Grafománia

A mobbing

2019. június 16. - Frederick2

A bullying társadalmilag ismert jelenség: gyerekek és kamaszok körében történő megalázás és kirekesztés, testi és lelki bántalmazás. A felelősségteljes szülők igyekeznek megóvni a gyermekeiket az áldozattá válástól; borzalmas, ha egy gyerek megtapasztalja azt, hogy nem teljes jogú tagja a kortársai közösségének. A felnőtt ugyanúgy áldozata lehet a megalázás-kirekesztés eljárásának, mint a gyermek; ez a mobbing. Az áldozat felnőtt, az elkövetők felnőttek, a terror helyszíne pedig a munkahely. A Munkahelyi (T)error blog „szép” gyűjteménye a mobbing jelenségének. A mobbing viszont nem használatos az iskolai zaklatások megnevezésére, ha az iskola itt munkahely. A magyar iskolarendszer frusztrált légköre amúgy kifejezetten alkalmas hely a bullying és a mobbing gyakorlására; rossz közérzet garantált.

A mobbing során rendszeresen érik a személyt a munkahelyén fizikai és/vagy lelki sérülések. Az elkövető egy vagy több személy; magányos ragadozó vagy veszett falka. A pszichoterror kiváltója lehet az irigység és a féltékenység, személyes ellenszenv; de az is lehet, hogy az elkövető pusztán szociopata, akinek a munkahelye a vadászterülete. A mobbing eszköztára széles: rágalmazás, becsmérlés, kiközösítés, agresszív fellépés. A vezető esetén a kirúgással fenyegetés. Minden mobbing, ami folyamatosan rossz közérzetet kelt a dolgozóban. A mobbing 40%-a köthető vezetői pozícióban lévő emberhez. A munkahelyi zaklatás nagy része olyan, hogy egy vezérhím vagy –nőstény körül csoportosuló bagázs kipécéz magának valakit, rászáll, és terrorizálja napi rendszerességgel. A mobbing általában olyan munkahelyeken fordul elő, ahol merev a hierarchia. A nyitott struktúrákban ritka a mobbing; egyenrangúak a munkatársak, nincs alárendelődés. Persze egy egészségesen autoriter munkaközösségben sincs mobbing. Ha egy munkahelyi struktúrában rivalizálnak a dolgozók, akkor garantált a kevesebb vagy több konfliktus.

Kik lehetnek áldozatok? Ezt így felesleges csoportokra bontani; kortól és nemtől függetlenül érheti az embert munkahelyi zaklatás. A legtöbb esetben az alacsony önértékelésű, labilis érzelmű, gyenge szociális készségű emberek a célpontok. A bántalmazók között rengeteg a nárcisztikus személy, akik mások fájdalmából merítenek erőt. A versengések során, mikor a tét a bér és a pozíció, szintén kialakulhatnak ilyen abnormális helyzetek.

Az emberek többsége arra van determinálva, hogy a munkaerő-piacon bassza… töltse el az ideje nagyrészét. A munkahelyi terror frusztrálttá teszi az egyént, ezt a frusztrációt pedig viszi haza, a lakására, a családjába. Ellenben nem muszáj elviselnie a napi szintű terrort; amit csak lehet, azt meg kell tennie, hogy véget vessen a megaláztatásnak és a kirekesztésnek, a szorongásnak és a feszültségnek, a stressznek és a depressziónak. A pszichoterror eredményez fejfájást, torokszűkölést, izzadást, szédülést, alvászavart, szorongást, levertséget, pánikot. Így jelez az emberi test, hogy most már elég. A beletörődés rossz stratégia; az önvédelem és a további támadások meggátolása elengedhetetlen.

A vezetőnek illik észlelnie a mobbingot, az észlelés után pedig tenni kell ellene. Értelemszerűen nagyobb részt azért, mert megköveteli az igazságosság ideája. Az ideán túl ott a praktikum is: a munkahelyi marakodás kikezdi a munkaközösségen belül a szolidaritást, és csökkenti a hatékony munkavégzést. A stresszes alkalmazott nehezebben teljesít, és hajlamos a betegségekre. Egy munkahely, ahol gyenge vagy egyenesen hiányos a szolidaritás, gyengébben teljesít a munkaerő-piacon.

A vezető szerepe jelentős a munkahelyi struktúrában. Mint vezető, mintát ad az alatta dolgozóknak. Magyarán: ha szorgalmas munkásfő, akkor ösztönzi az embereit a munkára, ha viszont egy lusta fasz, akkor ellentétes hatást vált ki! Ha az adott vezető gyenge autoritás, akkor jelentősen növelheti a mobbing esélyét. A vezető, ha odafigyel a beosztottjaira, és meghallgatja panaszaikat, megszűntetheti a munkahelyi zaklatások lehetőségét. Egy rossz autoriter rendszerben, ahol a vezető kegyetlenül és agresszívan megtorolja a kudarcokat, a félelem kialakíthat a beosztottak között egyfajta igényt a bűnbak kreálásra. Különösen fontos, hogy ne legyen trend a kipécézés a munkaközösségben. A társas felelősségvállalás nem csupán a vezetőre ró felelősséget, hanem az alkalmazottakra is; aki szemtanúja egy ilyen mobbingnak, kötelessége jelentenie a feljebbvalójának vagy a vezetőségnek.

A mobbing nem csupán pszichológiai, hanem jogi kategória is. Ha valaki a munkahelyén mobbing áldozata, fontos, hogy segítséget kérjen a problémája kezelésére. A legelső lépés az elhatározás, hogy kilép az áldozat szerepkörből. Érdemes nem átlendülni ellentámadásba; egyrészt, mert a mobbing kezdeményezőinek részbeni célja a provokáció; másrészt, mert csak kiélezi a feszültséget a közösségen belül. Ha a zaklatás elkövetője a munkatárs, a vezetőt érdemes megkeresni; ha az elkövető a vezető, akkor a HR. Amint súlyosabb szintre lép a munkahelyi terror, a vezetőség pedig nem hajlandó foglalkozni az üggyel, érdemes keresni egy jogi képviseletet, vagy azonnal kezdeményezni a felmondást. A fizetés a becsületes munkáért jár, nem pedig az elszenvedett sérelmek lenyeléséért; így nem tolerálható semmilyen körülmények között sem a munkahelyi terror.

Fontos észben tartani, hogy a munkahelyen való felmondást csak végső esetben érdemes meglépni, amikor nincs más megoldás. Az ember eleve arra van kényszerülve, hogy túléljen, ez pedig fokozatos éberséget követel tőle. A stressz egy alattomos mentális betegség, ami gyengíti az ember lehetőségeit a túlélésre. A személy onnan, hogy kezébe veszi az irányítást, és tesz valamit az ellene irányuló támadások ellen, megtapasztalja, hogy a saját maga ura, és nem képtelen a cselekvésre. A mobbing művelői törekednek rá, hogy kialakítsák a tehetetlenség érzését az áldozatban – de ez illúzió. Az embernek joga van az önvédelemre, mi több, lehetősége van önmaga megvédésére. Szélsőséges esetben, ha a vezetőség szarik az egészre, ott kell hagyni a munkahelyet. Az a melóhely, amely teret enged a munkahelyi terrornak, nem érdemli meg az alkalmazottak hűségét.

Úgy bizony, aki benn marad az áldozatszerepben, eleve vesztésre áll! Az önvédelem persze kényes dolog, mert az ilyen munkahelyi zaklatások valójában a munkahelyi játszmák egy fajtája. Az erősebb jellem belemehet egy ilyen játszmába, és akár arra is van esélye, hogy megszégyenítse, és ezzel meghátrálásra kényszerítse a támadót. Viszont ha nem erős jellem, akkor a játszmába való belemenés csak még nehezebb helyzetbe hozhatja. Az erős jellemű személy belemehet a játszmába, és erővel kitörhet a szituációból, de a gyengébb jellemű inkább kérjen segítséget. Ahogy elmondtam párszor: a vezetőségnek kötelessége megszüntetnie a munkahelyi konfliktusokat, a terrorizálást meg aztán főleg. A vezetőség impotenciája esetén viszont lépni kell; nem marad más lehetőség, mint a felmondás!

A bejegyzés trackback címe:

https://grafomanpali.blog.hu/api/trackback/id/tr2814896992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.