Grafománia

Aristo

2019. szeptember 03. - Frederick2

„A stílus viselkedésmód, a választásaink és a lemondásaink tükröződnek benne: eldöntjük, hogy milyenek ne legyünk.”

(Alessandro Del Piero)

 

A Bölcsek Kövére c. filmben van egy jelenet, amikor főhősünk, a nagyon kövér Sherman Klump a szerelmével elmegy egy stand up előadásra. A stand up-os srác, Reggie egyik kedvenc fogása az, hogy kipécéz valakit a közönségből, majd beszólások révén beletapossa a sárba. Mások megalázása nála a humorforrás. Sőt, igazából személyek megszégyenítése a specialitása; ő ebben jó!

„Kicikizzem?” – vinnyogja Reggie.

„IGEN, CIKIZD KI! CIKIZD KI!” – fröcsögi a közönség.

És a stand up-os rohadék eleget tesz a csőcselék akaratának. Megaláz és megszégyenít egy embert. Fájdalmat okoz egy embertársának. A közönség pedig jól mulat, más kárára. Sherman Klump megszégyenítve oldalog el, a párjával az oldalán. Félelmetes jelenet; amikor ezt láttam, elhűltem a rettenettől.1 Reggie, amint verbálisan lecsap áldozatára, győzelmet arat felette, s a közönség vadul tombol és röhög. Az a jelenet megmutat valamit az emberi természet sötét oldaláról; azt, amikor nem tekintjük embernek embertársunkat, sőt elvitatjuk tőle emberségét.

Mások megalázása, mint humorforrás. Ezt úgy is nevezem, hogy Havas Ramsay-humor; ő az a karakter a Trónok Harcá-ban, aki úgy deríti magát jókedvre, hogy testileg és lelkileg is megkínoz másokat. Havas Ramsay humorának forrása embertársai testi és lelki fájdalma – amit ő okoz szándékosan.2

Mások megalázása, mint humorforrás. Ez megtalálható a magyar politikai életben is. A baloldalon ennek tökélyre fejlesztői a feministák; a verbális lincselésnek olyan iszonyatos művészlelkei jutnak eszembe, mint Antoni Rita, Gerle Éva és Szatmári Réka. Már felbukkantak azok a fiatal lányok is, akik igyekszenek felzárkózni hozzájuk, mint Ámon Kata és Balta Fruzsina/Floris/Florida (vagy mi a neve mostanában?). De ha baloldalon keresgélünk, ne feledkezzünk meg azokról a férfiakról sem, akik szintén ügyesen és okosan, megfelelő hozzáértéssel bántalmaznak verbálisan ellentétes politikai oldalon álló embereket az internet bugyraiban, így okozva öblös nevetést és önfeledt hahotázást, mókát és kacagást a közönségnek: Konok Péter és Para-Kovács Imre! Baloldalról pedig csúszunk át jobboldalra, és csodáljunk meg olyan NER által pénzelt kínzómestereket, mint Bayer Zsolt és Pozsonyi Ádám! Megadja Gábor, aki egyébként egy művelt és intelligens, tehetséges fiatalember3, időnként szintén lecsúszik erre az alávaló szintre – hiszen verbálisan bántalmazni valakit menő! A 444 és a 888 versenyben alázza a politikai ellenfeleit. Mert igen, a nagy kínzómesterek kitermelése mellett azért a baloldal és a jobboldal folyamatosan ontja magából a kisebb tehetségeket is, akik már megunták, hogy otthon letépjék a legyek szárnyát, és naponta fenékbe rugdalják a macskát!

„Kicikizzem?” – vinnyogják a jobboldal és a baloldal kínzómesterei.

„IGEN, CIKIZD KI! CIKIZD KI!” – fröcsögi a közönség.

Azért jó tudni, hogy milyen eszközök, módszerek és stílusok épülnek be a magyar bal- és jobboldalba! Szinte hónaponkénti tapasztalatom, hogy a bal- és jobboldal egyre igénytelenebb, gusztustalanabb, etikátlanabb, kulturálatlanabb! Hova lehet innen süllyedni? Mi várható legközelebb egy ilyen közegben?

Nevezzük meg főhősünket! Aristo. A jobboldal kedvence. Hazai sztár-értelmiség, akit tisztelettel és imádattal, rajongással és áhítattal emlegetnek a jobboldalon. Híresség a konzervatívok között. Valójában nincs olyan hónap, hogy ne találkozzak a nevével valamelyik fórumon, blogon, közösségi oldalon és személyes beszélgetésen. Természetesen, nem bírva ellenállni a kíváncsiságnak, elolvastam néhány cikkét és esszéjét; pontos számot nem tudok mondani, de tíznél biztosan többet. Két dolgot figyeltem olvasás közben:

Tartalom és stílus.

Tartalom terén azt nyújtja, amit az átlagos NER-zsoldos. Az Orbán-kormány jól csinál mindent, az ellenzék segghülye, és mindenki alávaló, aki bírálja az Orbán-kormányt. Ez nem csupán szervilis, de arrogáns is. Nélkülöz mindenféle árnyaltságot és tárgyilagosságot, helyette, amit nyújt, az egy egydimenziós kép a politikáról. Elhiszem, hogy van egy réteg, akinek erre van szüksége: fideszes nyárspolgárok számára finom falatkák Aristo írásai. A FIDESZ tökéletes, az ellenzék nyomorult – íme, a fideszes tartalom!

De legalább akkor élvezetes lenne a stílus; vagy mondhatnám, a csomagolás! De nem az! Aristo a legtöbb esetben a gonzó újságírást nyomatja (hiszen ahhoz Magyarországon minden bölcsész remekül ért!), néha meg átvált esszére. Az esszéírói stílus jobb – de nem különösebben kiemelkedő. Amit gonzó újságírás alatt művel, az igénytelen szar. Aristo írásairól lerí, hogy Bayer és Bucó stílusát utánozza; nem véletlenül említem a két urat, mert szerintem arról van szó, hogy Aristo elirigyelt Bayertől és Bucótól két dolgot: egyrészt a népszerűséget és sikert, amit kivívtak a jobboldalon; másrészt azt a rajongótábort, amit kinyertek maguknak a FIDESZ híveiből. Aristo elérte mindkettőt. Ha hozzácsapjuk még az Öreget, Stefka Istvánt, akkor megkapjuk a Jobboldali Legalja Újságírás Négy Apokaliptikus Lovasát. Bayer, Bucó, Aristo és az Öreg. El tudják képzelni? Ha egy minőségi vörösborhoz hozzáadunk egy kis szennyvizet, megkapjuk az élményt!

És ha már rajongótábor! Jajj!

 

„Hála Istennek, Aristo Mester hozza a nagyon magas szintet, köszönet érte!” (Hlatki István)

„Aristo Mester interpretálása minden pénzt megér! :D Már megint könnyesre röhögtem magam, köszönöm!” (Cecília István Cili)

„Gyöngyszem gyöngyszem hátán :) 10/10 szuper!” (Cecília István Cili)

„Nem lehetne napi két cikk megírására kérni Önt, kedves Aristo? Jutna egy délelőttre, egy délutánra és így az egész nap jól telne. Köszi!” (Andrea Tamási)

„A "nyájas olvasó" soha nem fogja megunni az Ön remekeit, úgyhogy várjuk továbbra is a frappáns cikkeit.”(Andrea Tamási)

„Aristo, ez a fanyar, intellektuális humorod zseniális!!!” (Ildikó Szendi)

„Aristo, mint mindig, fején találta a szöget. Szenzációs!!!!!!!!!!” (János Darabos)

 

Aristo báró, szépen berendezett szalonjában, kényelmes kanapéján ülve, Vivaldit hallgatva, egy pohár vörös bort kortyolgatva. Körülötte forognak szolgái, cselédei, lakájai. „Aristo, feladhatom rád a kabátot?” – kérdezi az egyik. „Aristo, letisztogathatom a talpadat a nyelvemmel?” – kérdezi a másik. „Aristo, kinyalhatom a szart a seggedből?” – kérdezi a harmadik. Aristo biccent a csicskáinak; szereti, ha kényeztetik. Elönti a megérdemelt nyugalom… „Felköttetem a lord-majort, Ha bosszant bármi nesz!”4… Mit mondasz, felháborodott olvasó? Gyalázatos és gusztustalan vagyok? Én semmi mást nem teszek, csak leszedem a kulturmázt a kommentelők mondanivalójáról, és megmutatom azt pőre valójában. Szervilizmus. Névvel és arccal! Szolgalelkűség névvel és arccal - ez a gyalázatos és gusztustalan! Az, hogy mára a szolgaszellem olyan tulajdonsággá vált, amit büszkén felvállalnak sokan. Persze nem Aristo; ő nem névvel és arccal, hanem anonim módon szolgája a NER-nek. (Ennyiben becsületesebb Bayer, Bucó és Stefka!) De a kommentelők nem zavartatják magukat, hogy nincs elrejtve a személyazonosságuk. Ők ugyanolyan névvel és arccal felvállalják az Aristo iránt érzet szeretetüket, mint az Orbánhoz való hűségüket. Aristo pedig részben ezt adja nekik: a mintát a szolgaságra! Aristo az Orbán-kormánynak nyal, sok kommentelő pedig neki! De szép is ez itt a magyar Ugaron, fel is fordul tőle a gyomrom!

Aristo Mester? Minek a mestere? A gonzó újságírásnak nem, az esszéírásnak nem, más képességekben nem tűnik fel… Ja, igen! Van, aminek a mestere: a megalázásnak, a megszégyenítésnek, a mocskolódásnak, a fikázásnak, a verbális bántalmazásnak, a lincshangulat meglovagolásának. Aristo ezen a téren tényleg mester! Kínzómester! Még Bayer és Bucó is tanulhatna tőle néhány fogást (talán így is van)!

„Kicikizzem?” – vinnyogja Aristo.

„IGEN, CIKIZD KI! CIKIZD KI!” – fröcsögi a közönség.

 

„Ezt Dévényi István – az utolsó, igazi Simicska-árva, a G-nap nagy vesztese, igazikonzervatív – követi el heti rendszerességgel.  A műsor – már ha ez az – általában is szégyenteljesen hazug szokott lenni, ám most szintet lépett, és a nézőnek az a benyomása támadt, hogy egy, a tébolyda klubszobájában elhangzó beszélgetést hallgat ki. Dévényiről nem tudtam eldönteni, hogy maga is gondozott, vagy csak a pszichiáterek által beépített tégla, akit az ápoltak elmeállapotának felmérése és dokumentálása érdekében helyeztek oda.” (Beszélgetés a tébolydában)

„Miért tette? Vetődött fel bennem az égető kérdés. Énem egyszerű része, mely hajlamos a legegyszerűbb magyarázatokra, azt válaszolta erre:

Mert hülye.

Igen – válaszoltam énem egyszerű részének – de miért pont így?

Azért – válaszolta énem egyszerű része – mert a posztmodernben dekonstruálni kell az étel fogalmát is.

Jó, jó – mondta énem bonyolultabb része – de ez nem dekonstrukció, hanem az ennivaló antitézise.

Lehet – vágott vissza az egyszerű én – de ez logikus, hiszen Jakab pedig a politikus antitézise.” (A menü)

„Cseh doktornőre sem vesztegetnék sok szót, lévén, az ő fejében olyan sötétség honol, hogy holmi üdítő és azzal kapcsolatos ivari zavarok azon már rontani nem tudnak. És különben is. Engem mélységes elégedettséggel, mi több, eksztatikus örömmel tölt el az ő politikusi pályája. Ez ugyanis – remélhetőleg – kizárja, hogy orvosként kárt tudjon tenni bárkiben.” (Utazás Ujhelyi István mélyére)

„A DK Zrt. üdvöskéje egyébként egy virtigli tenyeres-talpas bolgár trampli, akiről elmondhatnánk, hogy csúnyán öregszik, ha nem láttuk volna fiatal korában is.” (A krokodil könnyei)

 

Idegbeteg vagy, hülye vagy, sötét vagy, csúnya vagy… Elénk idéződik a középiskolában a frusztrált kamasz képe; vagy a kocsmában az ideges melós alakja. Ahogy a kommentelők esetében, a cikk szerzőjénél is lekódolom az üzenetet: „Mit akarsz, te szar? Szánalmas lúzer vagy! Ne bíráld a kormányt, hanem takarodj haza, hülyegyerek! Kigúnyollak! Nyomorult kis pöcs!”. Én, bár nem vagyok odaadó fogyasztója az ilyen politikai fikázó irodalomnak, olykor-olykor olvastam eme műfaj két művelőjének némely szerzeményét: nevezetesen Konok Péter facebook-kirohanásait és Pozsonyi Ádám publicisztikai agymenéseit. Nekem azok is borzalmasak voltak olvasmányélményként, de Aristo-nak sikerült alulmúlnia őket. Konok intellektuális módon fingott oda a jobboldal orra alá, Pozsonyi meg Hasek stílusában pukkasztotta a liberális polgárokat. De amit Aristo nyomat, az a legutolsó munkáskocsmák lumpenproletár stílusa. Igazi csőcseléknek való szellemi végtermék. Ahogy minden párt, így a FIDESZ is kitermelt a hívei közül egy csőcseléket, amelyet etetni kell, és hát van, aki eteti őket. Sok fideszes bértollnok; a jobbos csőcselék zabáltatásának királya Bayer; és megmerem kockáztatni, utána jön Aristo. Aristo után már csak a kisebb ragadozók nyomatják az ipart: az ellenség verbális levadászását, és ezzel együtt a csőcselék etetését. A jobboldal, ahogy még mélyebbre merül az igénytelenség mocsarában, ikonná nemesíti Aristo-t. Lassacskán Aristo lesz a mérce, akihez fel kell nőni a jobboldalon!

Mit tehetnék még ehhez hozzá? Találgatják páran, kicsoda valójában Aristo. Sokan várják, hogy elszólja magát véletlenül, mint Tölgy tette anno. Valaki már arra is rájött álltóilag, hogy tanár a Pázmányon. Fogalmam sincs, kicsoda, és nem is érdekel. Számomra egy jelenség. Lenyomata annak, milyen mélyre süllyed a kanálisban a jobboldal. Ki kellene végre jönni a kanálisból, de úgy néz ki, a jobboldal nem hajlandó! Ennek a szimbóluma Aristo. Annak, hogy valami beteg szociopata megkérdi, „kicikizzem?”, a tömeg pedig önfeledten azt válaszolja, „IGEN!”.

 

Megjegyzések:

1, Van egy revansjelenet is, ahol Klump a saját fegyverét fordítja Reggie ellen, de az már nem sikerült ilyen jól.

2, A jelenet, amelyben Havas Ramsay megkínozza Theont, felkerült a youtube-ra. Sokatmondó, hogy sok like-t kapott a jelenet. Vagyis sokaknak tetszett. A jelenet tényleg jól sikerült – de inkább feszengeni kellene, nem pedig élvezkedni rajta. Ugyanis Ramsay, hasonlóan, mint Reggie, olyan karakter, ami megtalálható a mi mindennapjainkban is, a valóságban is – közhelyesen szólva: köztünk élnek. És ahol ilyen alakok vannak, ott ilyen jelenetek is adódnak szép számmal.

3, Ajánlom olvasásra: A szabadság reakciós harcosai

4, Arany János: Walesi bárdok

A bejegyzés trackback címe:

https://grafomanpali.blog.hu/api/trackback/id/tr3515038618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.