A bullying társadalmilag ismert jelenség: gyerekek és kamaszok körében történő megalázás és kirekesztés, testi és lelki bántalmazás. A felelősségteljes szülők igyekeznek megóvni a gyermekeiket az áldozattá válástól. Borzalmas, ha egy gyerek megtapasztalja azt, hogy nem teljes jogú tagja a kortársai közösségének. A felnőtt ugyanúgy áldozata lehet a megaláztatás és a kirekesztés folyamatának a munkahelyén, mint a gyermek az iskolában. A mobbing az, amikor a felnőtt bántalmazva van a munkahelyén. Az áldozat felnőtt, az elkövetők felnőttek, a terror helyszíne pedig a munkahely. A Munkahelyi (T)error blog gyomorforgató gyűjteménye a mobbingnak. (Csak erős idegzetűeknek!) Érdekes módon a mobbing kifejezést nem alkalmazzák a szakemberek, ha a bántalmazott felnőtt munkahelye az iskola. Mikor bizony nem csupán gyermekeket bántalmaznak az iskola falai között a diáktársak, hanem időnként néhány tanár is szívesen rugdalja verbálisan a kiszolgáltatott kollégát! Egy tanári kar is alkalmazhat terrort az olyan kollégán, aki valamiért kilóg a sorból. A magyar iskolarendszer frusztrált légköre kifejezetten alkalmas hely a bullying és a mobbing gyakorlására; a rossz közérzet garantált.

A mobbing során rendszeresen érik a személyt a munkahelyen fizikai és/vagy lelki sérülések. Az elkövető egy vagy több személy; magányos ragadozó vagy veszett falka. A pszichoterror kiváltója lehet az irigység és a féltékenység, személyes ellenszenv. Néha(?) elég egyszerű az indok: kell valaki, akin levezethetik a feszültséget, a frusztrációt. De az is lehet, hogy az elkövető pusztán szociopata, akinek a munkahelye a vadászterülete. A mobbing eszköztára széles: gúnyolódás, rágalmazás, becsmérlés, kiközösítés, időnként fizikai erőszak. A vezetőnél még ott van a kirúgással való fenyegetőzés. A mobbing mindenképpen egy erőszakos fellépés a gyengébbel szemben. A mobbing folyamatosan rossz közérzetet kelt a dolgozóban. A mobbing sokszor köthető valamilyen vezetői pozícióban levő személyhez. Egy vezérhím vagy vezérnőstény körül csoportosuló bagázs kipécéz magának valakit, rászáll, és terrorizálja napi rendszerességgel. Ez számukra szórakozás és kikapcsolódás, móka és kacagás. A mobbing általában olyan munkahelyeken fordul elő, ahol merev a hierarchia. A nyitott struktúrákban ritka a mobbing, mivel egyenrangúak a munkatársak, nincs alárendelődés. Természetesen egy egészségesen autoriter munkaközösségben sincs mobbing. Ha egy munkahelyi struktúrában rivalizálnak a dolgozók, akkor garantált valamennyi konfliktus.

Kik lehetnek az áldozatok? Bárki. Ezt így felesleges csoportokra bontani. Kortól és nemtől függetlenül érheti az embert munkahelyi zaklatás. A legtöbb esetben az alacsony önértékelésű, labilis érzelmű, gyenge szociális készségű emberek a célpontok. A bántalmazók között rengeteg a nárcisztikus személy, aki mások fájdalmából merít erőt. A versengések során, mikor a tét a több fizetés és a magasabb pozíció, szintén kialakulhatnak ilyen abnormális helyzetek.

A munkaerő-piac igazi tenyészőhelye a terrorlegényeknek és terrorleányoknak. Az emberek többsége arra van determinálva, hogy a munkaerő-piacon bassza el… óh, pardon, töltse el az ideje nagy részét! A munkahelyi terror frusztrálttá teszi az egyént, ezt a frusztrációt pedig viszi haza, a lakására, a családjába. A munkásnak nem szabad elviselnie a napi szintű munkahelyi terrort! Amit csak lehet, meg kell tennie, hogy véget vessen a megaláztatásnak és a kirekesztésnek, a szorongásnak és a feszültségnek, a stressznek és a depressziónak! A pszichoterror eredményezhet fejfájást, torokszűkülést, izzadást, szédülést, alvászavart, szorongást, levertséget, pánikot. Így jelez az emberi test, hogy most már elég! A beletörődés rossz stratégia. Az önvédelem, a további támadások meggátolása elengedhetetlen a fennmaradáshoz. Felesleges a szofizmus, a szavak csűrése-csavarása; a mobbing súlyos támadás az emberi személy ellen. És mint ilyen, tűrhetetlen!

A vezetőnek illik észlelnie a mobbingot, az észlelés után pedig tennie kell ellene. Értelemszerűen elsősorban azért, mert megköveteli az igazságosság ideája. Az ideán túl ott a praktikum is. A munkahelyi marakodás kikezdi a munkaközösségen belüli szolidaritást, és csökkenti a hatékony munkavégzést. A stresszes alkalmazott nehezebben teljesít, és hajlamos a betegségekre. Egy munkahely, ahol gyenge, esetleg hiányos a szolidaritás, gyengébben teljesít a munkaerő-piacon.

A vezető szerepe jelentős a munkahelyi struktúrában. Mint vezető, mintát ad az alkalmazottainak. Ha szorgalmas vezető, akkor ösztönzi az alkalmazottait a munkára; ha lusta vezető, akkor az alkalmazottainak többsége is átadja magát a henyélésnek. Ha a munkahelyi vezető egy gyenge autoritás, akkor jelentős esély van rá, hogy megjelenik a munkaközösségben a mobbing. A vezető, ha odafigyel a beosztottjaira, és meghallgatja a panaszaikat, kizárhatja a munkahelyi zaklatás lehetőségét. Egy rossz autoriter munkaközösségben, ahol a vezető könyörtelenül és agresszívan megtorolja a kudarcokat, a félelem kialakíthat a beosztottak között egyfajta igényt a bűnbak kreálásra. Különösen fontos, hogy ne váljon hagyománnyá a bűnbak-képzés a munkaközösségben. A társas felelősségvállalás nem csupán a vezető vállaira helyezi a felelősséget, hanem minden egyes alkalmazottra is. Aki szemtanúja a mobbingnak, kötelessége jelentenie a feljebbvalóinak és a vezetőségnek.

A mobbing nem csupán pszichológiai, hanem jogi kategória is. Ha valaki a munkahelyén mobbing áldozata, fontos, hogy segítséget kérjen a probléma kezelésére. A legelső lépés az elhatározás, hogy kilép az áldozati szerepkörből. Érdemes nem átlendülni ellentámadásba. Az erőszakos reakció egyenesen tiltott! A mobbing kezdeményezőjének a célja ugyanis a provokáció; hogy bevonja a másikat a játszmába. A játszmázás viszont kiélezi a feszültséget a közösségen belül. Ha a zaklatás elkövetője az egyik munkatárs, a vezetőt érdemes megkeresni; ha az elkövető maga a vezető, akkor a HR. Sajnálatosan van olyan szituáció, amikor maga a HR nem ér szart sem az ilyen esetekben! Amint súlyosabb szintre ér a munkahelyi terror, a vezetőség és a HR pedig nem hajlandó foglalkozni az üggyel, érdemes felkeresni egy jogi képviseletet, vagy azonnal kezdeményezni a felmondást. A fizetés a becsületes munkáért jár, nem pedig az elszenvedett sérelmek lenyeléséért. Valójában nem tolerálható semmilyen körülmények között a munkahelyi terror. Ha nincs más megoldás, mint a felmondás, meg kell tenni!

Fontos észben tartani, hogy a munkahelyen való felmondást csak végső esetben érdemes meglépni, amikor nincs más megoldás. Az ember eleve arra van kényszerítve a jelenlegi társadalmi és gazdasági rendszerben, hogy túléljen, ez pedig fokozatos éberséget követel tőle. A stressz egy alattomos mentális betegség, ami gyengíti az ember túlélési lehetőségeit. A személy onnan, hogy kezébe veszi az irányítást, és tesz valamit az ellene irányuló támadások ellen, megtapasztalja, hogy a saját maga ura, és képes a cselekvésre. A terrorlegények és terrorleányok törekednek rá a mobbing során, hogy kialakítsák a tehetetlenség érzését az áldozatban – ami végső soron illúzió. Az embernek joga van az önvédelemre, sőt, lehetősége van önmaga megvédésére. Radikális esetben, ha a vezetőség szarik az egészre, ott kell hagyni a munkahelyet! Az a munkahely, amely teret enged a terrornak, nem érdemli meg az alkalmazottak hűségét!

Aki benne marad az áldozati szerepben, eleve vesztésre áll. Az önvédelem kényes dolog, mert a mobbing a munkahelyi játszmák egy típusa. Az erősebb jellem belemehet egy ilyen játszmába. Akár arra is van esélye, hogy megszégyenítse, és ezzel meghátrálásra kényszerítse a támadóit. Viszont ha nem erős jellem, akkor a játszmába való belemenés csak még nehezebb helyzetbe hozhatja az áldozatot. Az erős jellemű személy belemehet a játszmába, és erővel lerendezheti a konfliktust. A gyenge jellemű személy viszont jobban teszi, ha kér segítséget. Ahogy mondtam párszor, a vezetőségnek kötelessége megszüntetnie a munkahelyi konfliktusokat, a terrort meg főleg! A vezetőség impotenciája esetén viszont lépni kell; nem marad más lehetőség, mint a felmondás!