le van szabályozva, ha elmúlt 20. Az amish-ok szerint a külvilág veszélyes.

A szülő védelmezi gyermekét minden fizikai és érzelmi sérüléstől. Megóvja minden olyan negatív tapasztalattól, mint a visszautasítás, a csalódás, a boldogtalanság, a kudarc. A szülői túlvédés egy szélsőséges mentalitás. Ez esetben a szülő ellenőrző, védelmező és támogató funkciója akadályozza a gyermeke önállóságát. Szélsőséges kontrolljával a szülő lesz az akadálya annak, hogy a gyermek eltanulja az önálló életvitelhez szükséges készségeket. Pozitív funkció fordul át negatívba.

A túlvédő szülő rendszeresen ellenőrzi és korlátozza gyermeke viselkedését. Túlságosan beleavatkozik gyermeke életébe azzal, hogy ő dönt helyette. Mindig ő tudja legjobban, mire van szüksége a gyermeknek. A gyermek élete valóságos aranykalitka. Mindez egy bezártság, ahol a gyermek megfullad a szűk keretek között. A gyermeknek nincs lehetősége, hogy megtapasztalja, mi a valódi szabadság. A gyermek fogoly.

Az egészséges szülői szerep kettős. Egyszerre tartja fenn a gyermeke biztonságát és támogatja a gyermeke önállóságát.

***

Mit eredményez a jellemfejlődésben a túlzott szülői kontroll?

Negatív énkép: A túlvédő családból jövő gyermek nehezen tud megbirkózni az élet nehézségeivel. A pozitív énkép kialakulásához szükségesek a megpróbáltatások és a megpróbáltatások leküzdéséből következő sikerélmények. (Mese-analógia: a próbák és a próbák teljesítése). A túlvédő szülő radikálisan beavatkozik gyermeke társas kapcsolataiba, ami miatt a későbbi felnőtt nehezen lesz képes kialakítani emberi kapcsolatokat. A gyermek önbecsülése akkor szilárd, ha a szülei biztatják az akadályok leküzdésére. A túlvédő szülők viszont nem engedik, hogy a gyermek kilépjen a komfortzónából. Általában maguk a szülők küzdik le helyette az akadályokat. A gyermek a komfortzónában nem fejlődik semmit.

Depresszió: A túlvédő szülő szorong, és szorongását átadja a gyermekének is. Ha a gyermek nem küzdi le a szorongását, szorongani fog felnőttként is. A túlvédő szülő elülteti azt a gondolatot a gyermeke elméjében, hogy a világ egy veszélyes hely. A szorongás elvezet egy idő után a depresszióhoz. Azzal, hogy a túlvédő szülő megoldja gyermeke helyett a problémákat, kialakítja benne a tehetetlenség érzését. Azzal pedig, hogy folyamatosan monitorozza gyermeke kapcsolatait a kortársakkal, taccsra teszi a magánéletét. Így kerül ki a szorongó szülők kezei alól egy depressziós felnőtt.

Bűntudat: A későbbi felnőtt képtelen lesz egyedül helytállni az élet színpadán. Gyermekként már hozzászokott ahhoz, hogy az összes problémáját a szülei oldják meg helyette. Függ a szüleitől, mint autoritásoktól. Az apa és az anya olyan tekintélyszemélyek, akiknek totálisan alárendeli magát. A felnőttben nem alakult ki az autonóm személyiség. A felnőtt benne marad a komfortzónában, és így elkerüli a kockázatokat. Természetesen változhat pozitív irányba is. Persze, nem kizárható, hogy meghaladja önmagát. Egyszer csak kilép a komfortzónából, vállalja a kockázatokat, leküzdi az akadályokat, és megoldja a problémákat. Önfejlesztés során léphet előre az életben. Ez esetben viszont egy idő elteltével jelentkezni fog a bűntudat. A szabadság iránti természetes vágya ellentétbe kerül a szülei által nyújtott biztonsággal. Bűntudata lesz, mert úgy gondolja, elárulta az anyját és az apját. Amíg nem küzdi le a bűntudatát, nem lesz teljes az autonómiája.

Örök szolgaság: A kontrolláló családban egy gyermek cselekedetei csak akkor helyesek, ha a szülei rábólintanak, hogy helyes. Csak az a gondolat, csak az a cselekedet, csak az a jellem helyes, amire engedélyt adnak a szülők. Egy ilyen családban a gyermek megtanulja az engedelmességet. A szülők ezzel mintát adnak a gyermeknek: az engedelmesség mintáját. Az „alattvaló” először a szüleinek engedelmeskedik, majd a tanároknak az iskolában, a főnökségnek a munkahelyen, a házastársnak a házasságban. Szubmisszív és szervilis személyiség lesz. Képtelen lesz arra, hogy NEM-et mondjon a másiknak. Szeretetéhsége miatt engedelmeskedni fog a domináns félnek. A megfelelés, a másoknak való tetszés háttérbe szorítja a valódi igényeket.

Örök lázadás: Természetesen áteshet a ló túlsó oldalára is. Ha nem alattvaló lesz, akkor lázadó. Ahogy nem normális a folyamatos engedelmeskedés, úgy a folyamatos lázadás sem. A kamaszkor magában hordozza a lázadást, de ez elmúlik a felnőtt korban. A lázadás akkor örök, ha kompenzálni akar valamit az egyén. Ez esetben kompenzálni akarja a családban való alávetettséget és elnyomást. Kiszabadul a családból, de tudat alatt továbbra is lázad a szülei ellen. A kockázatvállaló magatartás során úgy érezheti, hogy gazdája a saját életének. Az „örök lázadó”, ha nem rendezi a viszonyát a szüleivel, valamilyen szenvedély rabja lesz: kábítószer, videójáték, szexualitás, politika stb. Az „örök lázadó” nem autonóm személy, bár annak hiszi magát. Immár nem a szülei rabja, hanem a szenvedélyeké. Az ilyen „örök lázadó” könnyedén kiköthet egy szektában vagy egy mozgalomban, aminek a keretei között „lázadhat” valami megfoghatatlan ellen.

Tökéletességre való törekvés: Perfekcionizmus. A gyermek azt tanulja meg egy kontrolláló családban, hogy csak akkor jár az elfogadás, a szeretet és a dicséret, ha megfelelő a magatartása és a szorgalma, a viselkedése és a teljesítménye. A szülő csak akkor szereti a gyermekét, ha jó eredményekkel tér haza az iskolából. A rossz jegyért jár a szeretet-megvonás. Felnőttként tudat alatt már törekedni fog a tökéletességre. Úgy érzi, csak tökéletes emberként szerethető. A gyerek személyisége több elemből épül fel; a szülők megerősítik, ami számukra szimpatikus, és legyengítik, ami számukra unszimpatikus. A szülők a saját képükre formálják a gyereket. A szülő kialakít egy képet magának a gyermekéről, majd igyekszik fenntartani ezt a képet a folyamatos kontrollal. A kontroll könnyedén átmehet a lelki terror különféle formáiba. A szülő a lelki terror gyakorlását úgy hívja, hogy „nevelés”. A gyermek igyekszik megfelelni a szülői képnek, de ezáltal feszült lesz, ideges. A gyermek bensővé teszi a külső kontrollt. Így nem csupán a szülei fegyelmezik kívülről, de maga a gyermek is saját magát belülről. A torz önkontroll nem engedi kialakulni benne a szabadság érzését. A tökéletességre való törekvés nárcisztikussá teszi a személyét. Felnőttként már úgy fog gondolni önmagára, mint aki mindenkinél jobb. Csak olyan emberek lehetnek a szűk környezetében barátként, munkatársként, élete párjaként, akik ugyanolyan jók, mint ők.

Szorongó kötödés: Az a férfi/nő, akit elnyomott az anyja/apja, a párkapcsolatban is olyan párt keres magának, aki elnyomja őt. Valójában az egyik szolgaságból átmegy a másikba. A szerencsétlen nem párt talál magának, hanem egy másik gazdát. Miközben erőteljesen függ a másiktól, olyan játszmákat generál, amelyekben az elesettsége, a gyengesége által erőszakol ki figyelmet és szeretetet a domináns féltől. Gyerekkorban a szülei babusgatták, felnőtt korban a férj/feleség. Így lesz ő szeretetkurva.

Aszexualitás: Természetesen itt is áteshet a későbbi felnőtt a ló túlsó oldalára. Az „örök lázadó”, miután megelégelte a szülői kontrollt, úgy határoz, a továbbiakban nem enged maga fölé semmiféle kontrollt. A párkapcsolatot is úgy értelmezi, mint alávetettséget. Magára ragaszt valami címkét (fűevő, Migtahó, aszexuális feminista, pánszexuális), hirdeti az aszexuális élet örömeit, és elégedetten veszi tudomásul, hogy jegyzi az identitását az LMBT. Szexmentes élet, klafa! Szingliként élvezi a maga nyomorúságos életstratégiáját, míg el nem jut a keserű felismeréseket hozó öregkorig.

***

Változás alatt áll a kapitalizmus. Vele együtt formálódnak az emberi társadalmak is. A változás kihat a gyermekekre is.

Az 1980-as években, ha egy nő, figyelmetlenségből, ott hagyta a gyermekét a piacon, valaki a járókelők közül karon fogta az anyját kereső gyermeket, a hangos bemondó pedig figyelmeztette a figyelmetlen édesanyát. Az emberek jobban figyeltek egymásra. Napjainkban, ha anyuka elhagyja a csemetéjét a hipermarketben, a legtöbb ember észre sem veszi a kódorgó gyermeket. Ma több a pedofil, mint a rendszerváltás előtt. Virágzik a gyermekkereskedelem. A média szexualizálja a gyermekeket. Egy olyan társadalomban, ahol az emberek nem figyelnek egymásra, bármi megtörténhet a gyermekkel. Mire a rendőrség cselekszik, az anyja által elvesztett gyermek már kinn van külföldön.

Az 1980-as években, ha a gyermek figyelmetlenül lelépett az úttestre, egy autó elé: csikorgás, anyázás, de a gyermek megmaradt. Az autóvezetők akkor úgy voltak szocializálva, hogy felelősség van a vállukon, figyelni kell vezetés közben, előre kell gondolkodni, elkerülni a balesetet! Napjainkban az autóvezetők többsége igyekszik alkalmazkodni egy felgyorsult világhoz. Folyamatosak az autóbalesetek. Itt elütöttek egy gyalogost. Ott ütközött két autó. A sofőr nem figyelt, beborult az árokba. Telefonál, netezik vezetés közben. Úgy vezet, hogy közben dolgozik a szervezetében az alkohol és a kokain. Több száz lóerős kocsikkal száguldoznak az emberek az utcákon. Még akkor sem lehetsz biztonságban az utcán, ha minden idegszáladdal figyelsz a környezetedre.

Sorolhatnám az „akkor és most” párhuzamait. És még be sem hoztam a képbe a technológiai fejlődés által létrejövő veszélyzónákat. (Ajánlom e tekintetben megtekintésre KenytheOne „Az Összeomlás Napja”, „A Megszégyenítés Kora” és a „Black Mirror Útikalauz” videóit.) Az X generáció még egy kevésbé betegebb társadalomban nőtt fel, mint az Y és a Z generáció. Az sem volt egészséges (a Kádár-rendszer, ugyan!), de nem volt ilyen beteg. A rendszerváltás után kialakult Magyarország betegebb. Az X generáció olyan környezetben nevelkedett, ahol alacsonyabb volt a kockázat, és több lehetőség volt arra, hogy tanuljanak a hibákból. Élőbb volt a szolidaritás, mint most. Az emberek figyeltek egymásra. Erősebbek voltak az emberi kapcsolatok. Az erkölcsöt még nem kezdte ki a filozófiai relativizmus. Kevesebb szociopata futkosott az utcán. Kiröhögjük az úttörő-táborokat (jajdegagyi), de ott a gyermekek nagyobb biztonságban voltak, mint ma az internet világában, a Facebook-on és a hasonszőrű közösségi oldalakon. A társadalmunk egyre jobban elmerül az elidegenedésben és a barbárságban. Nehezebb a megélhetés és a túlélés. A posztmodern erodálja az erkölcsöt és kultúrát. A szülő helyett nevel a média – Benedek Elek meséi helyett itt egy kis Hannah Montana! A gyermekek fel vannak rakva az orosz rulettre; kockáztatunk és játszunk, túléli vagy sem! Safe space, szivárványcsaládok, hópehely-nemzedék!

Ahogy Cseh Tamás énekelte egykor:

„Fiamból idegbeteg lett, nem bírta a váltásokat,

és elnézem az unokámat, látom, hogy gyönge alak.

Hogy lesznek ezek túlélők? Valami itt korcsosul.

Kérdezném, hogy száz év múlva ki tud majd itt magyarul?

És ahogy magukat nézem, egyik sem betonkemény.

Elszállnak az első szélre! Mi lesz így? – kérdezem én.”

A szülő elengedi a gyermek kezét, a kicsike pedig kilép az aknamezőre! Beteg szülők nevelnek gyermekeket beteg felnőtté! Újratermeli magát a beteg társadalom!