Grafománia

Egy Moskát Anita-interjú margójára

2019. december 09. - Frederick2

( https://melegkonyvek.blog.hu/2019/11/29/_lmbt-t_olvasunk_moskat_anita )

64618942_2270416636341435_1686117737077669888_n.jpg"Arcra simán lehetne a csaj valakinek a cukibarátnője, kár a genderhuszárkodásért, ha már ír, bevágódhat az olvasmányélménnyel is." (don Fefinho)

1,

A napokban olvastam egy interjút Moskát Anitával.

Hogy kivel?

Korunk új Thury Zsuzsájával, Gergely Mártájával, Beczássy Juditjával, Kertész Erzsébetével, Gáspár Margitjával.

Nem hallottál róluk, kedves olvasó?

A Kádár-rendszer és az Aczél-féle kultúrpolitika tollforgató hősnői voltak; a maguk korában népszerűek és olvasottak, ma már kevesek olvasmánya. Ma, a 21. században a Balliberális Network szintén kitermel egy kékharisnya nemzedéket, akik immár nem a szocializmus győzelméről, a marxista üdvtanokról, az emancipáció szépségeiről és a munkásosztály helyzetéről írnak, hanem Gender- és LMBT-témákról. Valószínűleg, amikor majd „egyszer mindez összedől / és kezdi majd újra a semmiből” (Kovács Ákos), ugyanerre a sorsra jutnak az újbaloldal írónői is. Kevesek olvasmánya lesz majd. Egyelőre itt vannak velünk, írnak, beszélnek és cselekednek, alakítják az irodalmat és rajta keresztül az értelmiségi közbeszédet. Valamilyen téren rombolnak.

Mit kérdezel, kedves olvasó? Hogy Moskát Anita jó írónő-e?

Fogalmam sincs. Az általa írt irodalom másodlagos célja a szórakoztatás, az elsődleges a balliberális identitáspolitika népszerűsítése, mondhatni, propagálása. Moskát irományai többnyire a balliberális identitáspolitika témáit járják körül, általában megfelelve az LMBT- és a Gender-narratívának. Kibaszottul nem érdekel! Igazából az interjúra is azért figyeltem fel, mert egy ismerősöm felháborodott rajta, miszerint itt egy újabb tanújelensége annak, hogy egy olyan apolitikus műfaj, mint a fantasy, átpolitizálódott balról. Elolvastam, és bár nem kapott el az ideg, néhány keserű gondolatot azért mégis kihozott belőlem a meginterjúvolt művésznő. Moskát ugyanis nagyon örül annak, hogy a fantasy – mind a nemzetközi, mind a magyar irodalmi életben - beépítette magába az LMBT-témákat. Az első politikai párt, amely nyomatni kezdte a balliberális identitáspolitikát hazánkban, az SZDSZ volt – a hazai fantasy pedig, bizonyos kiadók és szerzők gondos munkája révén, felfedezte ezt az SZDSZ-örökséget. Hurrá, örülünk! Erre inni kell, baszd meg!

Az interjúnak van még egy pikantériája: Veszprémi Szilveszter, vagyis Szilvió, az interjút készítő blogger minden ellenvéleményt töröl a kommentmezőben. Balliberálisok szerint így működik ez a demokrácia…

2,

De ami bennem igazán kiváltotta az érdemi reagálást, ez a gondolat:

 

„Szerintem az utóbbi pár évben, egy évtizedben vált ez beszédtémává a zsánerben, egyre inkább láthatók olyan szerzők, akik korábban nem, akár színes bőrű vagy transznemű szerzők. Most jutott el odáig a közeg, hogy az ő hangjukat és történeteiket is meg szeretné hallgatni, elég csak megnézni az utóbbi évek komolyabb díjainak shortlistjeit.

Emiatt van egy nagyon éles vita a közegben. Néhányan félnek attól, hogy így „megváltozik” a zsáner, és nem marad olyan, amilyennek ők szerették, de nem sérül semmi attól, hogy sokszínűbbé válik, hogy egyre több nézőpontot ismerünk meg. Szerintem pont a zsánerirodalom az, ami nagyon alkalmas arra, hogy ilyesmi kérdéseket tematizáljon. Ha egy idegen fajjal empatizálni tudok, akkor nehogy már ne tudjak egy olyan embertársammal, akivel lehet, hogy sok mindenben különbözünk, de hát nincs két olyan ember, aki ne különbözne. Pont a zsánerolvasónak kellene a legempatikusabbnak lennie, hiszen varázslényekkel, idegenekkel együtt tud érezni, akkor nehogy már egy transznemű vagy aszexuális karakter nem elfogadható. És bár hangosak ezek a viták, ezzel együtt azt gondolom, hogy nagyon jó irányba halad a közeg, és van egy nagyon elfogadó réteg, aki kifejezetten kíváncsi más, új nézőpontokra. Maga a zsáner pedig csak jól jár, ha bővül és színesedik.” (M.A.)

 

Létezik két kamu kisebbség az LMBT szubkultúrában: ez a transzformerek és az aszexuálisok.

A férfiak, akik nőnek hiszik magukat, és a nők, akik férfinak hiszik magukat. „Csók és Könny”-stílusú nyálassággal így szokás megfogalmazni: „Olyan nők, akik férfi testbe születtek, és olyan férfiak, akik női testbe születtek. Ez az ő tragédiájuk.” Somerset Maugham-tól és Gustave Flaubert-től tudjuk, a romantika a nyárspolgár számára semmi egyéb, mint egy eszköz a valóság meghamísítására; aki pedig meghamísítja a valóságot, az valójában menekül a problémái elől. Minél érzelgősebb a meghatározás, annál hazugabb. A szerencsétlenek, akik azt se tudják magukról, hogy fiúk vagy lányok, tipikus mintapéldányai az élethazugságnak. Sok nevük van: transzvesztita, transznemű - én maradok Putyin ironikus megnevezésénél: transzformerek.

Hogyan lesz a transzformer?

Úgy, hogy a fiúgyermek/lánygyermek rosszul szocializálódik a családban. A fiúgyermek/lánygyermek nem kapja meg a szükséges férfi/női mintát a családban (ennek több oka lehetséges), és ezért az ellenkező nemű mintát tanulja el a családban. A fiú az anyjától eltanulja a női mintát, a lány az apjától a férfi mintát. Az ellenkező nemű mintával való azonosulás pedig eljuttatja a transzneműség beteges állapotába. A transzneműség egy mentális betegség, nem különb az alkoholizmusnál és a pedofíliánál.

Az aszexualitás már egy kicsit bonyolultabb téma. Ugyanis két irányultsága van az aszexualitásnak. Az első irányultság a transzcendens. Az adott férfi és nő azért tagadja meg magától a szexualitást, mert közelebb akar kerülni a transzcendenshez. Vagy másképp szólva: Istenhez. Legnépszerűbb példa a papi, a szerzetes- és apácarendek; vagyis Isten szolgálata. Most tekintsünk el a kurvázó, pedofil és homoszexuális papoktól; attól, hogy egyes emberek elbuknak az Úr próbáján, az nem kisebbíti a cölibátus érvényességét! (Eleve, aki nem képes teljesen megtagadni magától a szexualitást, ne fogadjon cölibátust!) És abba sem menjünk bele, hogy helyes-e a református papok házassága! Itt a lényeg az, hogy a transzcendens célok miatt vállalt aszexualitás a legmagasabb szint. Ez az aszexualitás szakrális – és ez távol is esik az LMBT értelmezési körén!

Az aszexualitás második irányultsága szigorúan immanens, evilági, nélkülözi a szakrálist és a transzcendenst. Az LMBT számára kizárólag ez a világias aszexualitás számít; mondhatni, szerinte ez az egyedül lényeges aszexualitás. A probléma az, hogy az LMBT által tematizált és favorizált aszexualitás viszont úgyszintén a lélek betegségéből eredő mentális sérülés. Vegyük csak példának az aszexuális feministákat és az MGTOW aszexuális irányzatát – mindegyikük aszexuális életmódjának velejárója a nemi sovinizmus. Az aszexuális feministák gyűlölik a férfiakat, az MGTOW aszexuális kanjai pedig gyűlölik a nőket. A szexualitás megtagadásának mozgatórugója náluk a sérelem és a gyűlölet. A sérülés jöhet a családból: a nő, akit kislánykorában bántalmazott az apja, és a férfi, akit kisfiúkorában bántalmazott az anyja. A sérülés jöhet a párkapcsolatból: a nő, akit a kapcsolatban bántalmazott a férfi társa, és a férfi, akit a kapcsolatban bántalmazott a női társa. Az a nő, akit megerőszakoltak, szintén megtagadhatja magától – akár örökre – a szexualitást.

A transzneműség és az aszexualitás valójában mentális sérelmek, amiket konzervál az LMBT (és a Gender Studies), de nem gyógyít. Moskát örül annak, hogy transznemű és aszexuális témák vannak az irodalomban – de ezek létező problémák hamis és hazug interpretációi. A balliberális identitáspolitika olyan irodalmi műveket termel, amelyek azt mondják a mentális betegségre, hogy az nem betegség, hanem életmód-stílus; és ezzel azt üzenik a pszichológiai segítségre szoruló embereknek, hogy ne gyógyuljanak meg, hanem konzerválják a betegségüket egészen a végpontig. Ez, akárhogy is nézem, mentális mérgezés a kultúrán keresztül – amibe bevették a fantasy-t is, mint eszközt.

Moskát szerint jó, hogy megszólalnak színesbőrú szerzők az irodalomban. Sírvaröhög! Eddig is írtak afro-amerikai, latin-amerikai és ázsiai szerzők irodalmi műveket. Ami változott, hogy a balliberális identitáspolitika most elárasztott minket egy csomó ideológiailag elkötelezett fehér-ellenes írástudóval (komisszár elvtársakkal), akik hergelik a latinókat, a négereket, az ázsiaiakat, a muszlimokat és a cigányokat az elnyomónak beállított fehérek ellen. Az irodalom, mint gyűlöletkeltés; társadalmi uszítás, mint művészi produktum!

Igen, Moskát, örülünk, ez jó irány – egyre beljebb az intellektuális mocsárba!

3,

Moskát szerint érdekes viták vannak a zsáneren belül, és színesebb lett az intellektuális élet. Gondolom, ez alatt a balliberális szubkultúrán belül lévő intellektuális csörtéket értette. Mert én valahogy nem láttam azt, hogy a balliberális identitáspolitika hívei, akár a politikában, akár az irodalomban, akár a filozófiában, leültek volna eme identitáspolitika liberális és konzervatív bírálóival vitázni, beszélgetni. Ellenben emberek elkussoltatására számtalan példa adódott (pl. az interjút készítő Szilvió is előszeretettel moderál ki ellenvéleményeket). Vagyis éppen nem látok példát arra, amiről Moskát beszél: „éles viták”, „színesedő és bővülő zsáner”, „elfogadó réteg”. Igaz, nemrégiben Gaura Ágnes is álmodozott a Moly-on egy feminizmusról szóló nyitott vitáról – ahol éppen csak a feminizmus bírálóit nem hívják meg. Bár ha belegondolok, ebben sincs semmi új: hiszen a Kádár-korszak intellektuális élete is milyen pezsgő, színes, mozgékony volt, tele vitákkal!

Maradjunk a balliberális identitáspolitikánál! Moskát ilyeneket is ír:

 

„Számomra teljesen elképzelhetetlen, hogy léteznek olyan intézmények, ahol megpróbálják átnevelni az embereket, és megpróbálják a fejükbe ültetni, hogy az, amilyenek ők, az egy hibás dolog, ráadásul pont a legsérülékenyebb kamaszkorban.” (M.A.)

 

Moskát itt a homoszexualitás intézményes gyógyításáról beszél. És akkor itt el is érkeztünk egy olyan témához, amiről tilos a vita. Tabusított.

Szász Péter Domonkos. Nagy Gergely. Szabados Ádám. Szilvay Gergely.

Csak négy olyan név, akik bírálói és ellenzői a balliberális identitáspolitikának, akik készek vitázni a témáról, és akiket igyekszik a balliberális szubkultúra kirekeszteni az identitáspolitikáról szóló vitából.

Bár megy a nagy liberalizmuskodás a homoszexualitás-téma kapcsán, de ez a leginkább tabusított téma. Állítólag a tudományos kísérletek során megdőlt a genetikailag determinált homoszexualitás elmélete, Állítólag – ugyanis erről csak a jobboldalon merészelnek beszélni, ott is szűk körben. A témáról nincs intellektuális diskurzus. Az olyan keresztény közszereplők, mint Nagy Gergely, Szabados Ádám, Szilvay Gergely, évek óta hangoztatja azon véleményét, hogy biológiailag és genetikailag determinált homoszexualitás nincs; a homoszexualitás egy rossz szocializáció okozta mentális betegség, ami megfelelő pedagógiai és pszichológiai módszerekkel, gyógyszerekkel és hittel gyógyítható. Előfordulhat, hogy nincs igazuk – de az is lehet, hogy igen. A lényeg az, hogy az intellektuális közélet esélyt sem ad Nagy Gergelynek, Szabados Ádámnak, Szilvay Gergelynek, hogy kifejtsék koncepciójukat, bizonyítsák állításaikat, egyáltalán azt, hogy megméretessenek a közvélemény előtt. A saját köreikben megnyilvánulhatnak, de a széles intellektuális közéletben nem.

Akkor most a homoszexualitás mentális betegség vagy természetes állapot?

Ez az a kérdés, amire nem tudok adni egy határozott választ. Mert mind balról, mind jobbról betüremkedett a homoszexualitás tematikájába a politika. Több az ideológia, kevesebb a tudomány. (Őszintén: nekem a Nagy-Szabados-Szilvay trióval is az a problémám, hogy erősen érződik mögötte az ideológia, jobbról.) Ugyanakkor a Balliberális Network az, ami megakadályozza a témáról az egészséges diskurzust. Álszent a balliberális oldal identitáspolitikája, mert pontosan erről nincs őszinte párbeszéd a közéletben – hanem kussoltatva van rengeteg ellenhang.

Még lehetne arról beszélni, mennyire ki vannak rekesztve az identitáspolitikáról való diskurzusból az olyan keresztény civil szervezetek, mint a Magyar Alapítvány a Keresztény Civilizációért és a Kálvinista Apologetikai Társaság. Igaz, ők jobboldalról is több figyelmet és támogatást érdemelnének.

Sok anomáliát lehetne felemlíteni a közbeszédben, amik éppen nem húznák alá Moskát Anita véleményét. De lépjünk tovább!

4,

A rendszerváltás után, mindmáig, a kultúra balliberális kézben van. Ha egy társadalmat romlásba akarsz taszítani, először a kultúrát kell megmérgezned. A társadalom a mérgezett kultúrán keresztül szívja magába a mérget. A Balliberális Network a kultúrán keresztül támadja az erkölcsöket, és teszi dekadenssé a társadalmat. Mindez nem újdonság, a recept ismétlődő. Bangha Béla, jezsuita szerzetes írta egy könyvében, hogy zsidó kézben van a magyar kultúra – és a kultúrán keresztül a magyar társadalom. Igen, ez ingoványos talaj; Bangha Béláról nincs normális monográfia, az életműve nincs rendesen feldolgozva a magyar eszmetörténetben. Kijelentéseiről pedig azért sem lehet normálisan értekezni, mert a magyar társadalomban nincs kielégítően kibeszélve sem az antiszemitizmus, sem a zsidókérdés. Gyurgyák János még reménykedett benne, hogy vaskos könyve, A zsidókérdés Magyarországon egy egészséges vitát eredményez a közéletben. Általában, ha készül egy fontos könyv vagy film a témáról, néhány értelmiségi elmondja a véleményét, páran vitatkoznak, esetleg felháborodnak (kényes téma, no) – aztán újra visszasöprik a problémát a szőnyeg alá. Bangha Bélának annyiban igaza volt, hogy valakik birtokolták a kultúrát, azon keresztül mérgezték a társadalmat; azok között voltak zsidók is; de a fő felelősök nem a teljes zsidóság. Bangha páter jól látta: van egy kultúrát bitorló klikk.

Ami elképesztő, az ismétlődés.

A Horthy-rendszer: szűk kőr, mely birtokolja a kultúrát, és mérgezi rajta keresztül a társadalmat.

A Kádár-rendszer: szűk kör, mely birtokolja a kultúrát, és mérgezi rajta keresztül a társadalmat.

A rendszerváltás után: szűk kör, mely birtokolja a kultúrát, és mérgezi rajta keresztül a társadalmat.

Az ismétlődés.

A Balliberális Network hangoztatja, hogy a célja a sokszínű társadalom, de igazából, amit építeni szeretne: az egy balliberális társadalom. A balliberális kurzus elemeiben mélyen szélsőbal.

"Aki nincs velünk, az ellenünk" – A Rákosi-klikk jelszava. Amiről nem esik szó, az, hogy ez nem csupán Rákosi Mátyás szemlélete volt, hanem Lukács Györgyé.

“Aki nincs ellenünk, az velünk van” – Amikor a Kádár-féle szemlélet leváltotta a Rákosi-féle szemléletet, kialakultak azok az apolitikus kulturális közegek, ahová visszavonulhatott a politikába belefáradt ember.

Manapság valamiért az eszmetörténet keveset foglalkozik azzal, hogy Lukács Györgynek, és két tanítványának, Király Istvánnak és Pándi Pálnak, nem tetszett a kádári szemlélet. Királyról és Pándiról azt kell tudni, hogy teljesen osztották Lukácsnak a kultúráról vallott bigott nézeteit, s egyfajta inkvizítori szerepet töltöttek be az irodalom, az esztétika és a művészet területén. Ők úgy gondolták, egyetlen kultúra fogadható el: ami segíti a Forradalmat! Lukács tanítványai, hol nyíltan, hol burkoltan, törekedtek arra, hogy felszámolják az apolitikus kultúrát. Úgy vélték, a kultúrának feladata van: mégpedig részt venni a politikában, támogatni a forradalmat, építeni a kommunizmust! Kádár János féken tartotta ezeket a faszfejeket!

Ma ki a példaképe az újbaloldalnak?

Lukács György. Az újbaloldal ifjú titánjai úgy tekintenek a társadalomra, a politikára és a kultúrára, mint Lukács György. Aki nem olvassa Lukács Györgyöt, az is. Mert Lukács György egy mém. Az újbaloldal egyébként újraolvassa Király Istvánt és Pándi Pált is.

Mindez természetes.

Az újbaloldal azt az utat követi, amit Király István és Pándi Pál. Király István és Pándi Pál azt, amit Lukács György. Lukács György azt, amit Rákosi Mátyás. Rákosi Mátyás azt, amit Kun Béla. Kun Béla azt, amit Lenin. Lenin azt, amit Robespierre.

"Aki nincs velünk, az ellenünk". – Tévedés azt hinni, hogy ez Rákosi önálló gondolata. Ez egy több száz éves mém, amiben visszatükröződik a jakobinus logika. A Nagy Forradalom idején fogant ez a szemlélet. Rühellem Kádárt (meg mindazt, amit jelképez a korszaka), de még mindig jobban járnánk, ha a magyar újbaloldal kádári lenne. De sajnálatosan rosszabb, mert a magyar újbaloldal rákosista.

Moskát Anitával kapcsolatban azt tudom csak elmondani, amit egyszer már Gaura Ágnesről is. Moskát Anita és Gaura Ágnes balliberális, de nem jakobinus. Ők szerintem észre sem veszik, mihez asszisztálnak lelkesen. Ha tudatos résztvevők, akkor persze rosszabb. De valószínűleg naivak. Párszor már felhozták nekem, hogy Moskát Anita és Gaura Ágnes remekül írnak, remek írónők. Lehetséges. Fogalmam sincs, mert egyiket sem olvasom. Előfordulhat, hogy jól írnak; ők az új Szabó Magda és Kaffka Margit! De leszarom! Most nem arról van szó, hogy a regényeiken belül milyen a cselekmény, a leíró részek, a dialógus, a lélekábrázolás stb. Jelen pillanatban azt nézem, mi az a politikai tett, ami kötődik hozzájuk. Én azt látom, hogy eme „öntudatos” nők hozzájárulnak ahhoz, hogy a kultúrában lemenjenek a negatív folyamatok. Nem ők hozzák létre, csupán asszisztálnak. Az, hogy valaki jó tollú szerző, még nem ad felmentést a romboláshoz – még akkor sem, ha azt hiszi a rombolásról, hogy építés. Makszim Gorkij is egy zseniális realista író volt, messze maga mögé utasítva Csehovot – de intellektuálisan támogatta a sztálini gépezetet. Szolzsenyicin GULAG-könyvében van egy fejezet, amikor Gorkij meglátogatja a GULAG-ot; és a nyomorult bemagyarázza magának, hogy a GULAG egy humanista alapokon megszervezett átnevelő tábor, ahol az emberek nem csupán belátják a szocialista humanizmus igazát, de az ott végzett munkájukkal hozzá is járulnak a szocialista humanizmus diadalához. Moskát és Gaura is ilyen kis Gorkijok. Ők itt az új humanisták, akik hiszik, építenek, miközben rombolnak; és hangoztatják, mennyire emberségesek, miközben a MeToo-gépezet ártatlan férfiak egzisztenciáját alázza szarrá. Azt a típusú értelmiséget képviselik, ami mindig is jelen volt a baloldalon: az öntudatos humanistát, aki nem veszi észre, hogy aminek az ébredéséhez hozzájárult, az újbarbárság.

Bár valamilyen téren érthetőek az indítékaik. A Szép Új Világgal együtt épül az új GULAG-szigetvilág is. És aki nem akar bekerülni, talán jobban is teszi, ha Makszim Gorkijjá válik. Szolzsenyicinnek lenni szar!

A bejegyzés trackback címe:

https://grafomanpali.blog.hu/api/trackback/id/tr5315345090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sipi81 · http://www.egalizer.hu 2019.12.13. 14:31:52

"Akkor most a homoszexualitás mentális betegség vagy természetes állapot?"
Nekem az egész kérdéskörrel csak egy logikai problémám van: ha a homoszexualitás nem genetikailag meghatározott hajlam, akkor abból az következik számomra, hogy a szexualitás sem, ergo a heteroszexualitás sem genetikailag meghatározott...